Székely János: A Karitász szeretete Jézus szívének szeretete

Hazai – 2021. május 23., vasárnap | 19:01

Május 21-én, az újjászervezésének 30. évfordulóját ünneplő Szombathelyi Egyházmegyei Karitász a szombathelyi Jézus Szíve-templomtól a kőszegi Jézus Szíve-templomig tartó zarándoklatot szervezett. A hét megállóhelyes, elcsendesülésekkel, imádságokkal, töltekezésekkel teljes zarándoklat során az elmúlt három évtized jószolgálati tevékenységéért, cselekedeteiért is hálát adtak.

Verőfényes napsütésben, csodálatos időben teljesíthette jubileumi hálaadó zarándoklatát a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. A tízórás gyalogtúra sokszor vadregényes utakon vezetett, csodálatos templomok, szakrális helyszínek érintésével, ahol a zarándokok meg-megálltak elidőzni és gondolatban visszapergetni az idő – az elmúlt harminc év – kerekét. Volt mit felidézni, a három évtizednyi jószolgálat alatt számos emlék, történet gyűlt össze.

Útban a gyöngyösfalui Szent Márton-templomhoz

A zarándoklat május 21-én, pénteken reggel 6 óra 15 perckor indult a szombathelyi Jézus Szíve-templomból. Már itt közel hetvenen indultak útnak, hogy saját képességeik szerint a teljes távot vagy annak egy részét legyalogolják. Az egyházmegye majdnem minden pontjáról érkeztek résztvevők, Sárvárról, Zalaegerszegről, Bagodról, sőt volt, aki Budapestről vagy Szentkútról csatlakozott a menethez. A szép utat sokan teljes hosszában teljesítették, Kőszegre közel százan érkeztek.

Hálaadás a gencsapáti Szentkúton

A Karitász a rászorulókért, a hozzájuk forduló emberekért dolgozik. Az út során elcsendesülve mindenki végiggondolta, kikért, mit, mennyit tett. A résztvevők állomástól állomásig járva az elmúlt három évtized cselekedeteit vették számba, hogyan segített a szolgáló szeretet a bajba jutott embereknek.

Székely János megyéspüspök – aki szinte végig a menet elején haladva teljesítette a 30 km-t – mindezeket az egyes állomásokon mondott imádságaiban, elmélkedéseiben is felelevenítette, a zarándoklat célállomásán, a kőszegi Jézus Szíve-templomban tartott szentmisén pedig a nap talán legfontosabb gondolatát fogalmazta meg szentbeszédében: „A Karitász szeretete Jézus Szívének szeretete”.

A kőszegi templom előtt Harangozó Vilmos esperes-plébános és Básthy Béla polgármester fogadta a zarándokcsoportot, utóbbi a Karitászról szólva frappánsan megjegyezte: „Kőszeg örömmel fogadja a szolgáló szeretet nagyköveteit, és bár határváros, szeretete, ahogy a Karitászé is, határtalan!”

A 30 kilométeres táv a szombathelyi Jézus Szíve-templomtól indult, érintette a kámoni plébániát és a gencsapáti kegyhelyet, a Szentkutat.

A Szentkút településtörténeti, egyháztörténeti és turisztikai szempontból is az egyik legfontosabb kulturális emlékhely, vallási és turisztikai útvonalak helyi csomópontja, a Mária Út és a Szent Márton-zarándokút része.

Rövid pihenőt követően a Gyöngyösfalu–Lukácsháza–Abért-tó–kőszegfalvai kerékpárút vonalán haladt tovább a menet, melynek végállomása a kőszegi Jézus Szíve-templom volt.

A zarándoklat zászlójára „Jézus Szívétől Jézus Szívéig” felirattal minden plébánián zarándokszalagot kötött a templom plébánosa: Szombathelyen Fekete Szabolcs Benedek, Kámonban Molnár Szabolcs, Szentkúton Gombos Bálint, Gyöngyösfalun Bokor Zoltán, míg Kőszegen Harangozó Vilmos atya.

Harangozó Vilmos atya, a kőszegi Jézus Szíve-templom plébánosa köti fel a zarándokszalagot a jubileumi zarándoklat zászlajára

„Szinte észrevétlen volt az, ahogyan ez a nap elment, mert végig imádkoztunk, végig emlékeztünk, és végigbeszélgettük az időt. Szemrebbenés alatt itt volt a délután 4 óra, amikor megérkeztünk Kőszegre, a Brenner-házba, ahol bőséges szeretet-vendéglátásban volt része minden zarándoknak, köszönhetően a kőszegi, nardai és zalaegerszegi karitászönkénteseknek” – mondta a nap összegzéseként Tuczainé Régvári Marietta, aki az időjárással kapcsolatban elérzékenyülve azt is megjegyezte: „Szerintem Edith néni (Győrvári Edith, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Családsegítő Szolgálatának egykori munkatársa, több mint másfél évtizedet töltött el a szervezet szolgálatában) és püspök atya közbenjárt értük ott fent.”

Az újjászervezésének 30. évfordulóját ünneplő katolikus segélyszervezet a jubileumra felfűzött eseményeivel a fiatalokhoz is szól: a segítségnyújtás, a szolgáló szeretet átadása a fiatal jószolgálati önkéntesek számára is vonzó és szimpatikus lehet.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegyei Karitász / Vaskarika.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria