Ruszin búcsút ünnepeltek Sajópálfalán

Hazai – 2021. augusztus 31., kedd | 10:41

A Magyarországon élő ruszin nemzetiséghez tartozók minden évben nyár végén Sajópálfalára zarándokolnak. Idén augusztus utolsó vasárnapján, 29-én tartották meg a ruszin búcsút; a Szent Liturgiát Orosz Atanáz püspök vezette.

Augusztus 29-én Keresztelő Szent János haláláról emlékezik meg az Egyház. Az evangélium egyik legszomorúbb történetének nevezte Orosz Atanáz püspök az ünnepre előírt evangéliumi szakaszt. Keresztelő Szent János fejvételének emléknapja a görögkatolikus egyházban szigorú böjt, idén – mivel vasárnapra esik – bűnbánati nap.

A szent „bűnbánatra hívta fel kortársainak figyelmét, mindig kimondta az igazságot, kertelés nélkül. Nagyon fontos, hogy mi is bemérjük ennek a bánatnak a koordinátáit, és tudjuk életünkben helyére tenni azt” – emelte ki az ünnep egyik üzenetét a Miskolci Egyházmegye főpásztora, majd Szent Jakab apostol gondolataival és annak magyarázatával folytatta a homíliát: „Aki a törvényt betartja, de egyetlen ponton ellene cselekszik, az maga is törvényszegő. Keresztelő Szent János szókimondásával néven kell neveznünk a dolgokat: aki egy ponton is megsérti a törvényt, az törvényszegő, mert a törvényt adó végtelen Isten tekintélye ellen lázad és lázít.”

Ezután a vasárnapi evangéliumi szakasz (Mt 22,2–14) kulcsfogalmai – meghívás és készület – köré fűzte üzenetét a főpásztor, hiszen ezek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való, több éve tartó előkészületünket is jellemezhetik.

Jézus saját utolsó vacsoráján testét és vérét adja át kenyér és bor formájában tanítványainak azzal, hogy ez „értetek adatik” és „sokakért kiontatik”. „A mi Urunk Jézus Krisztus sokakért, mindenkiért halt meg. Összetartozunk és felelősek vagyunk egymás iránt és testvéreink üdvösségéért is. Azért fontos, hogy egy-egy ilyen meghívásra válaszoljunk, mint az eucharisztikus kongresszus is, és merjünk bekapcsolódni közösségileg a felülről érkező meghívás folyamatába.”

Azonban lelki felkészülésünkre is szükség van a pontosan egy hét múlva kezdődő világméretű eseményre. „Jézus ma is, egy és két hét múlva is saját testét és vérét kínálja az érkezőknek.

Vizsgálja meg tehát magát mindenki, aki ebből a kenyérből eszik, hogy méltó módon járuljon az Eucharisztia titkához, 

mert aki nem méltó módon járul hozzá, annak nem javára, hanem ítéletére válik” – mondta Orosz Atanáz püspök, Szent Pál korintusiakhoz intézett szavait kommentálva. Hozzátette, hogy erre a mai bűnbánati nap is alkalmat kínálhat, hiszen „fontos Isten színe előtt megbánni mindazt, amivel alkalmatlanná vagy méltatlanná tettük magunkat a szentáldozásához. Fontos időről időre meggyónnunk, és úgy készülni a Krisztus testéből és véréből való részesedésre.”

*

A liturgia végén Giricz Vera, az Országos Ruszin Önkormányzat szóvivője köszöntötte a zarándoklaton megjelenteket, és összegezte az elmúlt mintegy két év eredményeit, hiszen tavaly csak nagyon szerény keretek között jöhetett létre az országos találkozó. Örömét fejezte ki, hogy sok zarándok tette tiszteletét az Istenszülő előtt.

Az ünnepségen jelen volt Kramarenko Viktor, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke is.

Szerző: Varga-J. Bernadett

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: Kázsmér László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria