Roma ifjúsági találkozót tartottak Bárdudvarnokon

Hazai – 2025. szeptember 18., csütörtök | 14:35

A Kaposvári Egyházmegyei Roma Ifjúsági Találkozót szeptember 13-án, szombaton tartották Bárdudvarnokon. A Kaposfői Tanoda által szervezett alkalomra mintegy száz fiatal érkezett a Somogy megyei községbe az egyházmegye különböző pontjairól, többek között Zalaszabarról, Kadarkútról, valamint Kaposfőről és környékéről.

Az alkalmon Somos László általános helynök, kaposfői plébános köszöntötte a megjelenteket, majd Varga László kaposvári megyéspüspök találkozott a fiatalokkal.

Előadásában a főpásztor az áldásról és az átokról beszélt.

„Amikor a másiknak rosszat kívánok, akkor megátkozom.

Az átok nagyon veszélyes, mert hat.

Ha valakit megalázok a szavaimmal, akkor ő szégyellni fogja magát, esetleg sírni is fog, pedig »csak« a szavakat mondtam ki” – figyelmeztetett Varga László püspök.

Ennek ellentéte az áldás. Ha az átok azt jelenti, hogy rosszat mondok valakire, akkor az áldás azt, hogy jót mondok neki, vagy jót mondok róla. Az áldás gyógyítja a szívünket, az átok viszont rombol – fogalmazott a megyéspüspök. Elmesélte, hogy egyszer egy tanoda megáldására kérték fel, s az alkalmon a jelen lévő gyerekeket hívta segítségül. A fiatalok köréje gyűltek, s együtt mondták el az áldás szavait.

A főpásztor ajándékkal is készült: egyesével megáldotta a fiatalokat, akiktől azt kérte, viszonozzák azt, és a saját szavaikkal áldják meg őt.

A nap második felében közös ebéd, majd állomásos játék következett a templom körül, melynek során különböző feladatok teljesítésével szerezhettek nyereményeket a gyerekek.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria