Szent Ágota-napot tartottak Sárszentágotán

Hazai – 2019. május 27., hétfő | 16:49

Sárszentágota Község Önkormányzata, a Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete, valamint a helyi Szent Ágota-plébánia együttműködésében rendezték meg a településen a VII. Szent Ágota Napot május 19-én.

A sárszentágotai templom udvarában létrehozott zarándokhely különös küldetéssel bír: esélyt ad az elvonulásra, a gyógyító remény összegyűjtésére, egyúttal felhívja a figyelmet az emlőrák felismerésének és megelőzésének fontosságára is. Lehetőséget nyújt annak a bizalomnak a kifejezésére, hogy mindig van esély a gyógyulásra, és arra, hogy a mellbetegek nem maradnak magukra küzdelmeik során.

A Szent Ágota-napon az emlőbetegekért felajánlott szentmisét megelőzően a budapesti Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolna kórusa adott koncertet. A kórus a Szent Adalbert-díjas Bárdosné Molnár Katalin vezetésével a szentmisében Karl Rathgeber Szent Agáta miséjét énekelte.

A szentmisét Spányi Antal megyéspüspök mutatta be, Mészáros János sárbogárdi plébános, esperes, valamint Bognár Károly plébános koncelebrálásával.

A főpásztor beszédében rámutatott, hogy Szent Ágota korához hasonlóan – ahogy Szent II. János Pál pápa megfogalmazta – ma is a vértanúk korát éljük. Keresztények ezrei élik életüket hitük miatt üldöztetésben; templomokat gyújtanak fel, papokat gyilkolnak meg a szentmise bemutatása alatt. 

Szent II. János Pál pápa nemcsak bölcsességével, hanem betegségének alázattal való viselésével is példát mutatott számunkra – emlékeztetett a püspök. – Méltósággal hordozni a szenvedés nehéz keresztjét kivételes kegyelem. A fájdalmak elviselését könnyebbé teszi a szeretet, a törődés, melyet az ápolók együttérzése tud biztosítani, de a legnagyobb erőt Istenbe vetett hitünk nyújtja.

Forrás és fotó: Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete; Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria