Tiszaújvárosból indult az idei 22+ gyalogos zarándoklat

Hazai – 2021. július 18., vasárnap | 12:48

Idén is megrendezték a 22+ elnevezésű görögkatolikus gyalogos zarándoklatot, ám ez alkalommal új helyszínről indultak a résztvevők: Tiszaújvárosból zarándokoltak Máriapócsig július 15. és 17. között.

A tiszaújvárosi görögkatolikus templomban volt a gyülekező, ahol Jeviczki Ferenc parókus fogadta a zarándokokat. A lelki ráhangolódás most is alkonyati zsolozsmával kezdődött.

„Amikor az ember zarándoklatra indul, lelkileg akar növekedni, fejlődni, belsőleg akar átalakulni. A mai szolgálat is ebben a ráhangolódásban segít és reméljük, mindannyian lelkileg gazdagodva érkezünk meg hitünk növekedéséhez” – mondta a parókus a hosszú út előtt állóknak.

A zarándoklat idei mottója: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért” (1Kir 19,10). Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök az ószövetségi könyv egész fejezetéhez fűzte elmélkedését a vecsernyén.

Illés prófétához negyvennapos zarándoklata végén az Úr váratlan kérdést intéz: „Mit művelsz itt, Illés?” Ő így felel: „Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a seregek Istenéért, mert Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerontották oltáraidat, prófétáidat megölték karddal, egyedül én maradtam meg, s most nekem is életemre törnek, hogy elvegyék.” A próféta nagyon egyedül érzi magát és elkeseredett, azonban Isten megajándékozza Illést a hosszú zarándoklat végén egy váratlan találkozással: a kinyilatkoztatott Istennel, enyhe szellő fuvallatában.

„Ha valaha azt érezted, hogy magadra maradtál a véleményeddel, a kinyilatkoztatott Istentől kapott gondolataiddal, ne keseredj el – az Úr enyhe szellő fuvallatában találkozni akar veled, neked is társakat ígér, tarts ki, ismerd fel őket” – buzdított a főpásztor.

A templomi szertatás után Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere vacsorára hívta meg a zarándokokat a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő éttermébe. Kifejezte elismerését a hosszú gyaloglásra vállalkozóknak és tiszteletét a zarándoklat mögött álló hit iránt.

Este Fedor András csapatépítő gyakorlatokkal, játékokkal segítette, hogy a résztvevők minél hamarabb egy közösségé formálódhassanak.

Másnap, július 16-án reggel az utrenye után indultak el a Máriapócs felé vezető úton a zarándokok Orosz Atanáz püspök kíséretében. Az esti órákban érkeznek Nyíregyházára, szombaton pedig a zarándoklat célállomására, Máriapócsra.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria