Rajzokkal a szinódusi úton – A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye rajzpályázata

Hazai – 2022. április 11., hétfő | 13:20

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye immár második alkalommal hirdet rajzpályázatot óvodásoknak, általános iskolásoknak Én és az Egyház címmel. A pályázattal az egyházmegyében élő gyermekeket kívánják megszólítani. Beküldési határidő: 2022. május 14.

Ebben az esztendőben a rajzverseny témájában szeretnének csatlakozni a szinódusi út céljához, a résztvevők rajzban fogalmazzák meg egyházi közösségi élményeiket.

A kiírásban öt korcsoportot szólítanak meg az óvodásoktól a felső tagozatosokig. A megadott témajavaslatok és technikák szerint várják a pályaműveket, melyek zsűrizését a tavalyihoz hasonlóan Palánki Ferenc megyéspüspök vezetésével meghívott zsűritagok végzik majd.

A pályázat célja, hogy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében élő résztvevők bármilyen rajztechnikával bemutassák életüket az Egyházban és a közösségben.

Témajavaslatok:
– egyházközségben megélt élmények (plébániai foglalkozások, pásztorjáték, tábor, gyereknap stb.);
– szentmiséken, templomban megtapasztalt élmények, fontos emlékek;
– az Egyházhoz mint közösséghez való kapcsolódásunk;
– Istennel való kapcsolatunk az Egyház, az élő közösség tükrében;
– az Egyházban való életünk, szentségi élet;
– a szentségek hatása életünkben, amelyek által megtapasztaljuk az általuk közvetített isteni szeretetet;
– az egyházi szolgálatok (karitász, beteglátogatás, templomtakarítás stb.) által átélt tapasztalatok.

Korcsoportok:
– óvodás korosztály,
– 1–2. osztályos tanulók,
– 3–4. osztályos tanulók,
– 5–6. osztályos tanulók,
– 7–8. osztályos tanulók.

További részletekről ITT olvashatnak.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria