Ternyák Csaba: Alakítsd magad olyanná, hogy építeni lehessen rád – VIDEÓVAL

Hazai – 2014. július 16., szerda | 19:47

Ne halogassátok sokáig döntéseiteket – figyelmeztette a fiatalokat Ternyák Csaba érsek a 32. egerszalóki ifjúsági találkozót és lelkigyakorlatot megnyitó szentmisén július 16-án.

Vannak, akik szeretik némi távolságtartással megélni kereszténységüket, mintha az csak a papok és szerzetesek dolga lenne – fogalmazott Magyarország legnagyobb katolikus ifjúsági találkozóján mondott szentbeszédében Ternyák Csaba egri érsek. Hozzátette: a találkozó személyesre sikerült mottója, a „Rád építek” azonban szembesít valamivel, azzal, hogy az Istenre kell építenem az életemet. A sikert nagyon könnyen magunknak tulajdonítjuk, és nem jut eszünkbe, hogy Isten tett rá alkalmassá minket, az ő műve van benne.

István király házat és hazát sziklára épített, hozzá hasonlóan nekünk is sziklára kell találnunk, Krisztusra, akire életet, hazát, családot építhetünk – hangsúlyozta a főpásztor. Felszólította a fiatalokat, hogy ne halogassák sokáig a döntéseiket – felnőtten, 18 évesen már legalább terveik kell, hogy legyenek az életre. Kérte, hogy gondolják meg, van-e tervük, s ha igen, dolgoznak-e annak részletein. Van biztos pont, amire építkezhetsz? – tette hozzá, arra utalva, hogy a nem hívő barátok, ismerősök közepette is meg tudják-e tartani a hitüket.

A „Rád építek” mottónak másik értelméről is beszélt Ternyák Csaba: mi van akkor, ha miránk építenek? Felnőttél már ahhoz, hogy valaki számára biztos pont legyél? – kérdezte a résztvevőktől. Az is szóba került, hogy képesek vagyunk-e annyira megbízni egymásban, hogy együtt építkezzünk. Sőt, nemcsak más emberek építhetnek ránk, hanem maga Isten is – folytatta gondolatmenetét az érsek, hangsúlyozva, hogy Istennek konkrét tervei vannak velünk. Egy családot, egy közösséget, leendő gyermekeinket éppúgy ránk akarhatja építeni, mint egy plébániai vagy szerzetesközösséget.

A főpásztor beszélt Isten nagy csodájáról, hogy egy olyan kőből is lehet sarokkő, amelyet az építők eldobtak – így belőlünk, kicsinyekből is lehet építőkő. A helyes önértékelésre is Isten taníthat meg minket, ha felismerjük, hogy ő – ma is – nem a bölcseket és az okosakat, hanem az egyszerűeket választja ki. Jézus az apostolokat bízta meg az evangélium hirdetésével, pedig nem voltak sem műveltek, sem okosak, sem bölcsek, sőt, nyelveket sem tudtak; ő mégis rájuk épített. Ők pedig bizalmukat nem magukba, hanem egyedül Istenbe helyezték. Isten akkor is az egyszerűekre épített, amikor az egyszerű názáreti lányt, Máriát választotta ki fia édesanyjának.


Isten munkatársának lenni nagy öröm, hiszen számíthatunk Istenre, ő pedig bízik bennünk – mondta Ternyák Csaba. Az Egyház házat, hazát, reményt és jövőt szeretne építeni rátok – figyelmeztette a fiatalokat, hozzátéve, hogy alakítsák magukat olyanná, hogy építeni lehessen rájuk.

A 32. egerszalóki találkozó Galo Gábor főegyházmegyei ifjúsági referens köszöntőjével és a találkozó lelkipásztori feladait kezdet óta ellátó Kerényi Lajos előadásával vette kezdetét. Lajos atya a világban való megszentelődésről beszélt a vasárnapig tartó lelkigyakorlatos tábor nyitóelőadásában. Teilhard de Chardin szavaival azt a kérdést tette fel, hogy lehetséges-e úgy ragaszkodni a hitünkhöz, hogy szeretjük a világot. Ferenc pápa nyomán erre egyértelműen igennel válaszolhatunk, mert a világnak szüksége van hot dogot evő, közösségi oldalakat használó, moziba járó szentekre, olyan szentekre, akik nem szégyellnek a hétvégén bulizni. Lajos atya a saját példáját hozta fel arra, hogy miként lehet keresztény módon részt venni a világ életében. A Szent Margit Gimnáziumban, ahol tanít, idén megkérték, hogy a februári Margit-bálon a tanárok táncába álljon ő is be. Ő ezt nagy örömmel megtette, ráadásul életében először szmokingot is öltött, vagyis megmutatta, hogyan is lehet keresztény módon „riszálni”. Szükségünk van olyan szentekre, akik e világban élnek, de nem világiasodnak el – hangsúlyozta Lajos atya.


A lelkünket is olyan rendszeresen kell tisztítanunk, mint a testünket, a ruháinkat vagy a szobánkat – mondta Kerényi Lajos, aki tiszteletét fejezte ki a találkozón résztvevőknek, akik abba merték hagyni a vakációt, és eljöttek a lelküket megtisztítani.

A találkozón számos előadás, kiscsoportos beszélgetések, fakultációk és zenés programok várják a résztvevőket vasárnapig.


Márkus László immár huszonharmadik alkalommal vesz részt az egerszalóki ifjúsági találkozón, amelyet még ennyi év után is kifogyhatatlan forrásnak tart. Egykor fiatalként vett részt a találkozón, ma négygyermekes családapaként, de a lelki töltet mit sem változott, csak a nomád körülmények szelídültek meg egy kicsit, mondja. Nyár van: ilyenkor mi is szomjazunk Istenre, de ő is szomjazik az ember szeretetére – árulja el Márkus László, hogy miért tér vissza Egerszalókra évről évre.

Fotó: Merényi Zita

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria