Tisztújító közgyűlést tartott a KÉSZ miskolci csoportja

Hazai – 2017. december 15., péntek | 16:15

Öt év elteltével december 14-én tisztújító közgyűlést tartott a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) miskolci csoportja.

Az esemény az évről évre szokásos évzáró adventi teadélutánhoz kapcsolódott.  Először a miskolci Vörösmarty Katolikus Általános Iskola alsó tagozatos diákjainak adventi műsorát tekintették meg a résztvevők.

Majd Alakszainé Oláh Annamária, a miskolci csoport elnöke számolt be az öt év munkájáról, Dudás Lászlóné pénztáros pedig a gazdasági eredményekről adott számot. A beszámolók elfogadása után került sor a választásra. A csoport újabb öt évre bizalmat szavazott Alakszainé számára. Új titkárt választottak Holndonner Ferenc személyében, a gazdasági vezető Dudás Lászlóné maradt. A KÉSZ-kongresszusokon az elnök mellett Mednyánszky Miklós képviseli majd a miskolci tagságot.

Az adventi teadélutánon évek óta a csoport egyházi elnökének adventi elmélkedését is meghallgatják a jelenlévők. Mikolai Vince főesperes, diósgyőri plébános ezen az estén leköszönt elnöki tisztéről, helyette Tóth István pápai káplánt, miskolc-martinkertvárosi plébánost kérték fel az egyházi elnök szerepére, aki a felkérést el is vállalta. Az estén így már az ő bemutatkozó elmélkedését hallgathatta meg a tagság.

Szöveg: Gróf Lajos

Fotó: Fojtán László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria