Több ezer gyermeknek hoz könnyebb iskolakezdést a Katolikus Karitász vidéken is

Hazai – 2025. augusztus 27., szerda | 13:59

Augusztus 26-án Százhalombattán a Katolikus Karitász „Legyen öröm az iskolakezdés!” kampányának keretében rászoruló vidéki családok gyermekei vehették át a személyre szóló, tanévkezdést segítő iskolatáskákat és tanszercsomagokat.

A Katolikus Karitász július végén indította el a „Legyen öröm az iskolakezdés!” akciót, amelynek keretében már több mint 1500 rászoruló gyermeknek segítettek tanszerekkel és utalványokkal. A cél, hogy szeptember végéig ez a szám elérje a legalább 3000 főt. A kezdeményezés nemcsak a tanévkezdést támogatja, hanem tehetséggondozó és fejlesztő programokkal, valamint ösztöndíj jellegű támogatással is motiválja a gyermekek kibontakozását és tanulmányi előmenetelét.

Az ünnepélyes átadáson köszöntőt mondott Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója; Sinkovicsné Máté Hortenzia, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatója, valamint Várnagyné Dávid Zsuzsanna, a Százhalombattai Római Katolikus Plébániai Karitász Csoport vezetője.

Zagyva Richárd kiemelte, hogy bár a tanszerek és iskolatáskák kézzelfogható segítséget jelentenek, a legfontosabb üzenet mégis az, hogy a családok „nincsenek egyedül – ha kell, mi is ott tudunk lenni, együtt haladni, támogatást nyújtani és változást elérni”.

Beszédében a Karitász országos igazgatója hangsúlyozta a szülők, segítők és támogatók összefogásának jelentőségét, valamint köszönetet mondott a plébániának a rendezvény befogadásáért. Országos kitekintésében hozzátette: „Több mint 800 településen dolgoznak hasonló lelkesedéssel karitászönkéntesek annak érdekében, hogy több ezer gyermek részesülhessen ezekből a támogatásokból.”

Sinkovicsné Máté Hortenzia a rendezvényen elmondott beszédében külön köszönetét fejezte ki a Katolikus Karitász Országos Központjának és az önkéntescsoportoknak a közösségért végzett elkötelezett munkájukért.

Háromgyermekes anyaként saját tapasztalataiból kiindulva arra biztatta a diákokat és szülőket, hogy az iskolakezdést ne csupán kötelességként éljék meg: „Egy picit próbálják a lehetőséget is látni az iskolában. Ne csak arra gondoljatok, hogy most vége a nyári szünetnek, vagy tanulni kell, korán kell kelni, hanem arra is, hogy az iskolában ilyen intézményes keretek között gyűjthetitek a tudást, fejleszthetitek a kreativitásotokat.” Hangsúlyozta továbbá, hogy a változás nem kizárólag másoktól várható: „Mindannyiunkban benne van a képesség és a lehetőség, hogy ne csak a világtól várjuk, hogy az igényeinket kielégítse, hanem megtaláljuk, hogy hol tudunk mi tenni valamit azért, hogy ez a világ vagy a kis környezetünk egy kicsit jobb legyen.”

Az eseményen röviden bemutatták a helyi karitász elmúlt években végzett legfontosabb tevékenységeit is: mint a rendszeres kenyérosztás, az adventi segélyprogram, a tartósélelmiszer-gyűjtések, a rászoruló gyermekek nyaraltatása, valamint közösségépítő programok. Várnagyné Dávid Zsuzsanna külön hangsúlyozta: „Minden esetben a százhalombattai katolikus hívek jótékonysági adományaiból állítjuk össze a csomagokat. Így történt ez most is, ezért ezekbe az iskolatáskákba nem egységcsomagok kerültek, a tartalmuk nem egyforma.” Az adományokat a családok méretéhez és a gyermekek életkorához igazították, hogy a támogatás valóban személyre szabott és hasznos lehessen minden érintett számára.

Az ajándékcsomagokat Arany Ferenc, a százhalombattai Szent István-templom plébánosa áldotta meg, kérve Isten áldását a diákokra és az őket segítő közösségre. „Segítsd őket, hogy a tanulás által közelebb kerüljenek a világ megértéséhez, egymás tiszteletéhez és a te szent akaratod felismeréséhez” – hangzott el az áldásban, amelyben a plébános külön is imádkozott a gyermekek szorgalmáért, tanáraikért és családjaikért.

A családok egyenként vehették át a tanszercsomagokat.

A Katolikus Karitász vallja, hogy a program sikere a sok ezer jó szándékú ember összefogásának köszönhető. Az országos akcióval a szervezet nemcsak a tanévkezdés terheit szeretné enyhíteni, hanem reményt és jövőbe vetett hitet is ajándékozni a családoknak.

A Katolikus Karitász iskolakezdési akciója július 31-től szeptember 30-ig tart. Az ebben az időszakban érkező jótékonysági adományokat teljes egészében a hátrányos helyzetű iskolás gyermekek támogatására és fejlesztésére fordítják.

A 1356-os adományvonal hívásával (hívásonként 500 Ft) online adományozásra is van lehetőség a Katolikus Karitász a honlapján keresztül, „Iskolakezdés” megnevezéssel.

A Karitász központi bankszámlájára (Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008) is örömmel fogadják a beérkező támogatásokat.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria