Szeretet nélkül nem élhetünk – Elindult a 72 óra kompromisszumok nélkül akció

Hazai – 2018. október 12., péntek | 19:00

A 72 óra kompromisszum nélkül szociális, önkéntes, ifjúsági akciót 11. alkalommal rendezi meg a három történelmi keresztény egyház hazánkban október 11. és 14. között. A rendezvény kiemelt sajtóeseményét a Családok Átmeneti Otthonának óbudai, Zápor utcai központjában tartották október 12-én délután.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A rendezvény elején az idei, „Több vagy, ha adsz!” mottójú akció fővédnöke, Böjte Csaba ferences szerzetes videón köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: ha a szeretet útjára lépünk, az egész életünk megváltozhat. Az önzetlen jó cselekedet örömét semmi sem múlhatja felül. Jó dolog jónak lenni, jó dolog lehajolni a bajban lévő gyerekhez, megfogni a kezét, látni a csillogó szemüket. Az ehhez hasonló élmények érlelték meg több mint negyedszázada Csaba testvérben a döntést, hogy a segítségre szoruló gyerekeknek szenteli az életét. Mindenkit arra biztat, hogy merjen kitörni az önzéséből, merjen elindulni az önzetlen szeretet útján, merje vállalni azt a hivatást, amit Isten szánt neki. Az akció idei fővédnöke azt kívánta: a 72 órás önzetlen jó cselekedetből legyen 72 nap – és miért ne valósulhatna ez meg az esztendő mind a 365 napján? Adja az Úristen, hogy így legyen.

Méltatták a 72 órás akció jelentőségét a három történelmi keresztény egyház vezetői is. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke kifejtette: nagy öröm ez az immár 11. alkalommal megrendezett esemény, mert gyakran hajlamosak vagyunk pesszimistán látni az életünket, a társadalmi folyamatokat; sokan magányosan, megkeseredve élnek, nem gondolva arra, hogy az életük sokkal szebb lehetne, ha mások mindennapjait igyekeznének szebbé tenni. Az egyházak nagyon sokat tesznek azért, hogy rászoruló embereken segítsenek, de nagyon fontos, hogy az ifjúság is megtapasztalja a segítségnyújtás örömeit. A 72 óra kompromisszum nélkül akció kiváló lehetőség arra, hogy a fiatalok átéljék az adás, a segítés örömét, hogy aztán tántoríthatatlanul elköteleződjenek erre a szolgálatra.

A főpásztor – csatlakozva Böjte Csaba testvér gondolatához – reméli, hogy ez nem korlátozódik 72 órára, jó lenne, ha az egész életünket a szeretetszolgálattal töltenénk ki. Az MKPK elnöke rámutatott: mindennapjainkban rengeteg lehetőségünk van arra, hogy segítsünk másoknak, akár a legapróbb dolgokban is. Mint Isten teremtménye minden ember képes a szeretetre, és vágyik is a szeretetre. Ez a 72 óra ennek kifejezése is, hogy rádöbbentsük egymást és önmagunkat, hogy szeretet nélkül nem élhetünk. Jézus mondta: „Amit megtesztek egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek” (Mt 25,40).

Szloboda József református esperes szerint az életünk tele van kompromisszumokkal, ez a 72 órás akció azonban arról szól, hogy néha ki kell lépnünk a komfortzónából, észre kell vennünk azokat az embereket, szituációkat, amelyek ott vannak a szemünk előtt, csak nem vesszük észre, vagy elfordítjuk a fejünket. Oda kell figyelnünk ezekre, és meg kell tennünk mindazt, amit Isten ránk bízott, mert azt helyettünk senki más nem teszi meg. Az akció jelmondata – „Több vagy, ha adsz!” – jól hangzó szlogen, egészen addig, amíg meg nem értem: szép dolog, ha adakozom a cunami tőlünk több ezer kilométerre élő áldozatainak, de a környezetünkben élőknek mindennap, folyamatosan segíthetek, ha nyitott szívvel figyelek a gondjaikra, bajaikra. Ez a 72 óra elég arra, hogy felhívjuk erre a figyelmet – mondta Szloboda József.

Lackner Pál evangélikus püspök emlékeztetett: a reformáció egyik legfontosabb üzenete a megigazulás és a hit kapcsolatáról szól, amit érdemes azzal kiegészíteni, hogy a hit a jó cselekedetek nélkül halott. Ez teljesen egybecseng az ősegyház törekvésével, hogy a krisztusi közösségnek az istentisztelet, a tanúságtétel és a cselekvő szeretet a három legfőbb jelképe.

Azzal kapcsolatban, hogy a mostani 72 óra kompromisszum nélkül akció már a tizenegyedik alkalom, az evangélikus püspök emlékeztetett, hogy az utolsó vacsorán az áruló Júdás távozása után tizenegy tanítvány maradt az asztal körül, és Jézussal együtt lesz igazán kerek egység, olyan, ami addig még nem volt. Adja Isten, hogy Jézus társaságában és jelenlétében a tizenegyedik rendezvényből is kikerekedjen valami előremutató egész.

Darvas Márton, az akció főkoordinátora elmondta: az eseményt az idei évben Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Csehországban is megrendezik. Hazánkban 350 projekt valósul meg, határon innen és túl összesen száz településen több mint 8800 fiatal vállalta, hogy önkéntes munkára szánja a hétvégéjét, és ott segít, ahol szükség van rá. Az akciót kiemelten támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Főpolgármesteri Hivatal.

Déri-Popper Andrea, a Jó Pásztor Anyaotthon vezetője bemutatta az ebben az évben 25 esztendős intézményt, kiemelve, hogy ez az otthon sem jöhetett volna létre a Jó Pásztor nővérek önzetlen szeretete nélkül. Az első anyaotthonukat 1993-ban nyitották meg otthontalan, bántalmazott és nehéz szociális helyzetben élő anyukák és gyermekeik részére, lehetőséget adva, hogy egy biztonságos és támogató helyen újrakezdjék az életüket. A fokozódó társadalmi, gazdasági problémák miatt 2004-ben megnyitották második anyaotthonukat is. A két otthonban 80 férőhelyen 28 családot tudnak befogadni. Eddig 435 családnak, összesen mintegy háromezer felnőttnek, gyereknek nyújtottak átmeneti szállást. Az intézményvezető elmondta: céljuk, hogy a gyermekek ne kerüljenek ki a családjaikból, támogatást kapjanak a fejlődéshez, növekedéshez, valamint az anyák megerősítése szülői szerepükben, hogy legyenek képesek az önálló életvitelre.

A 72 óra kompromisszumok nélkül akció keretében a Jó Pásztor Anyaotthonban lakó családoknak családi élménynapot rendeztek a pénteki napon.

Fotó: Bakos Dávid

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria