Tanévnyitóját ünnepelte az Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Hazai – 2018. szeptember 9., vasárnap | 16:29

Nagy Szent Gergely pápa ünnepén, szeptember 3-án a váci székesegyházban mutatták be az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanévnyitó szentmiséjét Beer Miklós váci megyéspüspök és Sánta János kanonok. A szertartáson részt vettek a főiskola elöljárói, oktatói, régi és új diákjai, valamint családtagjaik.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Beer Miklós a szentmise elején köszöntötte az egybegyűlteket, majd az újrakezdés és az esély gondolatkörével hívta fel a jelenlévők figyelmét arra, hogy mindazoknak, akik esélyt kapnak a tudás és az értékrend elsajátítására, megadatik a lehetősége annak, hogy a későbbiekben ők is esélyt adhassanak másoknak.

Homíliája kezdetén a megyéspüspök a székesegyház, a főiskola és a többi, közel 250 éves építészeti örökségről és építőik nagyságáról beszélt, köztük Migazzi bíboros-püspök nagylelkűségéről, akinek a székesegyházzal szemben lévő szobrát pont egy éve avatták fel. „Az épületeinket örökségül kaptuk, rajtunk múlik, belakjuk-e, élünk-e ezekkel az építészeti adottságokkal és élünk-e saját adottságainkkal is. Az esélyt kapni kifejezésben benne van mindannak a lehetősége, ami által megtalálhatjuk helyünket a világban.”

Majd Jézusra, a tanítóra irányította a jelenlévők figyelmét Beer Miklós: „Nekünk, keresztény embereknek az örökélet távlatából kell megkeresnünk feladatainkat, lehetőségeinket. Mi az Úristen szerint szemléljük életünket, aki Jézus Krisztus által megszólított minket és arra tanított, hogy mi az életünk legfőbb célja és hogyan éljünk.”

Ezt követően a főpásztor Nagy Szent Gergely pápáról, az Egyház nagy tanítójáról elmélkedett, aki a saját korában hitével és óriási elhivatottsággal újította meg az akkori társadalmat. „Személyén keresztül megérthetjük: mi ma a mi feladatunk, a mai körülmények között mit kell tennünk, és milyen lehetőségeink vannak. Ismerjük fel a saját elhivatottságunkat, hogy előretekintve, a feladatainkra tudjunk koncentrálni. Az Úristen munkatársai vagyunk, ehhez kérjük a Szentlélek segítségét, aki megérteti velünk a nagy titkokat, segít eligazodni a világ dolgaiban és segít megtalálni az igazi értékeket” – buzdította a jelenlévőket a szónok.

A szentmise végén Beer Miklós megáldotta a résztvevőket, kérte Isten kegyelmét az új tanévre, és arra bátorította a hallgatókat és a tanárokat, hogy éljenek az eséllyel, amelyet Isten adott.

A liturgiát követően kezdetét vette a tanévnyitó ünnepség, amelynek során Libor Józsefné rektor köszöntötte a megjelenteket, akik között külön üdvözölte az új hallgatókat. Köszöntőjében a találkozás öröméről, az emberi kapcsolatok fontosságáról beszélt. A főiskola tanárait és diákjait egy közösségnek nevezve emelte ki a közösségi lét lényegét, az egymásra való odafigyelést, a közös örömöket és a nagy közös célokat. Néhány gondolat erejéig kitért a főiskola eszközbővítésére, a tanulmányi lehetőségek széles palettájára, a folyamatos fejlődésre, és nem utolsósorban az intézmény keresztény értékrendjére. Arra ösztönözte a hallgatókat, hogy értékes idejüket töltsék hasznosan.

„A lovat el lehet vezetni a folyóhoz, de inni neki kell. A lehetőségek adottak, amelyre érdemes odafigyelni és élni velük” – hangsúlyozta Libor Józsefné. Beszéde végén mindenkinek azt kívánta, hogy a tanév kezdetét mindig jellemző lelkesedés tartson ki a tanév végéig, és sok sikert kívánt minden hallgatónak.

A beszédet követően ünnepélyes fogadalomtétel következett, melynek során a diákok a katolikus értékek megtartására, a hivatásukra való lelkiismeretes felkészülésre tettek ígéretet, majd az elsőéves hallgatókat külön-külön kézfogassal üdvözölte és fogadta be a főiskola közösségébe a megyéspüspök és a rektor.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Bölönyi Gabriella

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria