Tanúságtétel a világnak – Hálát adtak a budaörsi Nepomuki Szent János-templom külső felújításáért

Hazai – 2020. október 15., csütörtök | 17:55

A Nepomuki Szent János-templomban Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök Varga János plébánossal és Nobilis Márió kisegítő lelkésszel együtt mutatott be hálaadó szentmisét Budaörs barokk plébániatemploma külső felújításának befejezéséért, és megáldotta a templomot.

A budaörsi Nepomuki Szent János-templomot a magyar kormány, Budaörs Város Önkormányzata és a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával, valamint a hívek adományaiból renoválták. A szentmise után beszédet mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Csenger-Zalán Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, Ritter Imre, a Magyarországi Nemzetiségek Parlamenti Bizottságának elnöke, német nemzetiségi képviselő és Michelberger Mátyás, a Budaörsi Római Katolikus Plébánia képviselő-testületének világi elnöke.

Varga János plébános köszöntötte a főpásztort, majd a külsőleg renovált templom szépségét méltatta. Az egyházközség nevében köszönetet mondott a támogatásért az államnak, a budaörsi önkormányzatnak, az egyházmegyének, valamint a híveknek.

A szentmise elején Spányi Antal püspök a beruházás jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta, akik rátekintenek az építményre, azoknak Isten dicsőségét hirdeti, de látniuk kell benne az emberi szívekből-lelkekből épült templomot is, amelynek a hívő emberek az építőkövei.

Adja az Úr, hogy legyen áldás ezen a megújult templomon, mindnyájunk életén, hogy így tudjuk alakítani és formálni azt a társadalmat, amelynek számára kovásszá kell lennünk Krisztus parancsa szerint”

– mondta a főpásztor, majd Nepomuki Szent János közbenjárását kérte a hívekért és Isten áldását mindazokra, akik hozzájárultak a templom külső felújításához. Az áldás után a püspök kivonult az asszisztenciával, meghintette a templom falát szenteltvízzel, és imádsággal kérte az Úr további áldásait az Ő házára.

Beszédében a főpásztor az apostolok tanúságtevő feladatát emelte ki a jézusi parancs alapján: „Tegyetek tanítványommá minden népet!” „Elindultak, és eleget tettek a Lélek erejében ennek a parancsnak: tanúságtételük, életük és áldozatuk által a kereszténység, Jézus tanítása egyre jobban elterjedt az emberek között. (…) Világosan látnunk kell, minden kor minden keresztény embere számára ez parancs maradt, és érvényes ma is. Tanúskodni kell, mint ahogy a kereszténység kétezer éves történelmében minden megkeresztelt embernek tennie kellett ezt, és a magyar ezeréves kereszténységben is tették. Akik komolyan vették a krisztusi életet, akik magukat odaadták Istennek, így akarták újítani, jobbítani az emberek életét. (…) Ez a templom is tanúságtétel, de tanúságot sokféleképpen tehetünk. Úgy beszéljünk, éljünk, viselkedjünk minden emberrel, hogy aki találkozik velünk, Krisztus szeretetét érezze meg! Erőt adjunk, és sugározzuk a krisztusi békét és reményt a világba!”


A főpásztor a megújult családi életről és a keresztény magyar hagyományok megőrzéséről is beszélt. Azt kívánta, hogy a felújítást eredményező összefogás mozdítsa elő a közösség hitéletének belső megújulását, hogy ne csak a megkeresztelteknek, hanem minden emberi közösségnek kovásza és világossága legyenek, és tanúságtételük nyomán mindig teljék meg a templom hívő emberek sokaságával.

A szentmisét követően mondott beszédet Soltész Miklós, aki hangsúlyozta: amikor templomot újítunk fel, akkor a közösséget akarjuk szolgálni, függetlenül attól, mekkora településről van szó, a legfontosabb cél ezáltal a hit továbbadása és megerősítése. Magyarországon a lakosság 80 százaléka értéknek tartja a kereszténységet, még akkor is, ha nem hívő, így értékmentő az, ami itt történt.


Az államtitkár után Csenger-Zalán Zsolt parlamenti képviselő elmondta, különlegesnek számít a mai Európában, hogy megújulnak az egyházi intézmények, hitéleti közösségi terek, hiszen Európa-szerte inkább bezárják a templomokat. Jó esetben könyvtár, rosszabb esetben szórakozóhely lesz belőlük. 

Ritter Imre méltatta, hogy 200 éve a német nemzetiségi közösség a budaörsi szép templomot nem elsősorban magának építette fel – hiszen az akkori számuk ezt nem indokolta volna, – hanem a következő generációnak. Akkor és ma is jó szívvel adnak, hiszen a magyarországi nemzeti kisebbségek számára az anyanyelv, a kultúra mellett a hit az identitás fontos pillére. Reményét fejezte ki, hogy több száz év múlva a magyarországi nemzetiségek a legkülönbözőbb településeken is erős, összetartó közösséget alkotnak majd, és továbbra is segítik a magyarországi történelmi egyházakat.

Michelberger Mátyás, a budaörsi plébánia képviselő-testületének elnöke zárszavában megköszönte mindenkinek a támogatást és a kivitelezők munkáját. Az építési folyamatnak valamennyi résztvevőjére Isten áldását kérte, és jelképes ajándékkal is megköszönte a megyéspüspöknek, az államtitkárnak és a többi támogatónak a hozzáállását, a hozzájárulását a nagyszabású felújításhoz.

Forrás: Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Somogyi Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria