Segítség földi életünk beteljesítésében – Idősek és betegek zarándoklata Mátraverebély-Szentkúton

A kétnapos búcsú második napján, a 11 órakor kezdődő püspöki szentmise keretében szolgáltatták ki a betegek szentségét.

Orosz Lóránt OFM kegyhelyigazgató elmondta, hogy a rendház mellett eredetileg papi lelkigyakorlatos ház épült, melyben a kommunizmus alatt szociális otthon működött. A rendszerváltozást követően ennek az otthonnak a vezetője arra gondolt, jó lenne a gondozottak számára is évente egy búcsúi alkalom, hiszen az ott lakó idős emberek már korábban is mindig a teraszról nézték a kegyhelyre érkező híveket. Az otthon Kisterenyére költözött, de azóta is minden esztendőben megszervezik az idősek, betegek és szociális ellátásban részesülők búcsúját. Mint a kegyhelyigazgató mondta, a Porciunkula-búcsú is a kiengesztelődés ünnepe, a megbocsátott bűnökért járó büntetés elengedése. A betegek kenete szintén bűneltörlő szentség, mely az ember Istennel való kiengesztelődését segíti, a végső találkozásra készít fel.

Idén – a járvány miatt – az intézményvezetőnek, Bereczné Kelemen Évának és munkatársainak különös figyelemmel kellett a búcsút előkészíteniük. A tisztifőorvossal, az intézmények vezetőivel való egyeztetés után indulhattak csak útra az otthonok lakóival, de a lakók biztonsága érdekében még a szabadtéren tartott misén is maszkot kellett hordani.

A szentmise kezdetén – amire sokan érkeztek, de a csoportok próbáltak egymástól megfelelő távolságot tartani – a kegyhelyigazgató köszöntötte a búcsúra érkezőket. Marton Zsolt püspökhöz fordulva pedig azt mondta, hogy hazatért, hiszen a nemzeti kegyhely a Váci Egyházmegye területén található. Hozzátette, minden búcsú, de különösen a Porciunkula-búcsú mindenki számára a hazajövetel, a hazatérés érzetét és a kiengesztelődés tudatát adja: Istennel, az emberekkel és saját magunkkal. Marton Zsolt püspök megköszönve Orosz Lóránt szavait hangsúlyozta, püspökként először jár Szentkúton, ám papként, zarándokként, püspöki titkárként gyakran járt a kegyhelyen.

A főpásztor homíliája kezdetén végignézett a maszkban ülő híveken, és felidézte Szent Pál fogságban Krisztusról írt mondatát:

„Isten nincs megbilincselve.”

Hozzátette: a vírus sem tud megakadályozni bennünket, hogy részesüljünk Isten szeretetében, az Oltáriszentségben, illetve a betegek szentségében.

Szentbeszédében a főpásztor kiemelte, hogy a ferences rend sok kegyelmet közvetítő búcsúünnepe a Porciunkula-búcsú. Az olaszországi Assisitől délre fekvő, Porciunkula néven ismert helyen eredetileg az Angyalos Boldogasszonyról elnevezett kápolna állt, amelyet Szent Ferenc társaival romjaiból állított helyre. E kápolna felszentelési napja augusztus 3. Ez a kicsi templom később is jelentős maradt Szent Ferenc életében, hiszen például itt hallotta meg a szegénység evangéliumát, itt öltöztette be Assisi Szent Klárát 1212-ben, itt épült az első ferences kolostor, és 1226-ban Ferenc testvér itt halt meg, innen indult a földi életből az örökkévalóság felé.

Szent Ferencnek egy alkalommal itt jelent meg Jézus és Szűz Mária, akik arra biztatták, hogy kérjen valami nagy kegyelmet. Ferenc azt kérte, hogy aki ezt a kápolnát meglátogatja, teljes búcsút nyerhessen. Jézus a pápához irányította őt, ahol rendkívüli kérése meghallgatásra talált, és 1216-ban Honorius pápa engedélyezte a Porciunkula-búcsút. Később ezt az ünnepet a pápák kiterjesztették az összes ferences templomra. A rend mindhárom ágának nagyon jelentős, talán a legnagyobb ünnepe ez a nap. Nemcsak rendtagok vagy a harmadrendiek részesülhetnek a teljes búcsúban, hanem minden katolikus hívő elnyerheti azt, ha meglátogat egy ferences templomot, sőt bármely más templomot is ezen a napon, gyón, áldozik és a pápa szándékára imádkozik.

Templombúcsún vagyunk együtt – folytatta Marton Zsolt püspök. – Ennek az ősi, kedves ferences szentélynek a búcsúünnepén, amely most itt van lélekben közöttünk. Ha ezt a szót mondom, hogy búcsú, kívülálló ember számára – ám nekünk, keresztényeknek is – első hallásra a szomorúság érzetét kelti. Ha búcsúzkodunk, az fájdalmat jelent nekünk. Ha rövid időre kell valakitől elbúcsúznunk, akár csak pár hétre is, nem öröm számunkra. Ha pedig a földi életből megy el valaki – ahogy szokták mondani –, végső búcsút veszünk tőle. Tudjuk, hogy ez nem teljesen igaz, de ha a földi életből elbúcsúztatjuk, az is szomorúságot jelent. A templombúcsú azonban nem ilyen, valójában a bűnöktől való búcsúzkodást jelenti, ezért örömünnep. Felhívás a megtérésre, a bűnbánatra, az újrakezdésre, az új életre.

Amikor Jézus megkezdte nyilvános működését, ezt a felszólítást intézte mindenkihez: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!” A megtérés szó eredeti arámi nyelven megfordulást, megfordítást jelent. Azt jelenti, hogy Krisztus felé fordítjuk az életünket, nemcsak ünnepnapokon, hanem a hétköznapokban is. Ezt azonban mindig meg kell újítanunk. Földi életünk nagy zarándoklat az örökkévalóság felé. Életünk útjának végén el akarjuk érni a célt, szeretnénk bejutni a mennyországba. Döntésünk megújításában, a mindennapi megtérésben különösen búcsú idején a szentmise kegyelmei és a szentségek segítenek bennünket.

Az ember életének értékét nem a hosszúsága adja, hanem az a tény, hogy Isten szeretetében éli a mindennapjait.

Fontos tudnunk, hogy Isten szemében értékesek vagyunk. Az idős ember hajlik arra, hogy sokat gondoljon az elhunytakra, akik már nincsenek a földi életben, de az élőkkel is kell foglalkozni. Az elhunytakkal majd odaát találkozunk. Nagyon fontos az idős és beteg ember életében a beszélgetés, a kapcsolatok, az egészséges humor. Nagyon fontos az is, hogy kössünk barátságot a fiatalokkal. Az időskorú ember kincs a társadalomnak, kincs az Egyháznak és a közösségeknek. Az Istennek tetsző életet élő idős ember a bölcsesség forrása. A fiatalabb nemzedékeknek pedig szükségük van erre. Nem csak az az értékes ember, aki cselekszik. Az is értékes ember, aki talán szenved, de imádkozik. Ez is cselekvés. Nagy szükség van az idősek, a betegek és a szenvedők imáira, felajánlásaira. A fiatalabbaknak pedig oda kell figyelniük az idősekre.

II. János Pál pápa személyes levelet írt az idősekhez. Úgy fogalmazott:

„Bár mindegyikünk léte oly véges és oly törékeny, vigasztal a gondolat, hogy szellemi lelkünk erejéből túl fogjuk élni a halált. A hit nyitja meg előttünk a reményt, ami nem csal meg. Feltárja előttünk a feltámadást az idők végén.”

Ebben a hitben és reményben adjuk most kedves idős vagy beteg testvéreinknek a betegek kenetét, amely erősítő szentség. A betegek szentsége gyógyító kenet. Azért van rá szükség, mert földi életünk beteljesítésében segít. El tudjuk fogadni Isten hívó szavát, és engedjük, hogy az örök életben állítsa helyre egészségünket.

A homília után, a keresztségi fogadalom megújítását követően került sor a betegek szentségének kiszolgáltatására. Idősek és látszólag teljesen egészségesek, kerekesszékesek, értelmileg sérültek fogadták a betegek szentségét, a gyógyító, erősítő kenetet, hogy földi életük zarándokútjának végén segítsen elérni a célt, a mennyországot.

Fotó: Lambert Attila

Bókay László/Magyar Kurír