Tisztítja hitünket – Görögkatolikus liturgikus zenei tábort rendeznek Debrecenben

Hazai – 2020. július 9., csütörtök | 14:31

Idén második alkalommal rendezik meg a liturgikus zenei tábort Debrecenben a Hajdúdorogi Főegyházmegye szervezésében. A július 5. és 10. között zajló programnak az érsekség és a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon ad otthont, szakmai vezetője Bubnó Tamás.

Több mint ötven 8 és 14 év közötti kisdiák jött el az ország különböző pontjáról, hogy elsajátítsa a görögkatolikus liturgia alapdallamait, de nagyon népszerű a fiatalok körében az itteni liturgikusének-verseny is. A tábor szakmai irányítója Bubnó Tamás Liszt-díjas karnagy és énekművész, aki több zenész- és pedagógustársával együtt vezeti be a gyermekeket a liturgikus ének-zene világának izgalmas rejtelmeibe. A fiatalokat a vidám és hasznos játékok mellett közös és egyéni énektanítás is segíti a tanulási folyamatban.

„Mindenki azt szeretné, hogy ha belép a templomba, akkor elvarázsolódjon, de hát ez sajnos nem mindig van így. A tábor célja, hogy a liturgikus énekek szép előadásának elsajátásával mégis meglegyen ez a felemelő élmény. Azok a gyerekek, akik fogékonyak a liturgikus zene iránt, kötetlenebb közegben, kiscsoportokban is gyakorolhatják az énekeket. A tavalyi, első tábor annyira jól sikerült, hogy már a zárókoncerten többen jelezték: jövőre ugyanitt találkoznak” –  mondta Bubnó Tamás.

Az egyhetes programon csoportvezetőként jelen van Kocsis Fülöp metropolita is, aki szerint e néhány nap a zene és az ének igazi ünnepe. A megnyitó alkalmával úgy fogalmazott: „Az egyházi ének tisztítja a gyerekek hitét. A hit egyfajta egzisztenciális élmény, és nem egy tanulható dolog. Jó esetben átragad a szülőkről a gyermekekre. Egy ilyen tábor alkalmával pedig ugyanúgy, szinte észrevétlenül az egyház kincseit tárjuk a fiatalok elé, amit magukba szívnak, így közelebb kerülnek Istenhez. Ez igazából a rendezvény célja” – fogalmazott a metropolita.

Az egyhetes zenei program idén is közös hangversennyel zárul, melyen részt vesz a Lautitia Kórus is. Az ingyenes rendezvényre szeretettel várják az érdeklődőket július 9-én 19 órától a Görögkatolikus Metropólia aulájába (Debrecen, Petőfi tér 8.).

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria