Templombúcsút ünnepeltek Kölcsén

Hazai – 2018. szeptember 27., csütörtök | 11:21

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök vezette a Szent Liturgiát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcse görögkatolikus templomának búcsúján szeptember 23-án.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kölcsei templom címünnepéhez, a Szent Kereszt felmagasztalásához kötődve a püspök ünnepi beszédében a kereszt szerepére és életünkben való jelenlétének fontosságára hívta fel a hívek figyelmét.

A kis lélekszámú Kölcsén négy felekezetnek van temploma és helyben lakó lelkipásztora. A búcsúi Szent Liturgián így nemcsak görög- és római katolikus hívek, de református és evangélikus testvérek is jelen voltak, lelkészeikkel együtt. Az oltár körül nyolc lelkipásztor teljesített szolgálatot.

A szertartás utolsó mozzanataként tartott körmenet és miroválás után sem ért véget az ünneplés, hiszen mindenkit agapéra hívtak a templom udvarán újonnan épült teraszra. Szocska A. Ábel a beszélgetések során személyesen is megtapasztalhatta a kölcseiek vendégszeretetét.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria