Tavaszi képzési napot tartott a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata

Hazai – 2019. március 11., hétfő | 10:40

A nemsokára tizenöt éves Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata minden esztendőben két „váci napot” tart. Minden lelkigondozó és önkéntes beteglátogató összegyűlik tavasszal képzési, ősszel pedig szakmai napra. Március 9-én közel nyolcvan munkatárs találkozott Vácott, a püspökség épületében.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A nap alkalmat adott arra, hogy akik ritkán találkoznak, egymástól távol lévő kórházakban dolgoznak, beszélgessenek, megosszák egymással az elmúlt időszak élményeit. A program imádságokkal, énekekkel kezdődött, a napindító áhítatot a hatvani kórházban szolgáló önkéntesek vezették.

Rojkovich Bernadette osztályvezető főorvosnak, a Magyar Bioetikai Társaság elnökének előadása a bioetika világába vezette be a résztvevőket. Szokás, hogy régi önkéntesek közül valaki beszámol szolgálatáról, tanúságot tesz hivatásáról. Most Ibrányi Ferenc osztotta meg gondolatait, aki a balassagyarmati kórházban teljesít szolgálatot.

A nap első kiscsoportos beszélgetésében a régebben szolgálók azt oszthatták meg egymással, hogy milyen örömeik, milyen fájdalmaik voltak az elmúlt időben, mi határozta meg a szolgálatukat. Közben az új munkatársak az önkéntes beteglátogatással kapcsolatos alapvető ismereteket sajátíthatták el Faragó Artúrtól, a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának vezetőjétől.

A közös ebéd ismét találkozási, beszélgetési lehetőség is volt a résztvevők számára. Közben meg lehetett nézni a Kalkuttai Szent Terézről szóló tablókiállítást is.

Délután a szolgálat régi barátja és segítője, Székely Judit, a kistarcsai kórház nyugdíjas főnővére tartott előadást. Az elmúlt tizennégy esztendőben huszonkét alkalommal gyűlt össze a szolgálat összes munkatársa. Az ezeken az eseményeken készült fényképekből összeállított vetítést is megnézhették most a képzés résztvevői. Sok-sok régi munkatárs, sok előadó, sok együtt átélt óra emlékét idézték fel a fotók.

A délutáni csoportos beszélgetés alkalmával a régi munkatársak azt próbálták megfogalmazni, hogy mennyit változtak a szolgálat hatására az elmúlt években, az újak pedig, hogy mit remélnek ettől a szolgálattól a mindennapjaikban.

Forrás és fotó: Kórházlelkész.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria