Tegyük azt mindig, ami Isten tervét szolgálja – Isten és a munka kapcsolatáról az Útkeresés Házában

Hazai – 2018. április 11., szerda | 16:54

A budapesti Útkeresés Háza „Osztó-Pontok” beszélgetéssorozatának keretében április 10-én Mirnics Zsuzsanna klinikai szakpszichológus és Varga Kapisztrán ferences szerzetes osztotta meg gondolatait Isten és a munka kapcsolatáról a XI. kerületi Zipernowsky Tudományok és Művészetek Házában.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A munkám Isten szemével című rendezvény alapkérdése az volt, hogy milyen hatással van választott szakmánk az életünkre, személyiségünkre, istenkapcsolatunkra. Rendben van az is, ha a munkát puszta kenyérkeresetként fogom föl, és máshol keresem a mélységet, szépséget, értelmet az életemben, vagy érdemes ilyenkor más munka, esetleg más megközelítés után nézni?

Vigh Noémi pszichológus, az Útkeresés Házának munkatársa, az est moderátora azt a kérdést vetette fel, hogy az ember munkája, hivatása miként befolyásolja a jóllétét, boldogságát, elégedettségét.

Mirnics Zsuzsanna hazai és nemzetközi kutatásokra hivatkozva kifejtette: jelentős mértékben meghatározza az életünket a munkahelyi elégedettségünk, ezen belül pedig a saját fejlődésünk.

A klinikai szakpszichológus rámutatott: a segítő szakmák – többek között szerzetesek, pszichológusok, szociális munkások, bizonyos mértékig tanárok – esetében hivatásról beszélhetünk. Ezeknél az életszemléletet is átszövi a szakmai identitás, sőt a kettő formálja egymást. A segítő pályákon kötelező a személyiségfejlődés, ami nélkül az illető személy képtelen megfelelő minőséggel végezni hivatását. Azoknál, akik nem ilyen területen dolgoznak, hanem valamilyen hétköznapi szakma művelői, az a tapasztalat, hogy a munkahelyi elégedettség egyszerűbb kérdés, jobban különválik a magánszférától. Az előbbinek vannak alaptényezői, elsődlegesen a megélhetés tartozik ide, hogy meglegyen az anyagi, egzisztenciális alapunk. Ezt követi a biztonság, a kiszámíthatóság, a társas és szociális kapcsolatok mint motiváló erő a munkahelyen. Ezek fölött van a fejlődés, a karrier és az önmegvalósítás lehetősége, olyan szempontból, hogy az egyén képes-e kifejezni a saját lényegét a munkahelyen, meg tudja-e valósítani a pályája kezdetén megfogalmazott célokat. Lehet valaki elégedetlen a munkahelyével és elégedett a magánéletével, vagy fordítva, ez a két terület sokkal jobban különválik egymástól a segítő szakmákon kívül.

Varga Kapisztrán OFM emlékeztetett rá, Szent Páltól származik az a mondás, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék. „Úgy hallottuk, hogy néhányan közületek semmittevésre fecsérlik az idejüket, haszontalanságokra” (2Tessz 3,10–11) – idézte a ferences szerzetes a nemzetek apostolát. – Szent Pál egy időben sátorkészítéssel kereste a kenyerét, vagyis kétkezi munkát végzett. Ez a munka és az evangélium világa kapcsolata. A munka teológiai alapját a Teremtés könyvében találhatjuk meg, amikor az Úristen átadja a Földet az embernek, hogy uralkodjék rajta. Ez azonban nem egyenlő a Föld kizsákmányolásával, ami teljes félreértése Isten szavainak. Az Úristen saját képmásaként helyezi a világba az embert. Ez hasonló ahhoz, amint amikor az ókorban az uralkodók a birodalmuk szélére sztéléket állítottak, amire felírták a nevüket. Az embernek úgy kellene viselkednie, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: az Úristen uralkodik a világon. Ilyen értelemben mondja a Teremtő: „Hajtsd uralmad alá a Földet!” Nyilvánvaló, hogy a teremtő Isten nem az általa létrehozott Föld kizsákmányolására, tönkretételére buzdítja az embert, hanem a teremtéshez való hozzájárulás lehetőségét adja meg számára, ami felelősséggel jár együtt. Ilyen értelemben kapcsolódik ez az Isten tervében való részvételhez.

Kapisztrán atya emlékeztetett rá: a munka világában az első komoly lépést a pusztai szerzetesatyák tették, akik a Kr. u. 3–4. században nagy számban, ötvenezren éltek az egyiptomi sivatagban. Megfogalmazták, hogy a szerzetesnek okvetlenül dolgoznia kell, ha meg akar maradni a cellájában. Vallották, hogy míg a dolgos szerzetest csak egy ördög kíséri, addig a tétlent számtalan. Később Szent Benedek az Ora et labora jelszóval a munka és imádság egyensúlyát teremti meg a szerzetesi életben. Assisi Szent Ferenc pedig azt írja, hogy nemcsak a henyélés elűzése miatt, hanem a példaadás kedvéért is dolgozzanak a testvérek.

Vigh Noémi egy másik kérdésére – Vajon igazságtalan-e az, hogy valakinek segítő hivatása van, míg másoknak a munkán kívül kell megtalálniuk azt, amivel hozzátehetnek a világhoz, vagy minden szakma egyenlő? – Mirnics Zsuzsanna valláspszichológiai oldalról adott választ. Hazai és nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy a rendszeres vallásgyakorlók például csak akkor hiányoznak a munkahelyükről, ha az valóban indokolt, és ezt be is jelentik. Nem trükköznek, ami másoknál nem ritka. Sokkal kevesebb náluk a deviáns cselekedetek elkövetése is, a vallásgyakorlók kerülik a törvénnyel való összeütközést. Elmondhatjuk, hogy a vallásgyakorlás nagyon komoly tartást, morális erőt adhat az embernek, ami meglátszik a munkahelyi életben is. Az, hogy ez mennyire társul, vagy nem társul elégedettséggel, az más kérdés, de a kutatásokból az derül ki: a pozitív életszemlélet is hatással van a munkahelyi elégedettségre, márpedig a vallásgyakorlók bizalommal fordulnak az emberek felé.

A vallásgyakorlástól függetlenül is van azonban néhány olyan paraméter, ami pozitív életszemlélettel jár együtt, így a nem vallásgyakorlók is lehetnek természetesen elégedettek a munkahelyükkel. Rájuk jellemző a flow-élmény, Csíkszentmihályi Mihály fogalma, ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk-e alkotó módon belemélyedni a különböző tevékenységekbe, mennyire tudjuk megtalálni az alkotás lehetőségét a hétköznapi életünkben.

Ezzel kapcsolatban feltehetjük ezt a kérdést: Azáltal, hogy alkotunk, Istennek tetsző dolgot művelünk-e? – Csíkszentmihályi szerint egy magunknak tetsző és belülről vezérelt dolgot mindenképpen. Ez hosszú ideig megtarthat bennünket egy munkahelyen, ahol megtaláljuk az alkotás lehetőségét, személyiségünkben megerősít és boldoggá tesz minket, amikor képesek vagyunk akár nagyon hétköznapi helyzetekben is ezt megtalálni. Az alkotás sokféle lehet, így például az, amikor a gyerekeinknek megtanítunk valamit. Az egyszerű szakmák művelői is képesek lehetnek alkotni, ugyanúgy, mint a bonyolultabb hivatást végzők.

Varga Kapisztrán szerint a járdabetonozás is nagyon sok embernek szerezhet boldogságot, főleg, ha előtte nem volt az adott helyen járda. A ferences pap idézte Simone Weilt, aki azt mondta, hogy a tanulásnak csak az egyik összetevője az, hogy ismeretekre teszünk szert. A másik nagyon fontos hozadéka, hogy megtanulunk figyelni, belemélyedni a dolgokba. Enélkül az istenkapcsolatunk sem mélyülhet el. A munkában is ugyanez a helyzet: amit ebben tanulunk és tanulhatunk meg, anélkül nincs valóban elmélyült istenkapcsolat. A ferences szerzetes példaként említette egykori rendtársát, Veres Gézát, aki lelkipásztornak készült, de 1950-ben a kommunista bíróság halálra ítélte, amit aztán életfogytiglani börtönbüntetésre változtatott. Veres Géza hat évet töltött börtönben. Utána esztergályosként dolgozott, majd nevelőtanárként, de miután az állam előírta ehhez a pedagógus diplomát, levelezőn elvégezte a földrajz–pszichológia szakot.

A ferences szerzetes leszögezte: teljesen mindegy, hogy esztergályos vagyok, tanítok vagy lelkipásztorkodom, mindez hozzátartozik a szerzetességhez. Veres Géza minden munkáját fantasztikus odaadással végezte, és sok ilyen ember van. A lényeg, hogy mindig azt tegyük, ami az Isten tervét szolgálja.

Darwin mondta: csodálatos, hogy az ember ilyen világot teremtett és ilyen kezdetből bontakoztatta ki. Teilhard de Chardin jezsuita szerzetes teológus is a fejlődő világról írt. És ha Isten ilyen világot teremtett, az abban való részvétel gyönyörűség, ez az ember belesimulását jelenti az Isten tervébe. A világnak az Istenhez való visszavitele az Omega-pontba – ahogyan azt Teilhard de Chardin írta –, megtalálható bármilyen tevékenységben, ami előreviszi az emberi társadalmat – mondta Varga Kapisztrán.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria