Szenior Akadémia a pécsi hittudományi főiskolán

Hazai – 2017. december 1., péntek | 19:29

Az idei félévben két témában tartott szabadon látogatható kurzusokat a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola.

Októberben és novemberben Kovács Gusztáv rektor, valamint Ragadics Tamás és Tiringer Aranka, a főiskola oktatói beszéltek a családdal kapcsolatos, a közbeszédben időről időre felbukkanó kérdésekről. A szemináriumon az összes fontos témát érintették az előadók, szó volt a párkapcsolatok fenntartásának módjáról, a gyermekek felelős neveléséről és az idősek szerepéről a modern családban.

Az előadás-sorozat másik nagy tematikus egységének A Biblia titkai címet adták a szervezők. Októberben Sterner Dániel, a főiskola egykori hallgatója két alkalommal beszélt az Ószövetségről, Nyúl Viktor adjunktus előadásának középpontjában pedig Márk evangéliuma állt. Ahogy a főiskola oktatója fogalmazott, azért esett a választás éppen erre a könyvre, mert a vasárnap kezdődő, új egyházi évben a szentmiséken főként ezek az evangéliumi részletek lesznek hallhatók.

November 29-én A Szentírás mint az élet igéje címmel Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott előadást. A főpásztor arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy a Bibliára gondolhatunk úgy is, mint egy könyvre, amelyet bármikor levehetünk a polcról, de a Szentírás valójában ennél sokkal több. A Biblia olvasásakor nem csupán egy kiadványt veszünk a kezünkbe, hanem általa a kiválasztott nép tapasztalatát többek között a szövetségről, az Isten közelségéről, a várakozásról. A könyvvel együtt kezünkbe vesszük Jézus Krisztus személyét, tanítását is. Benne van a tanítványok és az Egyház reflexiója, a Krisztus halála után húsz, harminc, nyolcvan évvel élők közösségének reflexiója, akik az apostolok tanításából szereztek ismereteket arról, hogy ki is volt a Mester, és hogy hogyan kell élni, hogyan válik életté mindaz, amit egy könyvben különböző nyelvek, kultúrák, hagyományok alapján megismerhetünk.

A Szenior Akadémia előadás-sorozat célja az ismeretterjesztés, hogy a résztvevők teológiai tárgyakhoz kapcsolódó tudásra tehetnek szert.

Az idei szemeszter utolsó előadása december 6-án lesz. Nyúl Viktor, a főiskola adjunktusa a Lectio Divináról, a Szentírás imádságos olvasásnak módszeréről beszél majd a hallgatóknak.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria