Templomok és kápolnák újultak meg a Pécsi Egyházmegyében

Hazai – 2019. október 23., szerda | 15:15

Négy településen újított fel templomokat és kápolnákat a Pécsi Egyházmegye egy kulturális és vallási turizmust elősegítő projekt keretében – közölték október 19-én az MTI-vel. A 2017-ben másfél milliárd forintos európai uniós támogatással indult program részeként Bátán, Bátaszéken, Szekszárdon és Mohácson kezdődtek el a munkák.

Az egyházmegye tájékoztatása szerint a bátai Szent Vér-kegytemplomban felújították a homlokzatot és a templombelső egy részét, újravakolták a sérült részeket, nyílászárókat cseréltek, hőszigetelték a padlástéri zárófödémet, átépítették a belső oltárt. A templom mellett szabadtéri oltárt építettek, és az egykori apátsági templom falait, dimenzióit bemutató falrekonstrukció készült. A Duna-parti településen megújult a plébániaépület is, a többi között 14 fős szálláshely és akadálymentesített szociális blokk épült.

Bátaszéken kívül-belül felújították a Szent Orbán-kápolnát. A helyszín vonzerejét az a közelben álló molyhos tölgy adja, amelyet 2016-ban az év európai fájának választottak.

A szekszárdi Urunk mennybemenetele-templomon a homlokzatot, a toronysisakot, a nyílászárókat újították fel, átcsiszolták a kőfelületeket, az ajtó- és ablakkereteket. A leromlott állapotú freskók restaurálása az év végén kezdődhet el. A tolnai megyeszékhelyen a Remetekápolna teljes felújítása is megtörtént; itt átépítették a külső oltár körüli ülőhelyeket, átfestették az oltárépítményt, valamint a későbbiekben restaurálják a kápolna freskóit is.

Mohácson a Fogadalmi Emléktemplom építészeti felújítása jelenleg is zajlik, ez magában foglalja a lapos tetők szigetelésének cseréjét, új csapadékvíz-elvezető rendszer építését, a homlokzati kőburkolat javítását, a homlokzati nyílászárók cseréjét. A kivitelezés 2019 júliusában kezdődött és 2020 augusztusában zárulhat – közölte a Pécsi Egyházmegye.

Forrás: MTI

Fotó: Bátaszék.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria