Szalay Annamária-díjban részesült a Magyar Katolikus Rádió

Hazai – 2018. december 7., péntek | 14:10

Borbás Mária televíziós műsorvezető, szerkesztő, valamint a Magyar Katolikus Rádió kapta idén a Szalay Annamária Média Alapítvány díját. Az elismeréseket december 6-án, csütörtökön adták át Budapesten.

Szalay Annamária azt tartotta élete legfontosabb munkájának, hogy hozzájáruljon egy jobb, élhetőbb és a valós értékekre figyelő Magyarország létrejöttéhez – emelte ki Varga Mihály pénzügyminiszter, a Szalay Annamária Média Alapítvány kuratóriumi elnöke a díjátadó ünnepségen, melyen a Magyar Katolikus Rádió részéről Radetzky András vezérigazgató-helyettes vette át a díjat.

Szalay Annamária olyan médiát akart teremteni, amely védi a gyermekeket a káros tartalmaktól, megfelel a keresztény elveknek és a nemzeti kultúrának, egyben hozzájárul a külhoni magyar média megteremtéséhez, fejlődéséhez. A médiaalapítvány, amelyet Szalay Annamária emlékére és munkájának folytatása érdekében hoztak létre, szándékában, szellemében fejezi ki mindazt, amiért életében oly sokat és önfeláldozóan dolgozott – tette hozzá Varga Mihály.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a magyar kultúrtörténet jelentős személyiségeként beszélt a díj névadójáról, aki új, a keresztény örökség és a magyar hagyományok alkotta utat jelölt ki a magyar kultúra továbbvitelében.

Forrás: Magyar Katolikus Rádió; MTI

Fotó: Bartos Gyula/Kormány.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria