Új vezetőt választott a Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régiója

Hazai – 2020. augusztus 5., szerda | 16:11

Új régióvezetőt választott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régiójának küldöttgyűlése. Szalai Ferenc megbízatása augusztus 1-jétől négy évre szól.

Szalai Ferenc 1954-ben született Kunszigeten, a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett matematika–műszaki ismeretek és gyakorlatok szakos általános iskolai tanári oklevelet, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen középiskolai számítástechnikai tanári végzettséget. Tanári pályáját Győrben, a Gombos Ferenc Általános Iskolában kezdte, később a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatóhelyettese, majd igazgatója lett.

Pedagógusi munkája mellett volt Győr Megyei Jogú Város Művelődési Osztályán általános tanulmányi felügyelő és a Győr-Sopron Megyei Tanács Művelődési Osztályának tanulmányi főelőadója. Az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola adjunktusaként is tanított. Huszonegy igazgatóként eltöltött év után 2018-ban a Gárdonyi Géza Általános Iskolából ment nyugdíjba. 2000 óta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műszaki Pedagógia Tanszékének közoktatási vezető szakirányú továbbképzési konzulense.

Iskolaigazgatóként és a Família Nagycsaládos Egyesület alapító tagjaként is kapcsolatban állt a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, több éve aktívan részt vesz a szervezet munkájában. Régióvezetői programjának része az önkéntes csoportok fejlesztése és az ifjúság, kiváltképp az egyetemista korosztály aktív és hosszú távú bevonása a karitatív munkába.

Szalai Ferenc bemutatkozásában úgy fogalmazott, a Máltai Szeretetszolgálattal évekkel ezelőtt került szorosabb kapcsolatba nemcsak adományok felajánlójaként és gyűjtések szervezőjeként, hanem egy számára fontos ügy, a Jóakaratú emberek boltja ötlete révén is. „Szívügyem egy olyan bolt megnyitása Győrben, amelyben az eladók fogyatékkal élő emberek lennének, és megváltozott munkaképességű emberek termékeit forgalmaznánk. Régióvezetőként sem felejtem el ezt az elképzelést.”

Szalai Ferenc az Assisi Szent Ferencnek tulajdonított híres imával köszöntötte a tisztújító küldöttgyűlés tagjait. 

Uram, adj türelmet, 
hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
amit lehet, és adj bölcsességet,
hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.

Ó, Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.

Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Ámen.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria