Átadták a RÉV-szolgálat Gyümölcs utcai ambulanciája felújított épületét Székesfehérváron

Hazai – 2019. augusztus 7., szerda | 15:27

Augusztus 2-án átadták a székesfehérvári Alba Caritas Hungarica Alapítvány RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia Gyümölcs utcai, felújított, kibővített épületét. A megújult intézményt Spányi Antal megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke áldotta meg.

Az ambulancia felújítása 2013-ban kezdődött. A szolgáltatások iránti érdeklődés folyamatosan növekedett az elmúlt években, ez tette szükségessé a dolgozók létszámának növelését, új csoportszobák és egy terasz építését. „Remény a szabaduláshoz, Értelem az élethez, Választás a lehetőségek közül” (RÉV) – ebben a szellemiségben végzi munkáját a szenvedélybeteg-segítő ambulancia immár 22 éve. Az intézmény terápiás lehetőségeket nyújt a különböző függőségekben élőknek, a szer- és a viselkedésfüggőknek egyaránt.

Az egyéni konzultációk mellett fontos a pár- és családkonzultációk működtetése, illetve növekedett a tematikus csoportfoglalkozások száma is, így a Székesfehérváron 1997 óta működő, Móri úti központ szűkösnek bizonyult. A RÉV 2012-ben költözött a Gyümölcs utca 14. szám alatti épületbe, amely bővítésre szorult. A RÉV alapszolgáltatásai továbbra is elérhetők a Móri úton, illetve a bővítésnek köszönhetően a Gyümölcs utcában is.

Az átadási ünnepségen részt vettek a munkatársak és a társintézmények, társzervezetek képviselői. Spányi Antal püspök Szent II. János Pál pápát idézve kiemelte: „az embert ott kell segíteni, ahol az ember van”. Ez azt is jelenti, hogy amikor valaki bajban van, a saját életét veszélyezteti vagy életvitelével a környezetének nehézséget okoz, azon az emberen ebben az életállapotában kell segíteni. Ott, ahol van, abban az élethelyzetben. A Katolikus Egyház mindig küldetésének érezte, hogy a rászorulókat támogassa és segítse.

„Mindenki szegény, aki rászorul arra, hogy valaki támogassa” – fogalmazott a főpásztor. Hozzátette, ezért indította el az Egyház a szeretetszolgálatot, és ezért indította el a RÉV-szolgálatát is, mely a szenvedélybetegségben és a különféle rabságokban szenvedők segítését tűzte ki célul. „Az egyházmegye örömmel és szeretettel támogatja ezt a fajta szolgálatot, melyre oly nagy szükség van sajnos.” A megyéspüspök reményét fejezte ki, hogy minél több ember megtalálja itt a teljes életet, szabadságban, szeretetben, hogy léte áldássá váljon.

Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester beszédében kifejtette: augusztus a szabadságolásokról, a pihenésről és a napsütésről szól, de sajnos van, akinek ebből kevesebb jutott. Rájuk is oda kell figyelni, ami közös feladatunk és felelősségünk. A legnehezebb, hogy egy ember maga is belássa, bajban van, majd megtalálja a szakembereket, akikben megbízhat. „Meg kell becsülnünk azokat, akik a szakmai segítséget megadják a bajba jutottaknak és családjaiknak. Fontos, hogy a családtagok, a barátok, az ismerősök tudják, hogy ők kihez forduljanak segítségért. A RÉV ebben segít Székesfehérváron immár több mint két évtizede.”

A városvezető köszönetét fejezte ki az Egyháznak, hogy fenntartóként megadja a biztos hátteret a fejlesztésekhez, és méltatta a szakemberek erőfeszítéseit, amit nemcsak anyagilag, de a társadalom oldaláról morálisan is értékelnünk kell.

A mai nap a hálaadás napja – fogalmazott köszöntőjében Farnas István Géza, a RÉV-ambulancia intézményvezetője, hiszen – mint mondta – elképzeléseik, céljaik lassan megvalósulnak. Isten nem egyik pillanatról a másikra „dobja fel” az áldásait, először el kell vetnünk a magokat, és időt kell szánni rá, hogy kikeljenek.

A Gyümölcs utcai központ oázis mindenkinek, aki oda belép. A kliensek itt keresnek valamit, ami örömteli, ami békességet hoz és megszabadít a régi szokásoktól, a konfliktusoktól. Mindig igyekszünk elmondani, hogy az életben vannak igazán fontos dolgok. A prioritások legyenek meg, és akkor nem lehet eltéveszteni az utat – mutatott rá Farnas István.

Forrás: Székesfehérvár.hu/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Molnár Artúr

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria