Terítéken az oktatás – Cigánypasztorációs kerekasztal-beszélgetés Nyíregyházán

Hazai – 2018. május 10., csütörtök | 13:04

A „Cigánypasztoráció a Görögkatolikus Egyházban” című programsorozat május 8-i, negyedik alkalmán oktatás- és neveléstudományi témákról folyt kerekasztal-beszélgetés a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A mostani alkalmon különböző típusú és szintű oktatási intézmények képviselői mutatták be a saját romaoktatási és -nevelési gyakorlataikat. Makkai László cigánypasztorációs helynök bevezetőjében gondolatindító kérdéseket vetett fel, majd röviden bemutatta a Miskolci Egyházmegyében folyó romapasztorációs szolgálatot.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak Mosolygó Dénes, a Szent Tamás Görögkatolikus Általános Iskola lelkivezetője, illetve Gyurkovics Andrea, a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola tanítója, akik az általános iskolai szintű romaoktatási és -nevelési gyakorlatot mutatták be. Molnár-Gál Béla, a kazincbarcikai Don Bosco-iskola igazgatója és a balajti cigány közösség diakónusa a középiskolai szintű oktatási intézményben folyó roma oktatás-nevelés kérdéseit elemezte, míg Makkai László mint a miskolci roma szakkollégium igazgatója a felsőoktatásban megvalósuló gyakorlatokra hozott példát.

A kerekasztal-beszélgetés főelőadója Szűcsné Fenyő Ágnes volt, aki a Sajópetriben már öt éve sikeresen működő tanodaprogram szakmai vezetője. Előadásának középpontjában a programban megvalósítható tanulás-tanítás folyamata állt.

A résztvevők, miután bemutatták a saját területükön végzett cigánypasztorációs tevékenységet, meséltek a sikereikről, kudarcaikról és végül egy-egy ajánlást fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy miért is érdemes és fontos a romapasztorációs küldetés szolgálatába állni.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Inántsy-Pap Ágnes

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria