Szent Család ünnepe Kecskeméten – Isten Igéje fiatal, soha nem öregszik meg, s tartós boldogságot ad

Hazai – 2019. december 30., hétfő | 19:20

December 28-án, Szent Család vasárnapján Michael August Blume érsek, Magyarország apostoli nunciusa volt a huszonöt éves Szentcsalád Plébánia vendége Kecskeméten.

A kecskeméti Szentcsalád Plébánia idén ünnepelte alapításának 25. évfordulóját, a jubileumról az év folyamán számos programmal emlékeztek meg.

Szent Család vasárnapján, a plébánia búcsúnapján az ünnepi szentmisét Michael August Blume érsek, Magyarország apostoli nunciusa mutatta be Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel; Tóth Tamással, az MKPK titkárával és Hatházi Róbert plébánossal.

Az apostoli nuncius homíliájában a názáreti Szent Családot állította példaképnek, amelyben az Ige testé lett: „Szűz Mária és Szent József házasságán alapuló emberi család segíti belépni Istent a mi világunkba, a történelembe. Isten egészen közel jött. Ember lett. A földön elkezdődött az Isten és az ember közös története. A hitvallásban is imádkozzuk: Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett.”

Michael August Blume ezt követően három szempontot emelt ki, amelyekre a Szent Család tanít bennünket. Az első a csönd. A Szent Család a csendben, az imában megtanulta keresni az Isten jelenlétét, majd felismerték, hogy Isten jelen van közöttük. Ez a mi családjainkban is ugyanígy van. Isten jelen van, nekünk csak engednünk kell, hogy beszéljen, tanítson és betöltse az életünket, mindennapjainkat. A második dolog, amit tanulhatunk a Szent Családtól, a munka értéke. „A munka Isten ajándéka, hogy segíthessük szeretteink és a magunk boldogulását itt, a földön. A munka kapcsán megtanuljuk szeretni az Istentől kapott ajándékokat. Itt is rácsodálkozhatunk Isten nagyszerűségére, hiszen az ember a munkája során képes fejleszteni, formálni, alakítani a föld kincseit. Ez nagyszerű” – hangsúlyozta az apostoli nuncius.

A harmadik szempont, hogy a názáreti családi házban minden Istenről beszél. „Milyen jó lenne egyszer egy órát eltölteni ebben a házban, ahol a szeretet, a másik iránti érzékenység, a figyelmesség, a hálaadás, az imádság, a jótékonykodás, az engedelmesség segíti Isten jelenlétének közvetlen megtapasztalását. Hívjuk meg családjainkba Máriát, Józsefet és Jézust. Lakjanak velünk, hogy a mi otthonaink is egyre jobban hasonlítsanak a Szent Család názáreti otthonához. Az Isteni Ige, amely annyira értékes volt Szűz Mária életében, veletek szeretne élni. Az Isteni Ige szeretne beköltözni családjaitokba. Az Isteni Ige szeretné szebbé, boldogabbá tenni családjaitokat. Isten Igéje fiatal, soha nem örgeszik meg és tartós boldogságot ad!” – zárta homíliáját Michael August Blume.

Régi hagyomány a plébánián, hogy a közösséget szolgáló számos önkéntes közül évente tízen külön elismerésben részesülnek az egyházközség búcsúnapján. A díjazottak karitatív, zenei, liturgikus és csoportszervezési feladatokat látnak el – a méltató szavak után oklevelet és egy-egy könyvet vehettek át Hatházi Róbert plébánostól.

Ezen az ünnepen egyben hálát is adtak az elmúlt 25 esztendőért. Huszonöt évvel ezelőtt egy kis közösség, egy kis család született a lakótelep szélén, amely mára nagy, erős közösségé formálódott, ahol mindenki otthon érezheti magát. Hálát adtak azért, hogy plébániai titulusa, a Szent Család kegyelme kézzelfoghatóvá vált, és válik napról napra közöttük.

Forrás: Takács Gábor/Szentcsalád Plébánia, Kecskemét

Fotó: Lei Noel

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria