Új közösségi teret adtak át a penészleki görögkatolikus templom búcsúünnepén

Hazai – 2022. október 12., szerda | 10:31

Egy pályázati lehetőség révén újították fel azt a leromlott állapotú ingatlant, amely a jövőben a közösség ünnepi és hétköznapi rendezvényeinek adhat otthont Penészleken. A görögkatolikus templom címünnepét, az Istenszülő oltalmát október 2-án ünnepelték, ebből az alkalomból Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök mutatta be a Szent Liturgiát, majd megszentelte az új közösségi teret.

Az oltár körül főpásztorával imádkozott Aranyics Arnold penészleki és Bárány Péter piricsei parókus, Kiss Zsolt nyírbátori esperes-parókus, valamint Molnár József nyírbélteki plébános.

A felolvasott evangéliumi történetben Jézus csodát tesz a hozzá könyörgő szegény asszony gyermekével. Ő alázattal felel Jézus látszólagos sértésére: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.” Szocska Ábel püspök szentbeszédében azokról az isteni kegyelmi morzsákról beszélt, amelyekkel napjainkban is megajándékoz Krisztus, s melyek megmaradnak életünkben.

Az isteni Gondviselés ilyen morzsája az is, ahogyan gyarapszik a közösség: megtelik a templom, közösségi házat avatnak.

„Az isteni morzsáknak, melyeket Jézus Krisztus egészen napjainkig hullat az őt szeretők számára, megvannak a feltételei” – mondta a főpásztor, és három olyan feltételt emelt ki, mely elengedhetetlen: az alázat, a tisztelet és a szeretet. Mindhárom magatartásformáról beszélt Szocska Ábel megyéspüspök, a közösség múltjából és jelenéből, Szűz Mária viselkedéséből, a szamariai asszony által tanúsított szavaiból és Krisztus tanításából merítve példát.

„Nem az emberek előtt kell alázatoskodnunk, hanem a végtelen Isten előtt kell tisztában lennünk azzal, hogy mennyit ér az életünk” – hangsúlyozta.

Szükség van az embertársaink iránti tiszteletre, mely napjainkban egyre fogy. S ha azt akarjuk, hogy az isteni kegyelmi morzsákból részesüljünk, elengedhetetlen, hogy legyen bennünk is szeretet: Isten iránti szeretet, Krisztus feltétel nélküli szeretete – összegzett a főpásztor.

Az egyházközségben végzett munkáját megköszönve a nyíregyházi megyéspüspök az ünnepi alkalmon parókussá nevezte ki a korábban helyettes lelkészként szolgáló Aranyics Arnoldot.

Aranyics Arnold atya köszöntőbeszédében háláját fejezte ki a támogatóknak, segítőknek és a jelenlévőknek a munkáért és a szolgálatért, valamint Szocska A. Ábel püspöknek a tanításért.

A szertartást követően a hívek, az áldozópapok és az asszisztencia együtt vonult a közelben lévő közösségi ház épületéig, amelyet a hierarcha megszentelt.

A teljes beszámoló IDE kattintva olvasható.

Forrás és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria