Szegeden látható a Jószolgálat díj kitüntetettjeit bemutató kiállítás

Hazai – 2019. január 12., szombat | 15:24

A Jószolgálat díj 2017/18-as évadát bemutató szabadtéri kiállítás a szegedi Klauzál térre érkezett. A február 10-ig ingyen megtekinthető tárlat a hivatásos szociális munkások és önkéntes segítők példaértékű tevékenységét; a szervezetek, civil közösségek sokrétű és innovatív munkáját mutatja be.

A megnyitón Fábián Sára, a szakmai zsűri különdíjasa is köszöntőt mondott, aki az Amigos a Gyerekekért Alapítvány 90 fős önkéntes közösségét hozta létre és országos szinten működteti.

A polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatót Tóth Simon Ferenc, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi tagja nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy a szegedi az évad utolsó kiállítása, mely a 2018-ban díjazott jótevőket mutatja be. A Jószolgálat díj szakmai partnere a hét nagy magyar segélyszervezet, amelyek képviselői január 7-én tartották éves értékelőjüket, ahol az országos felterjesztésekből érkező 789 jelölésből megválasztották a 2018/19-es évad életműdíjasát, valamint a hivatásos kategóriákban a díjazottakat. Az önkéntes kategóriákban két-két jelöltet terjesztenek fel egy országos közönségszavazásra.

Január 21. és február 1. között lehet szavazni az önkéntes egyéni és közösségi jelöltekre a díj online felületein. A hivatalos eredményhirdetésre ünnepélyes gála keretében február 10-én, a Magyar Tudományos Akadémián kerül sor. A díjazottak a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány felajánlásából pénzjutalomban is részesülnek: az életműdíjjal egymillió forintos, a szervezeti kategóriák kétmillió forintos, míg az egyéni kategóriák díjaival fejenként ötszázezer forintos elismerés jár, továbbá részvétel az egy éven át tartó országos kommunikációs kampányban.

Szécsényi Rózsa önkormányzati képviselő, a szegedi közgyűlés szociális bizottságának tagja elmondta: a szegedi önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a város szociális intézményrendszerének kiépítésére, a szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítésére és folyamatos fejlesztésére. Elhangzott: bölcsőde-, óvoda- és iskolakorszerűsítésre két év alatt nyolcmilliárd forintot költ a város. Az önkormányzat többek között családsegítéssel, gyermekjóléti alapellátással, bölcsődével és átmeneti otthonnal segíti a rászorulókat; számos szociális szolgáltatással és szakosított ellátással igyekszik támogatni a hátrányos helyzetűeket. A helyi civil szervezetek és szeretetotthonok azon munkálkodnak, hogy megkönnyítsék, illetve szebbé tegyék a rászorulók mindennapi életét.

Szécsényi Rózsa arról is beszélt, hogy az országban egyedülálló módon Szeged költi a legtöbbet szociális kiadásokra. Már évek óta több száz millió forintos, tavaly 600 millió forintos segélyezési alapot hozott létre a költségvetésében az önkormányzat, és több mint 12 ezer szegedi család részesült valamilyen szociális támogatásban. Szintén az országban egyedülálló módon szociálisbérlakás-programot indított Szeged, amely az elmúlt három évben 600 szociális bérlakást újíttatott fel és adott bérbe rászorulóknak a piaci lakbér töredékéért.

Fábián Sára, a 2017/18-as év Jószolgálat díj önkéntes kategóriájának szakmai különdíjasa négy évvel ezelőtt alapította az Amigos a Gyerekekért Alapítványt, amelynek egyetemista tagjai hat kórházban – köztük egy szegedi klinikán is – heti rendszerességgel beteg gyerekeknek oktatnak nyelveket, korrepetálják őket, vagy csak játszanak, barátkoznak velük a mihamarabbi felépülés és minél könnyebb integráció érdekében.

Fábián Sára kilencévesen egy egész évet töltött kórházban. A megtapasztalt közösségi támogatás arra ösztönözte, hogy elsőéves egyetemistaként létrehozza az Amigos szervezetet, ami annyira sikeres lett, hogy ma már több mint kilencven önkéntes egyetemista járja országszerte a kórházakat. Fábián Sára szerint az alapítvány tagjainak legfőbb értéke a megbízhatóság, a kialakult csapat pedig nagyon erős, sok időt töltenek együtt. A közösség erejében hisznek, abban, hogy sok kicsi tényleg sokra megy, céljuk pedig, hogy minden onkológián fekvő gyerek mellett lehessen egy Amigo barát.

* * *

A 2017/2018-as évad díjazottjai

Életműdíj
Kisné Lovasi Mária

Hivatásszerűen végzett szociális munka – egyéni kategória
Németh Márta
Biró Dániel
Molnár-Gál Béla

Hivatásszerűen végzett szociális munka – szervezeti kategória
Nem Adom Fel Alapítvány
Oltalom Karitatív Egyesület
XV. kerületi Fejlesztő Gondozó Központ (FENO)

Önkéntesen végzett szociális munka – egyéni kategória
Nádudvari Péter

Önkéntesen végzett szociális munka – közösségi kategória
Budapest Bike Maffia

Szakmai zsűri különdíja
Fábián Sára
Heti Betevő Egyesület

A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány Szekszárdon és környékén – a helyi szociális munkát végző szervezetekkel, az ott tevékenykedő egyházakkal és karitatív szervezetekkel, iskolákkal, gazdálkodó szervezetekkel együttműködésben – szervez és támogat olyan sport-, kulturális és egyéb közösségi eseményeket, melyek célul tűzik ki a régióban élő rászoruló családok segítését. Országos és nemzetközi szinten támogat rászoruló családokat, személyeket, közösségeket, különösen a Kárpátalján élő szórványmagyarság megsegítését szem előtt tartva. Az alapítvány feladatának tekinti felhívni a figyelmet a szociális munka területein áldozatos és példaértékű tevékenységet végző személyekre, közösségekre, tevékenységük társadalomra gyakorolt hatására. Ezen tevékenységének keretében a Twickel Szőlőbirtok Kft. fő támogatásával alapította a Jószolgálat díjat, amelyet minden évben odaítél a hivatásszerű és önkéntes szociális munka különböző területein kiemelkedő munkát végzőknek.

Forrás és fotó: Mondicsné Debreceni Éva/SALT.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria