Raoul Wallenberg-díjat kapott a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vezetője

Hazai – 2018. január 18., csütörtök | 13:36

Hét Raoul Wallenberg-díjat adtak át Budapesten január 17-én. A díjazottak között van Rózsahegyiné Juhász Éva, a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vezetője is.

Rózsahegyiné Juhász Éva mellett Déri Ildikó, a Gandhi Gimnázium korábbi igazgatója; Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója; Incze Zsuzsa, a Csellengők című tévéműsor szerkesztője; Kamarás István író, szociológus; Landauer Attila kisebbségkutató, nyelvész; valamint Pusztadobos önkormányzata kapott Wallenberg-díjat.

Az ünnepségen Langerné Victor Katalin, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a példát mutató embereket méltatta, és a közöny, az érzéketlenség, a feledés veszélyére figyelmeztetett. A díjazottakat olyan követeknek nevezte, akiknek a tevékenysége példát mutat az erkölcsi alapú kiállásra.

A díjat a Raoul Wallenberg Egyesület kezdeményezte azzal a céllal, hogy etikai mércét és példát állítson a magyar társadalmi és politikai közélet elé. A díj azok áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását ismeri el, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők, diszkriminációt elszenvedők érdekében, az emberi és állampolgári jogok érvényesítésében kifejtett tevékenységükkel – áll a civil szervezet honlapján.

Rózsahegyiné Juhász Éva 1999-ben szerzett etnográfus–néprajz szakos középiskolai tanári diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Doktori iskolai tanulmányait 2009-ben fejezte be, kutatási területe Északkelet-Magyarország katolikus cigánypasztorációja. 2010 óta áll a Magyar Görögkatolikus Egyház szolgálatában mint a Hajdúdorogi Főegyházmegye cigányügyi megbízottja. E munkakörben feladata a Hajdúdorogi Főgyházmegye illetékességi területén minden olyan tevékenység koordinálása, amely a görögkatolikus parókiákhoz tartozó cigányság pasztorációjával, mindennapi gondjainak megoldásával foglalkozik: iskolák, cigánytelepek látogatása, cigánybúcsú szervezése Máriapócson. Rózsahegyiné Juhász Éva segítségével valósult meg a Magvető tanoda a Huszár-telepen, a Kultúra, ami összeköt elnevezésű projekt, valamint a roma lányok korai iskolaelhagyását megelőző pályázat előkészítése.

A díjazott résztvevője volt 2010–2011-ben a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) előkészítésének; az Emmi Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága által létrehozott és működtetett Roma Koordinációs Tanács és a Legyen jobb a gyermekeknek bizottságok tagja. Gyakran részt vesz a cigányság helyzetével foglalkozó állami és országos testületek tanácskozásain. 2015. július 1-jétől a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vezetője. Aktívan részt vesz a KRSZH munkájában, a jövőbeni működtetés rendszerének kidolgozásában. Legfontosabb tevékenysége a szakkollégiumban élő harminc roma és nem roma hallgató egyéni életútjának és közösségi életének szervezése és irányítása. Terepi munkák szervezésével a leghátrányosabb helyzetűek segítésében példaadó elkötelezettséggel vesz részt. Kiemelten fontos munkájában az etnikai hovatartozástól független, keresztény értékrenden alapuló közösségi élet szervezése. Néprajzos alapképzettsége segíti a kulturális különbségek megértésében és mindennek másokkal való megértetésében. Szociális érzékenysége indítja arra, hogy szakkollégiumi hallgatók szakmai munkájába beillessze azokat a segítő tevékenységeket, amelyek a hajdúdorogi cigány családok és gyermekeik számára másként elérhetetlen élményeket nyújtanak, adománygyűjtéssel segíti életüket. A szakkollégiumi hallgatók első generációs értelmiségivé válásában felelősségteljesen vesz részt.

Forrás és fotó: MTI; Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria