Szentmisében adtak hálát az elmúlt tanévért a Szeged-Csanádi Egyházmegye pedagógusai

Hazai – 2022. június 24., péntek | 13:15

A Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatósághoz (SZEGEKIF) tartozó 76 óvoda, általános iskola és középiskola pedagógusai közül 550-en vettek részt a Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök által celebrált tanévzáró Te Deum szentmisén a Szent Gellért Fórum rendezvénycsarnokában június 21-én.

Homíliájában a főpásztor a próféták tanítását emelte ki: „Szűk kapun menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a romlásba visz, és sokan mennek be rajta; de milyen szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják.” E gondolat kapcsán felhívta a figyelmet a helyes döntésre, hiszen az, hogy melyik utat választjuk, meghatározza további életünket.

A SZEGEKIF főigazgatója, Lipcsei Imre beszédében megköszönte a pedagógusoknak az elmúlt tanévben végzett áldozatos munkájukat, kiemelve a katolikus értékek szolgálatát. Bejelentette, hogy négy új intézmény kerül a főhatósághoz, amelyek szorosan kapcsolódnak az egyházmegye küldetéséhez.

Az ünnepségen két nyugdíjba vonuló vezetőt köszöntöttek. Kiss-Rigó László püspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított Szent Gellért-díj arany fokozatát adta át Caimacan Klárának, a békéscsabai Savio Szent Domokos Katolikus Általános Iskola igazgatójának, valamint Katona Zsoltnénak, a szegedi Fénysugár Óvoda vezetőjének.

A tanévzárón Lipcsei Imre főigazgató Bódiné Bazsó Tündét a Savio Szent Domokos Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Bodó Jenőnét a Fénysugár Óvoda, Luczó Anikót pedig a Bíbic Katolikus Óvoda és Bölcsőde vezetői feladatainak ellátásával bízta meg.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria