Továbbra is számítanak az önkéntesek munkájára a magyar–ukrán határon

Oláh Tamás és kollégái a barabási határhoz közel, a település művelődési központjában kialakított Karitász-bázison teljesítenek szolgálatot. Korábban naponta két-háromszáz ember is megfordult itt, mostanra ez a szám csökkent, de a menekültellátás továbbra is folyamatos.

Kevesen vagyunk egy műszakban, mindössze egy-két hivatásos karitászdolgozó tud szolgálatot teljesíteni; hozzájuk osztják be az önkénteseket,

akikből tizenöt-húsz főre volt szükség kezdetben, most elegendő nyolc-tíz is. Ahogy távolodunk a háború kitörésétől, ugyan csökken a menekültek száma, de ez nem azt jelenti, hogy nem fognak érkezni a jövőben is, csak most az ott élők kivárnak” – mesélte az igazgató.

Mint mondta, képtelenség lenne dolgozni jó szándékú segítők nélkül, akiknek főként az a feladatuk, hogy szállást, élelmet biztosítsanak a menekülteknek, de egyéb, például a továbbutazásuk kapcsán felmerülő problémák megoldásában is közreműködjenek. Az adományok szortírozása, rendszerezése és a segítőpontok tisztán tartása szintén rájuk hárul.

Oláh Tamás szerint egy önkéntesnek nemcsak talpraesettnek kell lennie, hanem empatikusnak is, hiszen

akik a frontról – Kijev, Szumi, Mariupol, Harkiv – többnapos út után érkeznek meg, kifejezetten zaklatottak, kiszolgáltatottak, kimerültek. Fontos, hogy türelmesek legyenek velük a segítőpontokon. A tapasztalat az, hogy minden önkéntes együttérző, és senkinek nem kell kétszer elmondani, mi a feladat.

Talán ennek is köszönhető, hogy a bajbajutottak egészen hamar biztonságban érzik magukat Magyarországon.

Most nem annyira feszített a tempó, de mivel a Karitász 24 órában látja el a szolgálatot, mindenképpen kell további munkaerő. A legszerencsésebb az, ha valaki több napot, több szolgálatot tud vállalni a határon.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye hivatalának munkatársai közül többen is úgy érezték, hogy nemcsak „hivatalból”, hanem önszántukból is ott a helyük a határon. A háború kitörésekor hetente akár többször is mentek, igaz, ők elsősorban az adományok eljuttatásában segédkeztek.

Közös tapasztalatuk volt, hogy igazán akkor lehetett felfogni, hogy a „világ kifordult a négy sarkából”, amikor saját szemükkel látták a menekülő embertömeget.

A magyar görögkatolikusok nagyon sokat köszönhetnek a munkácsi egyházmegyének, így a hivatal dolgozói közül is sokakat felkavart a testvéregyházban élő emberek tragikus helyzete.

Most azt az időt éljük, hogy

aki egy kicsit is a humánum oldaláról közelíti meg az életet, az megragadja a lehetőséget, és elindul segíteni. Nem mérlegeli azt, ki tehet erről a háborúról, csak az emberrel foglalkozik

– fogalmazták meg a hivatal dolgozói, akik szerint azért is jó önkénteskedni, mert ha az emberben van egy jó értelemben vett kalandvágy, így megannyi, nem éppen hétköznapi helyzetben próbálhatja ki magát, és megismerhet új embereket.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra / Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír