Tájékoztató a veszprémi főegyházmegyei családpasztorációs iroda programterveiről

Hazai – 2019. március 30., szombat | 15:14

A Veszprémi Főegyházmegye családpasztorációs irodájának munkájáról, ez évre tervezett programjairól tartottak sajtótájékoztatót március 27-én a veszprémi Szaléziánumban.

A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorácios Irodájának fő tevékenysége a családok támogatása, gondozása: a születéstől az elmúlásig kísérik őket; közösségeik, programjaik a családok megerősítését szolgálják. Munkájuk széles körű – foglalkoznak többek között házasságra való felkészítéssel, házassággondozással, mentális segítségnyújtással.

A családot, ami egy férfi és egy nő szövetségére, házasságára épült, alapvető fontosságúnak tartjuk egy nemzet vagy az egész emberiség fennmaradása szempontjából: egy férfi és egy nő közössége a család alapja – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Márfi Gyula érsek.

Porga Gyula polgármester hangsúlyozta: nem szabad elfelejteni, hogy egy városban is a legkisebb közösség a család, ezért 2010 óta az önkormányzat is folyamatosan figyelemmel kíséri a veszprémi családok mindennapjait és igyekszik segíteni őket.

Varga Endre, a veszprémi Civil Ház vezetője arról tájékoztatott, hogy a családpasztorációs irodával és több helyi civil szervezettel együttműködve intézményük is évek óta programokkal támogatja a városban élő családokat, házasokat, fiatalokat: segítő rendezvényekkel, jegyesoktatással hívják fel a figyelmet a házasság szépségére, de a nehézségekre is.

A főegyházmegyei családpasztorációs iroda 2019-es programjainak mottója: „Keresd Krisztus képmását minden arcvonásban!”. Ezzel kapcsolatban Fodor János, a Veszprémi Főegyházmegye családreferense kifejtette: mindegy, hogy egy ember szimpatikus-e, vagy sem, agg vagy fiatal, szomorú vagy vidám, ismert vagy ismeretlen, felfedezhető benne az, aki magának teremtett, ezért szívünkhöz közel áll, és a vele való találkozás ünneplőbe öltözteti lelkünket.

A március 27-i tájékoztatón elhangzott: a családpasztorációs munkatársak küldetésüknek tekintik, hogy a családoknak gyakorlati dolgokban is segítsenek, így az újonnan igénybe vehető családtámogatások körüli kérdések, aggodalmak megválaszolásában is igyekeznek segíteni.

A főegyházmegyei családpasztorációs iroda programjaira idén is várják a házasság előtt álló fiatalokat, családokat, gyermeket nevelőket. Széles körű összefogással kívánnak esélyt teremteni a fiatalok számára, hogy a felnövekvő nemzedéknek nagyobb esélye legyen a kiegyensúlyozottabb házasságra és a boldog családi életre.

PROGRAMOK

Családok nagyböjti lelkinapjaáprilis 6.

Jegyeskurzus II.május 17–18. és 24–25.

Tavaszi túra családoknakjúnius 1.

Családtáborjúlius 3–7.

Őszi túraszeptember 28.

Őszi randevúnovember 17.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria