Szakmai napon vettek részt a Pécsi Egyházmegye pedagógusai

Hazai – 2022. november 23., szerda | 13:54

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő húsz oktatási intézmény 420 óvodapedagógusa, tanítója és tanára vett részt november 18-án Pécsen, a Szent Mór Iskolaközpontban megtartott pedagóguskonferencián. A szakmai nap előadója Farkas István piarista – vagy ahogyan sokan ismerik, Lupus atya – volt. A rendezvényen Felföldi László pécsi megyéspüspök is részt vett.

A konferenciát Koósz Roland, a Pécsi Egyházmegye Oktatási Irodájának vezetője nyitotta meg, aki idén szeptemberben vette át a szakmai irányítási feladatokat Tóth László korábbi közoktatási főmunkatárstól.

Koósz Roland beszédében kiemelte, nehéz időket élünk, létbizonytalanság lengi be a hétköznapjainkat, a gazdasági válság miatt nem tudjuk, mit hoz a holnap. A fenntartó képviseletében azonban kijelentette, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a működéshez szükséges feltételeket biztosítani tudják. Napjaink létbizonytalansága megviseli az embereket mind személyes életükben, mind a szolgálatuk végzésében. A pedagógusok pedig nagy próbatétel előtt állnak, hiszen munkájuk szolgáló hivatás, melyben sokan érezhetik majd úgy, hogy elfáradnak, kiüresednek, feltöltődésre van szükségük. Az irodavezető az oktatás szívének nevezte a pedagógusokat, és ahogy a szív is két dobbanás között egy pillanatra összehúzódik, megpihen, úgy – reményei szerint – a résztvevők is lelkileg feltöltődve tudják majd folytatni szolgálatukat a konferenciáról hazatérve.

Felföldi László megyéspüspök köszönetét fejezte ki a pedagógusoknak áldozatos munkájukért és szolgálatukért, majd rámutatott, hogy a tanítás mint szolgálat annyit ér, amennyit a gyerekek és családjuk szívének gazdagodásához hozzátesz. A gyermekek tanulmányi eredményei láthatók, de hogy milyen emberré válnak a jövőben, milyen értéket ültettünk el a szívükben, soha nem fog megjelenni egy iskola értéktárában. Ennek érdekében a főpásztor arra kérte a pedagógusokat, hogy mindennapi küzdelmeikben erősítsék a gyermekeket, segítsék, védjék egymást és törődjenek egymással, mindez nagymértékben meghatározhatja tanári, nevelői munkájukat, szolgálatukat.

A főpásztor, aki gimnáziumi tanulmányait maga is piarista diákként végezte, nagy szeretettel köszöntötte a konferencia igen gazdag szakmai életutat bejárt előadóját, akit személyesen hívott meg a konferenciára.

Farkas István piarista szerzetes, matematika–fizika–technika szakos tanár, gimnáziumi igazgató, hitoktató, az 1989-es rendszerváltást követő magyarországi egyházi iskolaszervezések meghatározó szereplője, számos szakmai írás, módszertani szakkönyv szerzője, díjak és kitüntetések, köztük Pro Paedagogia Christiana kitüntetés, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetettje.

Az előadó Szerepvállalás és pedagógusidentitás a katolikus köznevelésben címmel három részben tartott személyes élményekkel átszőtt szakmai előadást, melyben Kodály Zoltán nyomán kifejtette: „Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország.”

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Hegyi László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria