Ritka ünnep Budapesten: görögkatolikus papot szenteltek a Rózsák terén

Hazai – 2019. április 7., vasárnap | 11:00

Április 6-án, Akathisztosz szombaton Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök áldozópappá szentelte Szirmai Máté Ferenc diakónust a budapesti Rózsák terén álló Istenszülő Oltalma görögkatolikus templomban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Nagyböjt ötödik szombatján a „legszentebb Nagyasszonyunk, az Istenszülő és mindenkor szűz Máriának Akathisztosz-himnuszát” ünnepli a Görögkatolikus Egyház. Erre az ünnepre esett Szirmai Máté papszentelése, melyen a homíliát Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi megyéspüspök mondta. Ritka ünnep a görögkatolikus papszentelés Budapesten; legutóbb 1985-ben került rá sor, amikor Orosz Atanázt, a Miskolci Egyházmegye püspökét szentelték pappá.

A szentelendő, akit a Nyíregyházi Egyházmegye papjelöltjeként Kisvárdán szentelt diakónussá egy évvel ezelőtt Kocsis Fülöp érsek-metropolita, gyerekkorában a Rózsák téri templomhoz és közösségéhez kötődött.

A Szent Liturgiát még diakónusként kezdő Szirmai Máté füstölővel fogadta a szentelésére érkező Szocska Ábel és Keresztes Szilárd püspököket gyerekkora templomában.

A homíliában Keresztes Szilárd a krisztusi lét kettősségeiről beszélt: Jézus egyszerre Isten fia és Ember fia, egyszerre pásztor és bárány, áldozat és megdicsőülés. A kettősségek megjelennek a liturgikus szövegekben is, utalt a főpásztor Aranyszájú Szent János liturgiájának papi szövegrészére: „megtörhető, de meg nem osztható, mindenkor eledelül szolgál és soha el nem fogyasztható”. Majd áttért Márta és Mária történetére, amelyet az evangéliumban hallhattunk: Márta befogadta Jézust a házába, s nem tudta, hogy akit befogad, az maga a Befogadó.

Az Akathisztosz-himnuszban ismétlődő „örvendezz” felszólítás Gábor főangyal Máriát üdvözlő szavaira utal („Üdvöz légy…”), így a befogadás témaköre összekapcsolta az evangéliumot és az ünnepet. Szilárd püspök a Mária-ünnep kapcsán az Úr szolgálólányáról szólt, aki befogadta Jézust, vállalva számkivetettséget és szenvedést. Azért fogadhatta be, mert az Isten őt öröktől fogva kiválasztotta, hogy Fiának anyja legyen. A szentelendőnek azt kívánta a nyugalmazott megyéspüspök, hogy legyen mindenkit befogadó testvér és barát, és akkor őt is befogadják.

Az Egyház egységének fontosságát hangsúlyozta Keresztes Szilárd; felhívta rá a figyelmet, hogy létezik a testvériség és az elkülönülés veszélyének kettőssége is.

Az egyetemesség megóvására adta nekünk Isten az Eucharisztiát, és „a Szent Eucharisztia az értelme annak, hogy papok lettünk” – mondta a püspök. – Az egy és oszthatatlan Egyház épületét építjük. Krisztus teste megtörhető, de meg nem osztható – intett Keresztes Szilárd.

Hűségesnek lenni egyházunkhoz – figyelmeztetett –, és a hívekhez, a közösséghez, amelyből származunk. Légy olyan, mint Krisztus: megtörhető, de soha el nem fáradó – mondta, majd a máriapócsi Szűzanya közbenjárásáért fohászkodott.

A szentelési ima, a nagy ekténia (könyörgés) és a sokszorosan felhangzó „Axiosz!” (méltó) után Szocska Ábel a papi öltözettel ruházta fel az újszenteltet.

A papszentelés liturgiáját az áldozás követte – amelyen már az újszentelt is áldoztathatott. A Görögkatolikus Egyházban az alszerpap semmilyen körülmények között nem áldoztathat, nem is érintheti a szentséget; az eggyel magasabb rangú diakónus is csak püspöki engedéllyel áldoztathat.

A liturgia végén Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte az újszenteltet, és elmondta, első szolgálati helyeként a kisvárdai egyházközséget jelölte ki számára, ahol segédlelkészként fog szolgálni Szirmai Máté.

A kisvárdai kerület papjainak nevében Szabó Gábor esperes egy középkori szöveget olvasott fel köszöntésképpen a papi hivatásról, mely szerint a pap legyen hős és ember; vágyainak ura; gyöngéd szolga; a harcban férfi, beteg mellett nővér.

Szirmai Máté, az újszentelt hálát adott Istennek; szentelő püspökének, Szocska Ábelnek, hogy az egyházmegyéjébe fogadta őt, Szilárd püspöknek, aki sok évvel ezelőtt a szemináriumba felvette és saját példája által tanította őt. Megköszönte a feleségétől és családjától kapott sok-sok támogatást; majd többek között a Rózsák téri, a csepeli, a kisvárdai közösségnek a szeretetét. Végezetül az újszentelt áldást adott a híveknek és mirovált.

Szirmai Máté 1987-ben született Budapesten; a Rózsák terén található Istenszülő Oltalma görögkatolikus templomba járt gyermekként. 2006-ban érettségizett az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban, majd ugyanebben az évben beiratkozott a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe.

Kispapként rövid ideig Böjte Csaba nagyszalontai gyermekotthonában segédkezett. Három évig lelkes szervezője volt a fogyatékkal élők táboroztatását vállaló Szent Damján-tábornak. Az Istenszülő Oltalma-templomban három évig kántorizált.

Tanulmányvégzett papnövendékként Kisvárdán teljesített szolgálatot; 2018 áprilisától, immár diakónusként, továbbra is a Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközség szolgálatában állt.

Fotó: Szeleczky Roland

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria