Személyes jelenléti előadásokkal indul a Pázmány Szenior Egyetem

Hazai – 2021. szeptember 3., péntek | 11:23

Hat kurzussal, sok új témával, számos oktatóval személyes jelenléti előadásokkal indul a Pázmány Szenior Egyetem (PSZE) 2021/22-es tanévének őszi szemesztere.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PPKE BTK) 2014 óta az egyetemista kort már maguk mögött hagyott, de szellemi frissességüket megőrizni kívánó idősebbekre is gondol, és az élethosszig tartó tanulás lehetőségét kínálja szenior egyetemével. Terítéken többek között Párizs építészete, az alvás és az álmok világa, valamint a hősi Árpád-kor legendái.

A járvány okozta korlátozások miatt tavaly és idén tavasszal előadásaik az online térbe kényszerültek, most ősszel viszont – nagy örömükre –  újra találkozhatnak állandó és új szenior hallgatóikkal. A PSZE-n előadásokat tart többek között a kar Széchenyi-díjjal kitüntetett, nemzetközi hírű középkorkutató oktatója, a diákok körében is rendkívül népszerű Szovák Kornél; a szintén Széchenyi-díjas Pléh Csaba pszichológus, nyelvész és a francia irodalom hazai kutatásának jeles képviselője, Ádám Anikó intézetvezető. Az idei szemeszter újdonsága, hogy először indítanak filozófiai kurzust, elsőként stílszerűen a vallás filozófiájáról. A tizenegy előadáson Czakó István, a BTK Filozófiai Tanszékének egyetemi docense szisztematikusan és történeti szempontból tekinti át a nyugati gondolkodás vallásfilozófiai programjait. A művészettörténet iránt érdeklődőkkel tavaly Bécset járták be virtuálisan, idén Párizsba kalauzolják őket a művészettörténet tanszék oktatói.

Hat tematikát indítanak szeptember 14-én, az érdeklődők akár több kurzusra is jelentkezhetnek: keddenként lesz interdiszciplináris kurzus (online, kéthetente kedden); szerdánként művészettörténet, pszichológia, vallásfilozófia; csütörtökönként történelem, irodalom (hibrid: jelenléti és online).

Az ismeretterjesztő sorozat őszi szemeszterének különlegessége, hogy az irodalmi kurzust hibrid módon hirdették meg, vagyis jelenléti és online részvételre is lehetőség lesz. Az erre a kurzusra beiratkozott összes hallgató megkapja az előadás online felvételét az előadást követő héten. Emellett lehetőségük van arra is, hogy az előadás napján személyesen is jelen lehessenek és ott kérdéseket is feltehessenek.

Az ábrákkal gazdagon illusztrált előadások körülbelül hatvan percesek. Az előadásokon való jelenléthez védettségi igazolvány szükséges. A PSZE kurzusainak a PPKE BTK központi épülete, a Sophianum (1088 Budapest, Mikszáth tér 1.) ad otthont mindig 17 órától. Részletek, jelentkezés szeptember 10-ig ITT.

A PSZE Facebook-oldalán naprakész információkat találnak.

Forrás és fotó: PPKE

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria