Udvardy György: Jézussal képesek vagyunk növekedni a szeretetben – Te Deum Keszthelyen

Hazai – 2021. június 18., péntek | 19:27

Keszthelyen, a Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplomban celebrált ünnepélyes tanév végi hálaadó szentmisét június 15-én délelőtt Udvardy György veszprémi érsek a Ranolder János Római Katolikus Iskola diákjainak és tanárjainak.

„Szeretnénk hálát adni, nemcsak egy köszönömöt mondani, hanem mindazt, amit kaptunk, amik vagyunk, az Úristennek megköszönni. Ezt legméltóbban, semmi mással nem hasonlítható módon, a szentmiseáldozat, a hálaáldozat által tudjuk tenni Krisztushoz kapcsolódva” – mondta a főpásztor a szentmise elején.

Talán egy ilyen ünnepi pillanatban olyan evangéliumi részt lett volna jó olvasni és hallani, ami kicsit könnyebbnek tűnik – kezdte prédikációját a veszprémi érsek a diákokhoz szólva, majd hozzátette: a hegyi beszédben van összefoglalva Jézus tanításának szinte minden lényeges eleme. – A mai evangéliumi részlet az egyik legnehezebb feladatról szól, amit Jézus az ember elé állít: nekünk, akik megismertük Jézust és általa a mennyei Atyát, mindig, minden körülmények között szeretnünk kell egymást. Nemcsak azokat, akikkel egyébként is szívesen vagyunk együtt, hanem az ellenségeinket is. Valójában ez egy növekedési útravaló: napról napra növekednünk kell a szeretetben. Amikor a tanév során örömmel találkoztatok egymással, figyelmesek, fegyelmezettek voltatok, amikor rendben elvégeztétek a feladataitokat, nem mást tettetek és nem más volt a lényege ennek, mint amikor Jézus arra biztat bennünket, hogy szeressük egymást.

A főpásztor rámutatott: sokszor ez bizony lehetetlennek tűnik, és néha akkor is nehezünkre esik, ha egyébként szeretjük a másikat, például szüleinket, testvéreinket vagy akár osztálytársainkat. Nem túlzás akkor még az ellenségeinket is megpróbálni szeretni? Van egyáltalán értelme megpróbálni? Lehet ehhez elegendő erőnk, bátorságunk? – tette fel a kérdést a szónok.

Jézus ismer bennünket. Tudja, mi lakik a szívünkben. Amikor azt mondja, hogy még az ellenségeinket is szeressük, hogy imádkozzunk üldözőinkért, akkor valójában azt mondja: „Legyetek olyanok, mint én.” Jézus az Atya szeretetével jött közénk, úgy tanított bennünket, hogy közben azt is megmutatta, hogy a hit által bármire képesek vagyunk. A vak látni kezd, a süket hallani, a béna járni a szavára, mert hisznek neki. Megtörténik a csoda – fogalmazott Udvardy György érsek. – Az ember Isten kegyelméből képes felülmúlni önmagát, és képes megtenni olyasmit is, amiről azt gondolja, nem sikerülhet. Még akaratunkat, fájdalmainkat, sérüléseinket, sebeinket is át tudjuk lépni. Ha elhisszük azt, hogy több ezer ember képes jóllakni öt kenyérrel és két hallal, ha elhisszük, hogy Jézus meg tudja gyógyítani a betegeket, akkor azt is el kell hinnünk, hogy az Ő szavának ereje van. Akkor is, amikor azt kéri: szeressük ellenségeinket is, és imádkozzunk üldözőinkért.

Bízzunk Jézusban, hogy általa képesek lehetünk erre. Bátran kövessük a tanítását annak, akit szeretünk, és aki ugyancsak szeret, sőt ismer is minket. Higgyük el, hogy általa képesek vagyunk az egyre tökéletesebb felé haladni. Az evangéliumi rész is így zárul: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” Milyen jó lenne, ha ez könnyű lenne, ha döntés kérdése volna csupán! Ám ez nem ilyen egyszerű. Meg kell tartanunk a parancsokat, mert azok útján válhatunk krisztusi emberré. Úgy tűnhet, mindez távol áll az iskolától. Nem így van. Amikor tudatosan törekedtek az egymás iránti jóindulatra, segítőkészségre, a bizalomra a szülők, tanárok iránt, akkor pontosan azt teszitek, amit Jézus kér. Bíztok benne, bíztok azokban a személyekben, akik számotokra az Isten jóságát teszik jelenvalóvá. Ezzel a lelkülettel köszönhetitek meg a tanévet.

A veszprémi érsek homíliája végén külön megköszönte a szülők és a tanárok áldozatát is: „Nagyon hálás vagyok, hogy sok-sok erőfeszítés és küzdelem következményeként is eljutottunk ennek a tanévnek a végére, és most, amikor itt veletek hálát adok, akkor gondolok a főegyházmegye összes oktatási intézményére, a többi diákra, többi pedagógusra, szülőre is.”

*

 

Lejegyezte: Horogszegi-Lenhardt Erika

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria