Szeretetből hála, hálából szeretet – Máriát köszöntő ifjú zarándokok Győrben

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

„Isten hozott” – köszöntötte Bognár István plébános a győri Nagyboldogasszony-székesegyházba lépő diákokat. Három csoportban érkeztek az Ifjúsági Mária Zarándoklat kétnapos rendezvényének csütörtöki résztvevői. Ezen a napon a győri egyházmegyei iskolák, az Apor Vilmos- és a Prohászka Ottokár-iskola gimnazistái a „zarándokok”. Másnap további 1700 diák, a felsős korosztály érkezik az egyházmegye által szervezett programra.

A Győri Egyházmegye második alkalommal hívta meg az intézményeit látogató ifjúságot, hogy élővé tegye számukra a Könnyező Szűzanya ünnepét. Ezúttal a székesegyházban kezdődött a program, a kegykép előtt elmondott imával indultak útnak. Gyalogosan mentek át a Káptalandombról a Városi Egyetemi Csarnokba, átszelve a Gutenberg teret, a Kossuth Lajos, majd a Jedlik hídon a révfalusi hídfőtől a töltésen át jutottak el a sportcsarnokba, Győr egyik szép, természetközeli, sportos arcát megismerve.

A sportcsarnokban felállított színpadon már szólt az ének. A Pipó József és Nagy Lajos vezette zenekar, valamint a Szent Orsolya-iskola énekkara látta el a zenei szolgálatot.

A diákok Veres András püspököt várták, a szentmise főcelebránsát és szónokát. Koncelebránsként körülötte álltak a részt vevő iskolák püspöki biztosai.

Köszöntőjében Veres András arra biztatta a fiatalokat, hogy bátran forduljanak a Szűzanyához, imádkozzanak személyes szándékaikért, egymásért, családjaikért és az egész Egyházért.

„Örömet érzünk, ha ránézünk szeretteink, barátaink fényképére. Náluk járnak gondolataink. Mellettem látjátok a könnyező kegykép másolatát. Azért állítottuk fel itt a színpadon, hogy segítsen gondolatainkat Mária felé irányítani” – hívta fel a diákság figyelmét szentbeszédében a püspök.

Az ifjúsági zarándoklat mottóját tartalmazó Magnificat, Mária hálaimája adta a főpásztor beszédének központi gondolatát. Veres András a hála érzéséről beszélt. Így fogalmazott: a hála az ember alapvető érzése, sajátosan emberi érzés, amit az értelem ébreszt fel, és ami a felismert szeretetre adott válasz.

Ez a hálaérzés akkor is megmarad, ha megszűnik a cselekvés, ami kiváltotta, sőt növekedni is tud – utalt a püspök mindannyiunk tapasztalatára. – Kisgyermekként ösztönösen adjuk szüleinknek a mosolyt, ahogy felnövünk, egyre jobban ráébredünk, mennyi szeretetért lehetünk hálásak. De a természet szépségei is a hála érzését keltik fel bennünk, ezzel a szépséggel a Teremtő ajándékozott meg minket, neki szeretne köszönetet mondani a lelkünk.

Az önzetlen szeretet megtapasztalására adott válasz a hivatás is – mutatott rá a szónok. – A nő és a férfi egymásnak ajándékozott önzetlen szeretetéből születik a házasság, az Isten szeretetére való rácsodálkozásból pedig megszülethet a papi hivatás. Mária Istent magasztaló imája is ebből a felismert szeretetből fakadt. Hála töltötte be őt az életért, azért, hogy Isten kiválasztotta. Mi is kiválasztottak vagyunk, mindnyájan, Isten kedves gyermekei. Isten szeretete mindig kísér minket, tartós és élő ez a szeretet, hálát ébreszt a szívünkben. Hogyan tudnám megköszönni, hogy önzetlenül szeret engem? Mária szavai a Magnificatban ebből a belső örömből fakadtak.

Veres András a másik oldalt is megmutatta: azt, hogy a hálátlanság, hűtlenség ugyanúgy megtapasztalt valóság életünkben. Emlékeztetett, hogy sokszor tanúi vagyunk annak, hogy önzetlen szeretetet kapva az ember mennyire hálátlan tud maradni; szenvedünk mások hálátlansága miatt, de a magunk hálátlansága miatt is. A püspök Tóth Árpád Isten oltó-kése című verséből idézett: „Tudom és érzem, hogy szeretsz: / Próbáid áldott oltó-kése bennem / Téged szolgál, mert míg szivembe metsz, / Új szépséget teremni sebez engem.”

Le kell győznünk a szeretetünk hiányosságait, gyengeségeit, ez a feladatunk, ezt tanulhatjuk a Szűzanyától. Erőt ad a tudat, hogy a szenvedés is javamra válhat. Ha felismerem Isten szeretetét, hűségét, képes lehetek arra, hogy a szeretetlenség, hálátlanság, hűtlenség megtapasztalása ellenére szeretetet adjak, és ezáltal mások életét is szebbé tegyem – zárta beszédét a győri megyéspüspök.

A délután a tanúságtételeké és dicsőítő énekeké volt. A Mária Iskolatestvérek közösségéhez tartozó Berki Tamás tanúságtételét zenész társai énekekkel kísérték. Őszinte életvallomása azt mutatta meg, milyen könnyű eltévedni, és hogyan lehet visszatalálni a helyes útra.

Tamás Ózdon született, tizenéves volt, amikor családja a jobb élet reményében Pestre költözött. „Belekerültem az élet sűrűjébe, megtaláltak az új lehetőségek – a füves cigi, a partidrogok, a buli. Elmaradtam a sulitól, a családtól, nem érdekelt senki és semmi, csak a napi anyag.” Tamásnak a „barátok” adták az első szálat. Sokan vették körül, mégis magányossá vált,  az élvezetből rettegés, szorongás lett. „Mikor nem volt pénzem, szereztem. A bűn bűnt szült” – emlékezett vissza.

Ebből a helyzetből ragadta ki Jézus. „Csodát művelt erős karjával” – idézte a találkozó mottóját. A bátyja is a jó útra tért: „Láttam napról napra megváltozni. Letette a drogot, nem járt el szórakozni. Megváltoztatta Jézus. Én először menekültem. Láttam, hogy ez életről-halálról szól. A bátyámnál az életről, nálam a halálról.” Aztán eljött egy pont Tamás életében: „Azt éreztem, felrobban a szívem, végem.”

Itt megszólalt a dal. „Itt vagyok, várok…” – fejezte ki Tamás éneke a benne élt érzést, és megfogalmazódott benne, meg akarja ismerni Jézus Krisztust, aki nagyon mélyről fel tudta emelni a testvérét, és meg tudta változtatni életét. „Őt akartam megismerni, minél gyorsabban és teljesebben.” Elkezdett járni a közösségbe, élete a helyére került. „Azóta mindennap megvívom a harcot, és kimondom az igent Jézus mellett. Ma már az ő útját járom, és én teszek tanúságot arról, hogy csodát művelt erős karjával.”

Már alig volt hátra húsz perc, amikor egy barna bőrű fiú farmeringben, nyakában kis fakereszttel lépett a diáksereg elé. Brazíliából érkezett alig egy éve Budapestre. 28 éves, végzett orvos, de misszionáriusként mutatkozik be. Magyarul szólalt meg, és vallomását arról, hogyan került ide, ugyancsak anyanyelvünkön hallgathattuk. Beszámolója sokszor fakasztotta nevetésre hallgatóságát.

Zanderson, becenevén Zani már egy sürgősségi osztályon dolgozott, amikor megismerte a Shalom közösséget, majd tagja lett. Noviciátusi éve után Magyarországra küldték. Élete két meghatározó élménye hozta el ezt a 180 fokos fordulatot. Családja katolikus volt, templomba jártak, ezt a magot ültették Zani lelkébe, de ahhoz, hogy ez szárba szökkenjen, több kellett. „Isten beleesett a szívembe” – fogalmazta meg Isten személyes szeretetének megtapasztalását, amit élete legnagyobb élményének nevez. „Annyira erős volt, hogy többet akartam ebből a szeretetből. Imacsoportba jártam. De aztán az orvosi egyetem felé vettem az utat, és Istenre nem jutott elég időm. Életem értelmének tekintettem, hogy segítsek másokon, orvosként ezt megtehettem. Bejutottam az egyetemre, de ott sem volt időm Istenre, és lassan messzebb kerültem tőle. Barátok, buli, de a tanulás is sok időt lefoglalt. Mesés életpálya állt előttem, de belül ürességet éreztem. Eljött a krízis, a legszebb és legnagyobb. Azért szép, mert a nehéz pillanat megmutatta, valami rossz van az életemben, újra kell tervezni. Eszembe jutott Isten, az az élmény, amikor megtapasztaltam Isten szeretetét. Eszembe jutott a boldogság” – írta le akkori állapotát. Ebben a helyzetben hívta egy barátja a Shalom közösségbe. Zani jól érezte ott magát. „De nem akartam komoly kapcsolatot Istennel, ő azonban igen.”

Egy szentségimádáson élte meg a második meghatározó megtapasztalást: „Azt éreztem, hogy én is akarom szeretni Istent. Nemcsak kapni akarok tőle, hanem én is szeretnék adni, szeretnék neki élni.” Így lépett rá Zani a hozzá vezető útra. „Isten megszentelt életre hívott, arra, hogy teljesen hozzá tartozzam.” Belépett a közösségbe, elvégezte a noviciátust. Az első ígéretet Istennek már Budapesten tette. Így lett tagja az ifjúság evangelizációjára küldetést érző közösségnek. Imaalkalmak, táborok, lelkinapok, kávéház... néhány azon programok közül, ahova a közösség hívja a fiatalokat, Zani is ide csábította hallgatóságát.

A húsz perc gyorsan eltelt, Veres András végül röviden szólt: „Amikor az ember rádöbben Isten szeretetére, eltölti a hála, és válaszolni akar. Szeretetével. Szeretni sokféleképpen lehet, de egyféleképpen szabad: egészen odaadottan.” 

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír