Sopronban tartották a KÉSZ tavaszi küldöttgyűlését

Hazai – 2022. május 13., péntek | 13:05

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) évente kétszer tart küldöttgyűlést. Május 6. és 8. között a hűség városában találkoztak a KÉSZ csoportvezetői és határon túli társszervezeteinek képviselői. A rendezvényen felszólalt Farkas Ciprián polgármester és Barcza Attila országgyűlési képviselő; előadást tartott ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

A program kezdetén a Szeplőtelen Fogantatás orsolyita templomban szentmisén vettek részt a küldöttgyűlésen jelen lévő KÉSZ-csoportvezetők. A szentmisét Kovács Gergő Vilmos püspöki biztos, iskolalelkész mutatta be.

Az ülésen Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke beszámolt az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről. Kiemelte az Amoris laetitia-családévhez kapcsolódó sikeres kampányukat, melynek egyik eleme egy családfotókból összeállított mozaik elkészítése volt; az imakezdeményezéseket és a marosillyei templom, valamint a Covid-árvák javára indított adománygyűjtési akciót.

A találkozón részt vevő küldöttek elfogadták a 2022. évi költségvetést, melyben az alapvető működés biztosítása mellett számos országos és a helyi csoportok által tervezett program támogatására is jut forrás.

Farkas Ciprián soproni polgármester méltatta az egyesület múltját. Hangsúlyozta: „A számos program és tartalmas kiadvány mutatja, hogy szükség van ennek az egyesületnek a munkájára, különösen napjainkban, amikor támadják Európa keresztény gyökereit.”

A találkozón jelen volt Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője is, aki beszédében kiemelte a keresztény értelmiség szerepét a hitét vesztett Európában.

Ifj. Lomnici Zoltán előadásában elemezte a jelenlegi bel- és külpolitikai helyzetet. „A hitüket aktívan megélő keresztények száma ugyan csökken Európában, ez azonban nem jelenti a kereszténység eltűnését. Feladatunk hitünk és kultúránk megőrzése” – mondta az alkotmányjogász. Véleménye szerint szükség van a keresztény értelmiség bátrabb szerepvállalására: „Mi vagyunk a fáklyavivők, ami társadalmi felelősséggel jár. Ahhoz, hogy ennek a felelősségnek megfeleljünk, térjünk vissza az elhagyott templomokba.”

A találkozón részt vettek a KÉSZ határon túli magyar társszervezeteinek, a Rimaszombati Katolikus Körnek, a délvidéki Keresztény Értelmiségi Körnek és a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének képviselői. A jelenlévők megrendülve hallgatták a Kárpátaljáról érkezettek beszámolóját.

Az ukrajnai háború kitörése óta bezártak az óvodák; az általános és középiskolákban, az egyetemeken online folyik az oktatás. Az önkormányzat a beregszászi térségben, ahol mostanáig hivatalosan 4500 menekültet regisztráltak, több menekültpontot tart fenn, ahol tanárok látnak el önkéntes szolgálatot. A Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai is segítik a rászorulókat. Komoly összefogás tapasztalható a helyiek között, akik korábban nem álltak egymással szóba, most beszélgetnek, elmondják egymásnak bajaikat, tartják a másikban a lelket.

A program keretében a Soproni Petőfi Színház kiváló művészei, Molnár Anikó és Papp Attila előadták a Silentio transeo, a 20. század elhallgatott irodalmából című pódiumestet.

A találkozóról készült bővebb beszámoló ITT olvasható.

Szöveg: Sári Judit

Forrás és fotó: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria