Épül a fiatalok önkéntes hálózata a Máltai Szeretetszolgálatnál

Hazai – 2020. augusztus 17., hétfő | 13:51

Az országban már több mint ötszázan vallják magukat máltai fiatalnak – hangzott el az Ifjúsági önkéntesség ma elnevezésű budapesti konferencián augusztus 13-án, az Ifjúsági Önkéntes Közösségek Hálózata projekt zárórendezvényén. Bár a röviden IfYou néven futó, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által irányított hároméves program hivatalosan lezárult, az önkéntesek hálózata továbbműködik.

A máltai önkéntes csoportokban tevékenykedők átlagos életkora 65 év; számukra a középiskolákban futó, az érettségi feltételéül szabott ötvenórás közösségi szolgálat nem nyújt automatikus utánpótlást. Igaz, volt olyan önkéntes, aki a konferencián elmesélte, hogy miután összegyűlt az ötven óra, azt vette észre, hogy még mindig ott van egy nyári táborban. Nem véletlenül fogalmazott Hajdú Krisztina, a projekt szakmai vezetője az eredmények ismertetése közben így: „A tényleges önkéntesség akkor kezdődik, amikor az szabad választás eredménye.”

Az IfYou projekt fő célja éppen ezért olyan ifjúsági önkéntes hálózat kialakítása és fenntartása volt, amely a gimnáziumi évektől biztosítja a fiatalok folyamatos rendszerben maradását, az önkénteskedés által kialakult közösségi élményt és annak állandóságát, hálózatba szervezését. Ennek érdekében az elmúlt három évben többféle képzésen vehettek részt a fiatalok (elsősegélynyújtás, érzékenyítő képzés, vezetőképzés élménypedagógiai módszerekkel), de zajlottak táborok, különböző egyéb programok és szakmai műhelyek is.

A konkrét programokról és élményekről az ifjúsági önkéntes közösségek tagjai és vezetői, tehát maguk a tizenéves fiatalok számoltak be. Egyikük egy láthatatlan vacsoráról mesélt, amely során bekötött szemmel étkeztek, és sokat tanultak az empátiáról, türelemről, szociális kapcsolatteremtésről. Más arról számolt be, ahogyan a Spar szupermarketekben zajló Adni öröm! akcióban gyűjtöttek tartós élelmiszert, és az egyik nap végén két tele kocsival szállították el az adományokat. „Felemelő érzés volt a kisgyerekek arcán látni a mosolyt” – hangzott el később egy közös játék kapcsán. De szó volt nőnapi flashmobról, a „Köszi vacsi”-ról, valamint az online kapcsolattartásról is.

Az országos eredmények sorolásakor elhangzott, hogy 2019-ben csaknem ötezer önkéntes tevékenykedett a segélyszervezet keretein belül, ebből 25 év alatti alig ezer fő volt, de ennek fele kifejezetten az IfYou projekt hatására került a rendszerbe. „Az országban már több mint ötszázan vallják magukat máltai fiatalnak” – mondta Hajdú Krisztina.

A program három éven át, országszerte zajlott, a Máltai Szeretetszolgálat régiói szerinti felosztásban. A konferencián a régiók koordinátorai is megosztották tapasztalataikat, például a fiatalok bevonásának fortélyairól vagy a félelmek leküzdéséről. Az összegzésre és az ismeretátadásra azért is szükség volt, mert az EFOP által támogatott projekt hivatalosan a végéhez ért, de a felépített rendszer, a Máltai Szeretetszolgálat háttértámogatása megmarad.

Pontosan ezért kérte Hajdú Krisztina a konferencia elején a fiatalokat arra, hogy egy képzeletbeli tengerre különböző eszközök segítségével alkossanak szigeteket, kifejezve, hogy miként építenék tovább a projektet. Ugyanis a konferencián megjelent fiatalok éppen azon dolgoznak majd tovább, hogy az ifjúsági önkéntes rendszerek hálózata bővüljön és megmaradjon.

Az esemény részeként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szarvas Gábor úti országos központjában az Élmény Akadémia játékos bemutatkozására is sor került, majd a fiatal önkéntesek kiscsoportos beszélgetések során vonták le a projekt tanulságait, valamint ötleteket gyűjtöttek a jövőre nézve.

Szöveg: Radványi Benedek/Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria