Új oltár került a mezőzombori templomba

A mezőzomboriak élen jártak templomos áhítatukban, élen jártak Isten házának szeretetében régóta, mondhatnám 240 éve – méltatta Orosz Atanáz püspök a mezőzombori hívők közösségét.

Az első görögkatolikus kőtemplom 1786-ban épült Mezőzomboron. A torony alapkövét azonban csak tíz évvel később tették le, és a további munkák a közösség szűkös anyagi helyzete miatt nagyon lassan haladtak, mindig egy kicsit szépítgetve-építgetve azt. Az 1939-es hivatalos püspöki vizitáció gyönyörű, fénylő templomtoronyról is említést tesz, ami a gazdasági válság és a szegénység ellenére rendkívüli közösségi összefogásból újult meg, de a második világháborúban megsemmisült. Ez utóbbi szomorú eseményre a helybeliek még most is pontosan emlékeznek: 1944. november 21. éjjelén a visszavonuló német katonák fölrobbantották a görögkatolikus és a református templomot. A görögkatolikus templom helyreállítása 1950-re fejeződött be.

Most, hetven évvel ezután, a világjárvány hónapjaiban újult meg a templom padlózata és oltára, ismét összefogással, az egyházmegyei támogatás mellett még számos, jelentős mértékű adományból.

Orosz Atanáz püspök az új oltár szentelése kapcsán a szentek, vértanúk és áldozatvállaló keresztények példájából kiindulva biztatta a közösséget a mindenekfölött kitartó hitre: Mindenszentek ünnepén az Egyház a pünkösd gyümölcseit látja, szemléli és ízlelgeti. Hiszen amikor a Szentlélek leszállt az apostolokra, akkor erőt és esélyt adott nekik az örömhír továbbadására. A keresztények soraiból apostolok, vértanúk, hitvallók, szentek, aszkéták, olykor szent államférfiak vagy szent életű anyák kerültek ki, akiknek egy-egy napot szenteltünk az egyházi évben, de ma mindannyiukról megemlékezünk. Ők az ellenszélben is, minden üldöztetés ellenére is megvallják Jézus Krisztust, és Jézus nevével az ajkukon hajlandók akár meghalni is, abban a tudatban, hogy az Emberfia is megvallja majd őket mennyei Atyja, mindnyájunk Teremtője előtt – mondta a főpásztor.

Az ünnepi eseményen Orosz Atanáz püspök Boldog Gojdics Pál eperjesi püspök ereklyéit helyezte el az oltáron. „Az eperjesi egyházmegye főpásztora, akit beiktatásának pillanatától kezdve üldöztek, és aki 1960. július 17-én, éppen a 72. születésnapján, a kínzások és a nyomukban keletkezett betegségek miatt halt meg, az egyik példája annak, hogy a közelmúltban is voltak és a jelenkorunkban is vannak szentek” – mondta a Miskolci Egyházmegye főpásztora.

Mindenszentek vasárnapján azokra a névtelen szentekre is emlékezünk, akik valahol a környezetünkben, a hétköznapok tanúságtételével nyerhetik el Istentől a mennyei koszorút – folytatta beszédét a megyéspüspök, majd rámutatott: létfontosságúak a hétköznapi áldozatvállalások, köztük az elmúlt hónapok megannyi gyógyító, önfeláldozó munkája, adott esetben életáldozata.

Minden szentek között a mi Urunk, Jézus Krisztus áll a középpontban, ahogyan énekeljük is róla a liturgiában: „Egy a szent, egy az Úr, Jézus Krisztus, az Atyaisten dicsőségére” – tette hozzá Orosz Atanáz. – A mennyei Atya szentségét ő hozta el közénk. Ő mutatta meg, hogyan ereszkedik le az egyszerű emberekért a Mindenható, akinek egész életében, fogantatása pillanatától egészen kereszthaláláig és mennybemeneteléig egyértelműen megnyilvánul a szentsége. Ő áll a figyelmünk középpontjában, őhozzá igazítjuk életünk folytatását – hangzott el homíliájában. Végül Ferenc pápa apostoli buzdítását idézve bátorította a mezőzomboriakat Orosz Atanáz püspök, hogy bármilyen körülmények között merjenek a hétköznapok szentjeivé válni, Jézus Krisztusnak, a Megváltónak erejéből, kegyelméből, az ő példáját követve.

A Szent Liturgia végén Polyák Péter parókus név szerint is említette azokat, akiknek a munkáját dicséri a felújított templom, és köszönetet mondott mindazoknak, akik az épület szépítésén munkálkodnak.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír