Újabb fejlesztéseket valósítanak meg a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálatnál

Hazai – 2021. április 7., szerda | 15:14

Március 31-én befejeződött a „Karitatív tevékenység infrastrukturális fejlesztése a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálatnál” című projekt megvalósítása. Ennek során logisztikai központ és szolgáltatópontok létesítése valósul meg az észak-magyarországi és észak-alföldi régióban. A szervezet sajtóközleményét adjuk közre.

Az EFOP-2.2.15-16-2017-00011 számú projektet a Széchenyi 2020 program keretében a Magyar Állam és az Európai Unió 200,02 millió forint támogatásban részesítette.

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat tevékenységi körébe – alapításától fogva – beletartozik a karitatív tevékenység végzése, koordinálása. Karitatív tevékenységünket az országhatáron túlra is kiterjesztettük azáltal, hogy több alkalommal közreműködtünk a Karitatív Tanács szervezésében megvalósuló adományosztásban Kárpátalján.

A szervezet raktárbázisának, eszközparkjának bővítése, továbbá az ingatlanfejlesztés jelentős mértékben javítja humanitárius tevékenységünk ellátásának hatékonyságát, a hátrányos helyzetű csoportok, különös tekintettel a családok reintegrációját.

A fejlesztés révén hazánk két legrosszabb szociális mutatókkal rendelkező régiójában (az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió) kívánnak humanitárius tevékenységet ellátni. Mivel saját tulajdonú tárolóhelyiség nem állt rendelkezésre, ezért a támogatásból Szakolyban 656 négyzetméter alapterületű karitatív és humanitárius tevékenységekhez kapcsolódó új logisztikai központ épült, valamint szintén ezen a helyszínen szolgáltatópontot alakítanak ki. Debrecenben használaton kívüli, 274 négyzetméter bruttó alapterületű épület felújításával szolgáltatópontot alakítanak ki. Sajószentpéteren 98 négyzetméter alapterületű új épület építésével humanitárius és karitatív tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatópont kialakítása valósult meg.

A beruházásokon kívül, a humanitárius tevékenység zavartalan ellátása érdekében eszközök beszerzésére is sor került. Személyszállítás céljából két darab 9 személyes kisbusz, adományszállításra alkalmas zárt kocsiszekrényű kisbusz, anyagmozgatás, rakodás céljából gázos és elektromos targonca, raktározás céljából polcrendszer, valamint munkavégzéshez szükséges informatikai és tárgyi eszközök beszerzésére is sor került.

Forrás és fotó: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria