Szociális naperőműveket épít a Máltai Szeretetszolgálat a felzárkózó településeken

Hazai – 2022. november 2., szerda | 10:33

Több mint 40 hátrányos helyzetű településen épít szociális naperőművet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány. A létesítmények által termelt áram értékesítéséből az ország legszegényebb településein élő családok jutnak támogatáshoz, ami a tervek szerint 3500 háztartás fűtéséhez nyújt majd jelentős hozzájárulást.

A „Helyreállítási és ellenállóképességi eszköz” elnevezésű európai uniós alap 10,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a programhoz.

A program előzménye a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) E.ON áramszolgáltató vállalattal együttműködésben Tiszabőn megvalósított mintaprogramja. A 2020-ban létesített egyhektáros szociális naperőmű bevételeiből 70 kisgyermekes család téli fűtéséhez nyújtott jelentős támogatást a karitatív szervezet. A családok elektromos fűtőpanelt kölcsönöztek a szeretetszolgálattól, mellyel egy szobát fűtöttek. Az MMSZ ehhez nyújtott támogatást, melyet a háztartások előre fizetős mérőóráira töltött fel havi bontásban, fél éven keresztül. A mintaprogram számos kedvező változást indított el a településen, többek között visszaszorult a környezetszennyező anyagok égetése, és tudatosabbá vált a családok energiafogyasztása.

Fontos szempont volt az is, hogy a megújuló energiaforrások nem egyes családok támogatását, hanem a közösség egészét szolgálják, ezért a napelemek nem háztetőkre, hanem a falu határában elkerített egyhektáros területre kerültek. A rendszer így azt is lehetővé teszi, hogy a támogatottak köre évről évre változzon. Tiszabőn az első időszakban a három évnél fiatalabb gyermeket nevelő családok kerültek be a programba.

A szociális naperőműveket a „Felzárkózó települések” program részeként széles körben bevezeti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az eljárás során kiválasztott helyszíneken a települések határában létesülnek naperőművek, ezek összesített teljesítménye 25 000 kWp (kilowattpeak). A létesítmények együttes bevételéből akár évente 3500 rászoruló család energiatámogatására van lehetőség. Az érintett családokat a felzárkózó településeken választják ki a programot megvalósító karitatív szervezetek, a támogatást pedig előre fizetős mérőórákra töltik fel.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria