Szentek körében Székesfehérvár fogadalmi ünnepén

Hazai – 2018. augusztus 15., szerda | 15:00

Húsz magyar szent ereklyéje jelenlétében ünnepeltek a székesfehérváriak a Szent István-i országfelajánlás emléknapján, augusztus 14-én. A város fogadalmi szentmiséjére érkezett ugyanis a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje.

Az ünnepélyes fogadás után imaórával, katekézisekkel, a kongresszusról való tájékoztatókkal mélyítették el a lelki felkészülést. A fogadalmi szentmisében a Magyar Szent Család ereklyéivel kiegészítve a Szűzanya és a magyar szentek oltalmába ajánlotta Spányi Antal megyéspüspök hazánkat és a magyar családokat.

Augusztus 14-én a délelőtti órákban érkezett Székesfehérvárra a missziós kereszt, köszöntése felemelő és megindító volt a megjelent papok és hívek számára. Ugrits Tamás pasztorális helynök vezetésével az imaórán a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepének szentírási szakaszait olvasták fel.

„Székesfehérvár városa ünnepi ruhába öltözik, de lelkét is ünneplőbe öltözteti – mondta Spányi Antal püspök az igeliturgián. – Most a készület idején vagyunk. Arra hív bennünket az egyház, arra figyelmeztet a missziós kereszt, hogy újuljunk meg gondolkodásmódunkban, életfelfogásunkban. Arra hív, hogy mélyüljünk el a hit megélésben, befogadásában és a lelkünkbe fogadott hit ereje formálja át cselekedeteinket, egész életünket, emberi kapcsolatainkat. A hit nem az élet szegletébe való drága kincs, hanem az, ami mindent meghatároz, mindent átjár, mindent átformál.”

A főpásztor ezt követően a kereszt misztériumáról elmélkedett. „Ez a kereszt, Isten örök szeretetének a jele. Jelképezi nekünk és közel hozza hozzánk az Isten szeretetét, amely elveszi bűneinket, megszabadít kötelékeinktől, fölemel, szabaddá tesz, a kegyelemben élővé tesz. A megszentelő kegyelemmel díszíti föl lelkünket, és vezeti életünket az Atyai ház öröme felé. Néha úgy gondoljuk, ez az út túlságosan is meredek nekünk, néha úgy érezzük, a kereszt súlya túlságosan is nehéz. Milyen jó ránézni erre a keresztre, és felfedezni a magyar szentek és boldogok ereklyéit, akiknek nehéz volt az élet, nem volt könnyű az út, amelyen Krisztust kellett követniük, de nem a maguk erejére hagyatkoztak, hanem befogadták az Úr kegyelmét. Vele együtt hordták keresztjüket, Őróla akartak tanúskodni a világban.”

Az imaóra végén a lelki megújulásért és az eucharisztikus kongresszus kegyelmeiért imádkozták a Mindenszentek litániáját. A záróáldás előtt a híveknek lehetőségük volt a Jézus keresztereklyéjét és a magyar szentek ereklyéit őrző kereszt előtti hódolatra, vagyis a személyes imára, térdhajtásra, tiszteletadásra.

A nap folyamán az ünnepélyesen kihelyezett missziós keresztnél vezetett szentségimádásokat tartottak, majd Bozai Márton atya, az eucharisztikus kongresszus székesfehérvári egyházmegyei előkészületeiért felelős referens tartott vetített előadást a kongresszus történetéről és a 2020-as magyarországi találkozó terveiről.

Székesfehérvár fogadalmi ünnepe felemelő és méltóságteljes körmenettel kezdődött délután, ezen részt vettek a lovagrendek tagjai, cserkészek, katolikus iskolások, államtitkár, kormánybiztos, a város és a megye vezetői, országgyűlési képviselők, valamint a honvédség és rendvédelmi szervek vezetői, a város és az egyházmegye intézményvezetői. Ünnepélyesen vitték át a Magyar Szent Család ereklyéit – a székesegyház renoválása miatt – a főtéri Szent Imre-templomba. A körmenetet a Hagyományőrző Koronaőrök menete és Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar Szent Istvánról szóló énekei kísérték.

A körmenetet követő imaórán Spányi Antal megyéspüspök hangsúlyozta: „Azon a helyen emlékezünk Szent Istvánra, ahol a királyi palotából az idős és beteg király átment templomába, hogy fia sírjánál imádkozzon Égi Anyánkhoz. Az ő lelkületét akarjuk most befogadni. A királynak nagy kihívásokkal kellett szembenéznie, ahogy ma nekünk is Európában szembe kell néznünk számos nehézséggel. Kérjük Szent István közbenjárását, hogy mi is felismerjük és másokkal is megismertessük azt, amit Isten tőlünk vár ma.”

A főpásztor méltatta az országfelajánlás gesztusát, hangsúlyozta, Szent István a Lélekre hallgatva ajánlotta Istennek és Mária oltalmába hazánkat. Majd arról beszélt Spányi Antal, hogy Szent Istvánnak is égi ajándék volt a családja. Megtapasztalta a családi élet örömét és békéjét és az imádság erejét. De nemcsak áldásban volt része, hanem mélységes fájdalomban is. Mindvégig hűségben megmaradt azonban családja mellett, amely példa minden kor magyar emberének.

Márián keresztül mi is ajánljuk az Úrnak családjainkat, mert a mai világban a gonosz a legjobb családokat is megpróbálja – buzdított Spányi Antal, végül arról beszélt hogy a szent király tudta, hogy a természetfeletti erő a természetesre épít. Mindahhoz, amit az ember tenni tud, szükség van Isten kegyelmére is. Szükség van az egyházra, de annak védelmére is. Fel kell ajánlanunk nekünk is Istennek a magyarországi, az üldözött, a rágalmazott, a bűnös egyházat, amely utat keres ma ebben a zavaros világunkban. Amikor gyenge, erőtlen és hiányzik belőle a Lélek tüze, a Szentlélek őrizze és formálja az egyházias lelket, amely építi és megszenteli ezt a világot.

A püspök gondolatai mellett magasztos hangulatot árasztottak az elhangzott ősi magyar énekek Szent Istvánról és a Szűzanyáról, Magyarok Nagyasszonyáról, Vakler Anna népdalénekes és a Hermann László Zeneiskola tanárai előadásában.

Az imaórát fogadalmi szentmise követte. Spányi Antal püspök úgy fogalmazott, „ezen az estén elsősorban az első szent királyra emeljük tekintetünket, akinek súlyos harcokat kellett megvívnia. Hallatlan küzdelmei azonban nem voltak hiábavalók, erőfeszítései gyümölcsöt hoztak.”

„Létrejött egy állam, amely mindig képes volt példát adni erkölcseiben, akkor is, amikor ez áldozatot jelentett. Felépítette, megszervezte az egyházat, amely odaállt az elesettek és a kicsik mellé, amely pártját fogta a gyengéknek, amely mindig tudott lelki erőt adni. Így vezette el az egymást váltó nemzedékek legjobbjait az atyai ház örömébe, megteremtette azt a kultúrát, amely annyi szépet, annyi jót adott a magyarságnak és minden embernek, mert a magyar lélek kultúrája, a magyar szellem teljesítménye az egész emberiség közös kincsévé vált.”

Amikor Szent István alakját szemléljük és megpróbálunk az ereklyetartón keresztül a szent királlyal találkozni, szemébe nézni, meg kell tanulnunk tőle, hogy ma is védeni kell ezt a nemzetet és védeni kell az országot. Ahogyan teszik ezt katonáink és teszik ezt azok, akiknek erre szól a hivatásuk. De tennünk kell mindannyiunknak, nem mutogathatunk senkire és nem várhatunk senkire. A hazát mindig csak együtt voltunk képesek megvédeni, mindig csak egy akarattal tudtuk szolgálni, mindig csak az egység volt képes megvédeni és felemelni – hangsúlyozta a székesfehérvári főpásztor.

Nagyboldogasszony vigíliája Székesfehérváron kiemelt ünnep. Azt ígérték a fehérváriak, hogy a Máriának történt felajánlás napját minden esztendőben megülik augusztus 14-én. Szép külsőségekkel és mély belső tartalommal ünnepeltek idén is, amelyet az esős időjárás sem tört meg. A Szent István-i országfelajánlás napján a Magyar Szent Család ereklyéi és a missziós kereszt jelenlétében Spányi Antal megyéspüspök a szentek és Mária oltalmát kérte hazánkért és minden keresztény családért.

* * *

Emlékezzél meg, Istennek dicsőséges Anyja, magyarok Nagyasszonya, szentséges Szűz Mária, emlékezzél meg örökségedről, amelyet hű szolgád, első királyunk és apostolunk, Szent István neked felajánlott. Tekints kegyes szemmel országodra, városunkra: légy szószólónk és közbenjárónk Szent Fiadnál, Jézus Krisztusnál. Hozzád kiáltottak őseink és minden ínségükből kiszabadultak. Ez a remény éltet most is, ez a bizalom indít, hogy oltalmadban keressünk menedéket mi, a te néped és örökséged.

Oltalmazd és védjed hatalmas pártfogásoddal minden testi-lelki bajtól országunkat és városunkat. Hazánk főpásztorainak nyerj isteni segítő kegyelmet küldetésük teljesítéséhez, híveidnek pedig az élő hit cselekedeteiben és gyümölcseiben buzgó szívet.

Könyörgünk, Nagyasszonyunk, magyar hazánk és városunk vezetőiért, hogy a Szentlélek ajándékai által megvilágosítva védelmezzék az igazat, a közjó előmozdításán őszinte igyekezettel fáradozzanak.

Könyörgünk, Nagyasszonyunk, egész nemzetünkért. Vezesd kegyességeddel, tartsd meg Isten szeretetében és félelmében. Nyerj a bűnbánóknak bocsánatot, az igazaknak állhatatosságot, a fiataloknak tisztaságot, a házastársaknak hűséget,a szegényeknek pártfogást, a szomorúaknak vigasztalást, a megholt híveknek pedig örök nyugodalmat.

Légy minden ügyünkben szószólónk Szent Fiadnál, hogy az ő akarata szerint rendezzük életünket. Fogadd kegyesen kérésünket, hogy közbenjárásoddal megsegítve, a jelen élet küzdelmei után az örökkévaló boldogságra eljussunk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.


Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Simon Erika

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria