Rózsafüzér Királynője-búcsút ünnepeltek Jászberényben

Hazai – 2020. október 6., kedd | 14:25

Jászberény, a Zagyva-parti kisváros katolikus közössége már egy évszázada megünnepli október első hétvégéjén a Rózsafüzér Királynője-búcsút. Október 4-én a ferences templomban Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke celebrálta a szentmisét.

Snell György homíliájában Rózsafüzér Királynőjét, a Boldogságos Szűz Máriát méltatta. Mária volt, aki a Szentlélek erejétől fogant. Mindvégig tudta, hogy ez a gyermek az Isten fia, de folyamatosan elmélkedett a gyermeke felett, mert érteni akarta, hogy ki ő, akinek a gondozását az angyal rábízta. Az Ő Fia által Isten közel jött az emberekhez, ember lett, hogy bennünket az életre vezessen. Akit Mária a világra szült, az az Isten fia. Mária előtt folyamatosan tárult fel Isten titka: ahogy a gyermek fejlődött, úgy fejlődött Mária is a hitében. Jézus halála, feltámadása és mennybemenetele után körülötte akart mindenki összegyűlni, hogy tanítsa őket imádkozni.

Amikor a rózsafüzért imádkozzuk, mi is együtt imádkozunk Máriával, Isten anyjával. Ez az Isten útja és az ember útja is egyszerre. Máriával Jézusra fókuszálunk. Erőtlenek leszünk, utat tévesztünk, ha nem imádkozunk együtt vele. Köszönjük meg Máriának, hogy nem szűnik meg értünk imádkozni mint gondos Anya. Legyen Ő mindennapi életünk erőforrása. Mindennap imádkozzuk el a rózsafüzért. Legyen ez életünk, napjaink meghatározó része.

Az ünnepi szentmise után kezdetét vette a hagyományos körmenet, melynek végeztével a hívek visszatértek a templomba, ahol a szentségi áldást követően a himnuszokkal zárult az ünnepi szertartás.

Forrás és fotó: Kelemen Csilla

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria