Új nemzeti felelős házaspárt választott a Házas Hétvége közösség

Hazai – 2019. július 4., csütörtök | 14:48

Június 28–29-én Kecskeméten rendezték meg a magyar Házas Hétvége közösség felelőseinek országos találkozóját. Kilencvenkét házaspár, egy özvegy és nyolc pap vett részt a találkozón, melyen a közösség új nemzeti felelős házaspárt választott.

A Piarista Gimnáziumban megszervezett kétnapos programon az elköteleződésről és a meghívásról hallhattak a résztvevők tanúságtevéseket.

A közösség háromévente új nemzeti felelőst választ. A leköszönő Nemzeti Team – Simon Béla és Juli, valamint Thorday Attila atya – felelevenítették a közös szolgálatuk alatt megélt örömöket, nehézségeket, emlékeket. Hálát adtak az elmúlt évekért az Úrnak, és köszönetüket fejezték ki a közösség felé, megidézve a nap mottóját: „Kiárasztom lelkemet utódaidra” (Iz 44,3).

Ezután került sor az új nemzeti felelős házaspár megválasztására: öt, a felkérésre igent mondó párból a közösség az érsekcsanádi Kovács Attilát és Beát választotta meg a szolgálatra.

A találkozó résztvevői a piarista templomban, szentmisén adtak hálát a régi és az új felelősökért, közösségükért. A misét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta, aki a liturgia során megáldotta az új felelősöket.

Forrás és fotó: Házas Hétvége

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria