Új tagokat avatott a Máltai Lovagrend

Koncelebrált három magisztrális rendi káplán: Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora; Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára, valamint Faragó Artúr atya.

A szentmise keretében négy várományos kérte a rend köntösét és keresztjét. Szabadhegÿ Kristóf, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSZ) elnöke a rend tagjává avatta Tunkel Tamást, Visy Bálintot, Vizy Mártont és Csapodi Zoltánt.

Cserháti Ferenc püspök szentbeszédét teljes terjedelmében közreadjuk.

Krisztusban Szeretett Testvéreim! Kedves Rendtársaim!

Alfred Döblin zsidó származású, német író fogalmazta meg a múlt század közepén, miután már átélte a holokauszt borzalmait és a keresztény hitre tért: „Vannak dolgok, amelyek végtelenül nehezemre esnek. Ilyen a kereszténnyé válás. Néha elképzelem: Csak hónunk alá csapunk egy könyvet, és máris keresztények vagyunk. A dolog azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű!” Döblin alapos megfontolás után és tudatosan vállalta, hogy az ártatlanul elítélt és megfeszített Jézus Krisztus követője lesz, és mégis nehezére esett a kereszténnyé válás. De mit szóljanak azok, akik tudtuk nélkül és gyermekkorban lettek keresztények, a szülők és környezetük döntése alapján?! Jézus tanításából egyértelműen kitűnik: teljesen mindegy, hogy valaki érett fejjel vagy csecsemőkorban lett keresztény, a Krisztus-követés mindig komoly elkötelezettséget, lemondást és áldozatot igényel. Jézus valóságos kereszthordozáshoz hasonlítja követését: „Aki követni akar – mondja –, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti” (Lk 9, 23–24).

Jézus kereszthordozással, áldozatokkal, lemondásokkal járó, ugyanakkor végső győzelmet és teljes életet ígérő útját kétezer év óta mégis milliók és milliók követték: kezdetben a tanítványok, az apostolok, az első keresztények, a vértanúk, majd ezek utódai, a hitvalló keresztények, a szentek milliói mindmáig és világszerte. Mind igyekeztek, és a keresztények igyekeznek mindmáig elsajátítani Jézus bölcsességét, szellemiségét, lelkületét: igyekeznek követni az ő irgalmas jóságát, türelmét és szeretetét minden ember iránt.

Rendünk tagjai is erre vállalkoznak az evangéliumi tanácsok és a rendi szabályok alapján (vö. Rendi szabályok és eligazítások, 21. o.). A nekik juttatott kegyelem szerint követik az imádkozó, az Isten országát hirdető, a betegeket gyógyító, a szegényeket segítő Krisztust (CIC 577. kán.). Igyekeznek követni az Úr hívó szavát az élő Isten és „legkisebb testvéreink” (Mt 25,40), „a mi uraink” odaadó szolgálata által.

Krisztusban Szeretett Testvéreim! A mai szentmise evangéliumában Jézus a Krisztus-követés néhány akadályára emlékezteti tanítványait, azokra a nehézségekre és buktatókra, amelyek nem egyszer meghiúsítják, gátolják még a jó szándékú tanítványok legszentebb törekvéseit is. Mindenekelőtt arra emlékezteti őket, hogy még a legkritikusabb helyzetekben is őrizzék meg az ő érzületét, a tőle kapott „lelkületet” embertársaik iránt. Az ő érzületével és lelkületével közeledjenek még a legádázabb ellenállók felé is; az ő lelkületével, aki nem azért jött közénk, hogy pusztító villámokat szórjon, hanem azért, hogy megmentsen és életet adjon, amint ezt a mai evangéliumban hallhattuk. A tanítványok küldetése abban áll, hogy Jézus habitusát öltsék magukra: azaz Jézus szellemében megmentsenek, megbocsássanak, s még ellenségeikért is imádkozzanak. A mai evangéliumban az Úr arra tanítja tanítványait, hogy még a megpróbáltatások, a gáncsoskodások, a vádaskodások, a meg nem értések idején is őrizzék meg irgalmas, jóságos, szelíd és türelmes szeretetüket embertársaik iránt, amint ezt ő maga is tette.

Evangéliumi szakaszunkban aztán három fiatalember magatartásán keresztül igyekszik rámutatni Jézus követésének néhány konkrét valóságára, kritériumára. Az első kimondottan lelkesedett Krisztusért és mindenképpen Jézus nyomába akart szegődni: „Követlek, bárhová mész is” (Lk 9,57) – ajánlkozott lelkesen. Alig számolt azzal, hogy Jézus követése akár komoly áldozatokkal is járhat, és emiatt esetleg még a családi békét és nyugalmat is mellőznie kell. Jézus ezért emlékezteti az ifjút, és ez az emlékeztető akár nekünk is szólhat: „Szándékod nagyon helyes, hogy követni akarsz. De jól gondold meg, mire vállalkozol! A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania” (vö.: Lk 9, 58). Jelzi, hogy aki nyomába szegődik, annak olykor még az otthona melegét is nélkülöznie kell. Sőt még az is előfordulhat, hogy elveszíti barátai, munkatársai, esetleg egyházi és polgári közössége rokonszenvét is, mert a világ fiai gyakran egészen másként gondolkodnak, viselkednek, mint a világosság gyermekei. Aki Jézust követi, annak olykor azzal is számolnia kell, hogy környezetében megbélyegzik, vagy éppen kirekesztik. Előfordulhat, hogy még a hozzátartozói sem fogják megérteni. Lesznek, akik kigúnyolják őt csupán csak azért, mert Isten és törvényei szerint akar élni, és nem hajlandó együtt úszni az elszabadult és fékevesztett árral ... (Egyesek éppen Istentől és a kereszténységtől féltik Európát! A Békesség Fejedelmétől!? Hadd ne részletezzem!)

Evangéliumi szakaszunk második fiatalembere látszólag egyáltalán nem lelkesedett Jézusért. A Mester mégis hívja: „Kövess engem”. Erre ő tétovázik, kifogásokat keres, nem tudja, mitévő legyen. Mielőtt elszánná magát, előbb tisztességesen el akarja temetni éppen elhunyt apját. „Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat” – válaszolja Jézus, és ezzel jelzi, hogy van idő, amikor Isten országa mindennél előbbre való. Van idő, amikor hátat kell fordítani a világ hiúságainak: a holtaknak, az enyészetnek, mindennek, ami mulandó, értéktelen és haszontalan; s az új életet, és ennek szolgálatát kell választani. Jézus az élet prioritására irányítja figyelmünket: „Mi fontosabb számodra: az Isten országa vagy az emberi tekintetek?” A karácsonyi angyalok üzenetére utal: Adjuk meg a dicsőséget Istennek, és békesség lesz a földön a jóakaratú embereknek! Azaz: Adjuk meg Istennek a kijáró tiszteletet, és akkor jól megy a sorunk itt és odaát!

Egy harmadik ifjú önmagától jelentkezett Jézusnál, de rögtön megtorpan, és feltételeket szab. Előbb legénybúcsút szeretne tartani; szeretne elbúcsúzni hozzátartozóitól, apjától, anyjától, rokonaitól, barátaitól, különben mit szólnának majd ezek… Jézus egyértelmű, gyors és radikális döntést vár tőle: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára” – mondja neki. Jelzi, hogy követése határozott odaadást igényel, visszalépések és megtorpanások nélkül. Sem a földi dolgok, sem az emberi tekintetek nem vonhatják el figyelmét a legfőbb célkitűzésétől. Az ide-oda táncolás megbénítja a keresztény buzgóságot. Az eke szarvát mindig erősen kell tartani és közben csak előre szabad nézni. Jézus a harmadik fiúról szóló tanításával, az érzelmi kötődések relativizálásával egyáltalán nem akarja csökkenteni a családi, a baráti kötelékek fontosságát, a hagyományos konvenciók rendjét. Csupán a helyes értékrendre irányítja a figyelmet: Istennek elébe semmit se tegyetek! Isten országának, az örök üdvösségnek elnyerésénél semmi sem lehet fontosabb az ember számára a földön.

A hűség jutalmaként Jézus megígérte, hogy Isten boldog családi életének részesei leszünk: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám” (Mt 12,50). „Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá” (Mt 6,33): a földi javakat és az egyéb kincseket.

Krisztusban Szeretett Testvéreim! Megkeresztelkedni nem nehéz, a máltai köpenyt és jelvényeket sem nehéz felölteni. Ezeknél sokkal nehezebb Jézust és lelkületét elsajátítani, felnőtt és jó kereszténnyé válni. Nem elég hozzá sem egy megsárgult keresztlevél, sem egy ősi Biblia. „A dolog nem ilyen egyszerű” – mondja Döblin. Sören Kierkegaard meg hozzáfűzi: „Krisztusnak semmi szüksége azokra, akik csak csodálkoznak rajta. Ezekből van bőven. Krisztus követőket akar”. Tegyük hozzá: bátor férfiakat és nőket, akik követik Őt, és
várják ígéretének örök beteljesedését: „Boldog, akinek útja szeplőtelen, aki az Úr törvénye szerint él” (Zsolt 119,1).

A rendi ruha, amelyet viselünk, és amelyet pár perc múlva új rendtársaink is felöltenek, emlékeztessen minket arra, hogy „mindannyian, akik megkeresztelkedtünk Krisztus öltöttük magunkra” Gal 3,27; Róm 13,14) és arra vállalkoztunk, hogy magunk is krisztusivá válunk – mondta homíliájában a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök, a Máltai Lovagrend főkáplánja.

A homíliát követően került sor a rend új tagjainak avatására, melynek keretében Cserháti Ferenc püspök megáldotta a templomi öltözeteket és a rendi jelvényeket.

A rend új tagjainak beiktatását Szabadhegÿ Kristóf, az MMLSZ elnöke vezette.

Az új tagok a lovagrend fiatalabb generációjához tartoznak, hiszen a máltai lovagrendi szolgálathoz nemcsak szellemi és lelki, hanem fizikai készenlétre is szükség van. Elég, ha csak az idei májusi lourdes-i zarándoklatra gondolunk, ahová húsz beteget, részben mozgássérülteket kísértek a rendtagok és az akkor még várományosok.

Az ünnep keretében Szabadhegÿ Kristóf elnök kihirdette Csapodi Pál előléptetését nagykeresztes lovaggá, és átadta neki az okiratot és jelvényeket. Méltatta rendtársuk harminc éven át folytatott áldozatos munkáját és felelős szerepvállalását a MMLSZ és MMSZ keretében.

Forrás: Magyar Máltai Lovagok Szövetsége

Fotó: Császár Szabolcs

Magyar Kurír