Újabb eucharisztikus konferenciát rendeznek Esztergomban

Hazai – 2019. november 7., csütörtök | 14:05

A jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület jegyében szervez eucharisztikus pasztorális konferenciát a NEK Titkársága az esztergomi Szent Adalbert Központban november 26. és 28. között. Az esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Kit ne foglalkoztatna az Eucharisztia kérdésköre? Honnan ered? Miért pont így alapította meg Jézus? Továbbra is lehet gluténmentes ostyával áldozni? Milyen irányelvek szabályozzák az Oltáriszentség őrzését? Mi az elsőáldozásra való felkészítés görögkatolikus gyakorlata? Milyen szerepet játszott az Eucharisztia az ókor egyházának életében? Harmadik alkalommal rendeznek eucharisztikus konferenciát az esztergomi Szent Adalbert Központban, hogy mindezekhez a témákhoz, kérdésekhez kicsit közelebb kerüljenek az érdeklődők.

Az eseményen többek között Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora; valamint Perendy László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanára tart előadást, de a résztvevők hallhatják Versegi Beáta Mária és Schuschnigg Theresia nővért is, akik a Nyolc Boldogság Közösségtől érkeznek. Robert Somerville professzor, az egyesült államokbeli Columbia Egyetem tanára is felszólal a konferencián. És hogy ne legyen „száraz” az anyag, a szervezők borkóstolóval is készülnek az eseményre.

A konferenciára ITT lehet jelentkezni.

Tervezett program:

November 26., kedd

14.00 Regisztráció

15.00 Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek köszöntője

15.15 Robert Somerville (Columbia Egyetem): Az Eucharisztia a 11–12. századi egyházfegyelemben (The Eucharist in the Discipline of the Church in the 11–12th century)

16.00: Szünet

16.30: Martos Levente Balázs (Központi Papnevelő Intézet): „Az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek...” Az utólag meghívott Pál apostol az Úr vacsorájáról

17.15: Szünet

17.45: Perendy László (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar): Az Eucharisztia az ókor egyházának életében

18.15: Szünet

18.30: Vacsora

20.30: Vesperás

20.45: Szentségimádás vagy szabad program

November 27., szerda

7.30: Reggeli

9.00: Napközi imaóra

9.15: Köszöntő, programismertető

9.30: Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek: Az Eucharisztia/Úrvacsora az ökumenikus törekvések fényében

10.00: Vukovits Koszta, a Szerb Egyházi Múzeum gyűjteményvezetője: Eucharisztia tárolására szolgáló edények a szerb ortodox egyházban

10.30: Szünet

11.00: Füzes Ádám (Esztergomi Hittudományi Főiskola, Kanter Károly Felnőttképzési Intézet): Áldoztatás és áldoztatók. Nagy létszámú hívek áldoztatása: elvek, nehézségek, megoldások. Az Eucharisztiához kapcsolódó egyéb rendezvények; szabadtéri szentmisék. Áldoztatók képzése

11.30: Gorove László állandó diakónus: Betegek áldoztatása, az Oltáriszentség szállítása, a pap nélkül végzett istentiszteletek Eucharisztiája

12.00: Szünet

12.30: Ebéd

14.30: Bodor György plébános (Zugligeti Szent Család-plébánia): Felkészítés az elsőáldozásra – a római katolikus gyakorlat

15.00: Ivancsó István görögkatolikus teológiai tanár: Felkészítés az elsőáldozásra – görögkatolikus gyakorlat

15.30: Szünet

16.00: Udvardy György veszprémi érsek: Felnőttek felkészítése a szentségek felvételére és bevezetésük a szentmise liturgiájába (katekumenátus)

16.40: Szünet

17.15: Szentmise

18.45: Vacsora borkóstolóval

20.45: Vesperás

21.00: Csendes szentségimádás gyónási lehetőséggel vagy kötetlen beszélgetéssel

November 28., csütörtök

7.30: Reggeli

9.00: Szentmise

10.30: Kelemen Imre, a Főegyházmegyei Hivatal irodaigazgatója: Az Eucharisztia ünneplésének anyaga (gluténmentesség kérdése) és a két szín alatt történő szentáldozás; az Eucharisztia őrzésére vonatkozó irányelvek: szentségi kápolnák, tabernákulumok

11.00: Nagy Károly plébános (Rózsafüzér Királynéja-plébánia, Budapest): Az Eucharisztia mint a plébániai közösség szíve

11.30: Szünet

12.00: Varga László kaposvári megyéspüspök: Az örökimádás lelkisége

12.45: Ebéd

14.15: Nyéky Kálmán plébános (Sarlós Boldogasszony-plébánia, Siófok): Eucharisztia, szentmise és evangelizáció

14.45: Versegi Beáta Mária nővér (Nyolc Boldogság Közösség), Nyuli Gábor (Cor et Lumen Christi), az Emmánuel Közösség képviselője: A szentségimádás gyakorlata fiatalok, idősek, családosok, gyermekek körében

15.15: Szünet

15.30: Gáspár István nagymarosi plébános: A szentségimádás fontossága a 21. században, gyakorlati megvalósítása és gyümölcsei az egyházközség életében

16.00: Schuschnigg Theresia (Nyolc Boldogság Közösség): Eucharisztikus élet

16.30: Zárszó


Forrás és fotó: NEK Titkárság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria