Reményt és munkalehetőséget adni – Reintegrációs központot hoztak létre Győrben

Hazai – 2018. december 10., hétfő | 18:38

December 7-én sajtótájékoztatót tartott a Győri Egyházmegyei Karitász a győri Apor Vilmos Házban, hogy bemutassák a megváltozott munkaképességű emberek számára létrehozott reintegrációs központot. Az eseményen jelen volt Veres András győri megyéspüspök is.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Győri Egyházmegyei Karitász, a Get Work Trend Kft., valamint az Optimum Munkapróba Központ együttműködésével jött létre reintegrációs központ. A sajtótájékoztatón jelen volt a megyéspüspök mellett, a Get Work Trend Kft. képviseletében Őri Dóra, valamint Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő.

Szabó György, a Győri Egyházmegyei Karitász igazgatója köszöntő beszédében elmondta, céljuk, hogy megváltozott munkaképességű embertársaink számára olyan képzést nyújtsanak, amely megfelel a modern követelményeknek. Többek között esélyt szeretnének biztosítani számukra, hogy elhelyezkedhessenek a nyílt, illetve az online (digitális) munkaerőpiacon keresztül, amely által jobb munkakörülmények, szélesebb munkaköri és kereseti lehetőségek nyílnának meg előttük. A szakmai és lelki támogatás együttesen jelenthet olyan segítséget, amellyel a rászorulók szorgalmas, szakértő munkavállalókká válhatnak. Ha a segítségre szorulók önbecsülésén, anyagi helyzetén javítani tudnak, akkor az a családjuknak és a társadalom egészének egyaránt javára válik.

Veres András győri megyéspüspök kifejezte örömét a kezdeményezéssel kapcsolatban, kiemelve, hogy mennyire fontos munkalehetőséget nyújtani megváltozott munkaképességű embertársainknak. Példaként említette a Szombathelyi Egyházmegyében már létrejött számos foglalkoztató egységet. Szeretné, ha a Győri Egyházmegye területén is létesülnének ilyen jellegű terek, ahol találkozhatnak a hasonló problémával küzdők, akik számára különösen nagy gondot jelent belépni vagy visszatérni a munka világába. A számukra adott munkalehetőség sokszorosan megtérül – mutatott rá a püspök.

Őri Dóra, a Get Work Trend Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy megfelelő képzés után a megváltozott munkaképességű emberek is képesek minőségi termékek gyártására, az általuk készített tárgyak – számos jó példa bizonyítja – belföldön és külföldön egyaránt keresettek. A közösen létrehozott központ elsődleges célja, hogy segítse, támogassa és felgyorsítsa a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci reintegrációját.

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő kiemelte, mindenkinek eséllyel kell pályáznia a munkaerőpiacon, a hátrányos helyzetben élők foglalkoztatása kötelesség. „Ha nyúlik felénk egy kéz, akkor adjunk segítséget, lehetőségeink szerint támogassuk a rászorulót” – fogalmazott Simon Róbert Balázs.

A megváltozott munkaképességűek szélesebb körű foglalkoztatását, életkörülményeik javítását célzó program keretében idén a Győri Egyházmegyei Karitász is csatlakozott az „MMM – Macit minden mentőautóba” országos karitatív kezdeményezéshez. A sajtótájékoztató végén kétszáz darab, megváltozott munkaképességű munkatárs által készített állatfigurát ajándékozott az egyházmegyei karitász az Országos Mentőszolgálat győri szervezetének.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Kertics Dia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria