Újévi liturgiák egyházmegyéinkben

Hazai – 2023. január 3., kedd | 11:25

Január elsején Szűz Mária istenanyaságát és a béke világnapját ünnepli Egyházunk. A püspöki székhelyeken tartott újévi szertartásokról az egyházmegyei tudósítások alapján számolunk be.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Az újév első napján, vasárnap Szűz Mária istenanyaságának ünnepén Erdő Péter bíboros, prímás az esztergomi bazilikában mutatott be szentmisét.

Isten szabadító műve, amely Jézusban valósult meg, számunkra is feladat – emlékeztetett szentbeszédében Erdő Péter bíboros, hangsúlyozva: egész életünknek az örök üdvösség a célja, s azt kell szem előtt tartanunk, amikor életpályánkat tervezzük, vagy amikor mindennapi nehézségekbe, bosszúságokba ütközünk, esetleg sérelem ér minket. Mi ez az örökkévalósághoz képest?

Már ma kezdjünk el megbocsátani másoknak, már ma kérdezzük meg magunktól, hogy kinek szerezhetünk örömet most, az év elején!

– figyelmeztetett a főpásztor.

„Kit kellene felhívnunk, meglátogatnunk? Kihez nem volt már jó ideje egy kedves szavunk? Mik azokat a helyzetek, amikor másokat megsérthetünk, kibeszélhetünk, amikor idegességünkben terhet jelenthetünk valaki számára? Mikor kell erőt vennünk magunkon, hogy panaszkodásunkkal ne támasszunk ellenségeskedést vagy ne rontsuk el egy egész közösség hangulatát? Vagy mik azok az igazságok, amelyeket, ha kellemetlen is, végre ki kell mondanunk?” – tette fel a kérdéseket Erdő Péter, arra kérve a híveket, hogy hálaadással az új lehetőségért és megújuló jó elhatározásokkal kezdjék a 2023-as évet.

A bíboros ünnepi szentbeszéde teljes terjedelemben ITT olvasható.

Forrás és fotó (archív): Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

*

Győri Egyházmegye

Január 1-jén, Szűz Mária, Isten anyja ünnepnapján Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Koncelebrált Böcskei Győző plébános, valamint Bognár István spirituális. Szent VI. Pál pápa kezdeményezésére a polgári év első napján ünnepeljük a béke világnapját is, így a szentmisében ebből az alkalomból is imádkoztak.

Az Egyház karácsonykor figyelmünket a betlehemi Gyermek felé fordította, ma pedig, az új esztendő első napján – Szűz Mária istenanyaságának ünnepén – az Édesanyára fordítja tekintetünket; abból a célból, hogy hogy ismerjük meg Mária lelkületét, hiszen arra vagyunk hivatottak, hogy máriás lelkülettel vegyük körül a betlehemi Gyermeket – fogalmazott Veres András püspök szentbeszédében.

A főpásztor emlékeztetett, hogy január elseje egyben a béke világnapja is. Békéért könyörgünk, amely konszenzust teremthet ember és ember, nemzet és nemzet között. A béke ugyanis Isten ajándéka az emberek számára.

A szívek megtérésére van szükség: istengyermekiségünk felfedezésére és egymás iránti tiszteletünk, szeretetünk megerősítésére. Ebben az új esztendőben a Szűzanya segítségét is kérve bízzuk életünket a gondviselő Istenre!

A beszámoló teljes terjedelemben IDE kattintva olvasható.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

*

Kaposvári Egyházmegye

Január elsején a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatott be koncelebrált ünnepi szentmisét Varga László megyéspüspök. A főpásztor a béke világnapjához kapcsolódóan fogalmazta meg gondolatait, majd XVI. Benedek pápa halála kapcsán a relativizmus diktatúrája elleni küzdelemről beszélt.

A Szentlélek a változás Lelke. Egyikünk sem kész a szeretetben, az életszentségben. Ez azt jeleni, hogy változnunk és növekednünk kell. Nézőpontunkat el kell engednünk, ha azt akarjuk, hogy béke legyen. Senki sem akar változni, mindenki azt várja, hogy változzon meg a másik, legyen az püspök, pap, hívő, vagy a férj, feleség, gyermek...  A békétlenség egyik forrása, hogy merevek vagyunk, nem akarunk változni.

Ahhoz, hogy béke legyen, engednünk kell a Szentléleknek, aki mindig változásra, a szeretetben való növekedésre és megtérésre hív bennünket

– hangsúlyozta Varga László püspök. – Ha a békétlenség, örömtelenség jelei mutatkoznak, akkor meg kell térnünk. Ahhoz, hogy béke legyen a világban, a szívünkben, a környezetünkben, meg kell őriznünk a reményt, hogy Istennek mindenek felett álló hatalma van, s akármilyen reménytelennek is látszik egy helyzet, mindig van remény, mert Istennek mindenre van hatalma és mindenek felett áll.

XVI. Benedek tanúja volt a két világháborúnak és következményeinek, az Egyház küzdelmeinek, a II. Vatikáni Zsinatnak és a világban eluralkodó diktatúráknak. Küzdött a relativizmus diktatúrája ellen, mely ellen nekünk is küzdenünk kell, s amely azt hirdeti, hogy nincs abszolút igazság, akit mi Istennek hívunk; mindenkinek igaza van, minden relatív, nincs abszolút, kötelező érvényű erkölcs; mindenki maga választja meg, hogy milyen erkölcsi értékrendet követ, mert senki sem mondhatja meg, hogy mi az igazság, sem Isten, sem az Egyház.

„Legyetek a remény emberei ebben a világban, mely tele van reménytelenséggel és békétlenséggel – buzdította a híveket a kaposvári megyéspüspök. – Ehhez nagy segítség XVI. Benedek végrendelete, melyből egy mondatot emelnék ki: »álljatok szilárdan a hitben!«”

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

*

Miskolci Egyházmegye

A miskolc-belvárosi Nagyboldogasszony görögkatolikus székesegyházban január elsején tartott Szent Liturgián az ünnepi homíliát Orosz Atanáz megyéspüspök mondta.

Örömhírrel kezdődik az esztendő – emlékeztetett Orosz Atanáz –, hiszen nyolc nappal Jézus Krisztus születésnapja után nemcsak névnapját ünnepeljük (amikor a körülmetélkedésekor a Jézus nevet adták neki), hanem minthogy vasárnap van, föltámadásának is örvendezünk. Persze mindenki másfajta kezdetre gondol. 2023 első óráiban különös a kezdés és különösek az esélyek – mutatott rá a főpásztor, majd a 76. zsoltár görög változatából egy hozzánk hasonló ember tépelődését idézte fel: „Gondolkodtam a régi napokról és a hajdankor esztendőire emlékeztem. Elmélkedtem, éjjel a szívemben meghánytam-vetettem, és lelkem ezt fürkészte: Vajon mindörökre elvet az Úr, és nem lesz többé kegyes hozzám? Vagy mindvégig megvonja irgalmát, ígéretei már nem érvényesek nemzedékről nemzedékre? Vajon elfelejtette Isten a könyörületességét? Vagy haragjában visszatartja az ő irgalmasságát?” Nem biztos, hogy szilveszter éjszakáján mindenki így töprengett Isten dolgairól és a világ forgásáról, mégis nagyon aktuálisak e két és félezer évvel ezelőtti gondolatok – tette hozzá Orosz Atanáz püspök.

„Így szóltam, most kezdtem el! A Fölséges jobbjának megváltozása ez” – ismételjük karácsony és húsvét vecsernyéjén, és ismételhetjük most is újévkor, ahogy a szent atyák vagy a sivatagi szerzetesek tanítottak bennünket:

sosem szabad elcsüggedni vagy kétségbe esni, hanem minden reggel csak e gondolattal kelni: „most kezdtem el”, én a Fölséges jobbjával fogok együttműködni

– bátorított a miskolci megyéspüspök, aki szentbeszéde második felében megemlékezett  XVI. Benedek pápáról, és Ferenc pápa az 56. béke világnapjára írt üzenetéről elmélkedett.

Az egyházmegye beszámolója ITT található.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

*

Pécsi Egyházmegye

Az új esztendő első napjának estéjén mutatott be szentmisét Felföldi László megyéspüspök a pécsi székesegyházban. A főpásztor megemlékezett XVI. Benedek emeritus pápáról, aki hitével, szeretetével és szolgálatával erősítette Krisztus Egyházát. „Hiszem, hogy ami a lelkében és csodálatos elméjében megfogalmazódott, most Isten színelátásában is megvalósul” – fogalmazott a püspök.

Homíliájában Felföldi László rámutatott: új időszak következik mind az Egyház és a társadalom, mind pedig személyes életünkben. Aki nem vesz róla tudomást, nem látja a saját életét. Úgy élünk, ahogy 40-50 évvel ezelőtt éltünk, de ez a világ már nem élhető azzal az életformával és életritmussal sem személyes életünkben, sem az Egyház életében, de ezt az újat csak hittel és belső erővel lehet megélni.

A hit különleges erő és gazdagság, ami két csodálatos lélek, az Isten szeretetének és az ember szeretetének a találkozása. „Maradjatok állhatatosak a hitben! Ne hagyjátok, hogy összezavarjanak benneteket!” – emlékeztetett Felföldi László püspök Benedek pápa lelki végrendeletére, hozzátéve, hogy egy gondolatnak a súlyát az is megadja, kitől származik, s ezt a 20. század legnagyobb elméje, a legtisztábban látó gondolkodója, XVI. Benedek pápa mondta. Most a gonosz legnagyobb műve az, hogy megpróbál zavart kelteni a hívő emberek szívében – figyelmeztetett a pécsi főpásztor.

Az új esztendő sok újat fog hozni mindnyájunk életében. Lesz, aminek örülni fogunk, lesz, amitől megijedünk. Merjünk kezdeni az újjal valamit, mert Isten ebben az újban tud és akar megajándékozni minket.

Legyen béke a szívekben, a szívünkben, hogy tudjunk jól szeretni, jól ajándékozni, és akkor a hit valóban elég erő lesz ahhoz, hogy jól, eredményesen, gyümölcsözően tudjuk járni az úton – mondta Felföldi László püspök, aki a liturgia végén a családokra lelkipásztori áldását adta és a Szent Család oltalmába ajánlotta őket.

A beszámoló IDE kattintva érhető el.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegyye

*

Székesfehérvári Egyházmegye

Január elsején Spányi Antal megyéspüspök mutatott be újévi szentmisét Ugrits Tamás pasztorális helynökkel és Dózsa István plébánossal a székesfehérvári székesegyházban.

„Ezt az új esztendőt a Szentháromság egy Isten nevében kezdjük. Tiszteljük Jézust, aki karácsonykor eljött hozzánk, és az Istenanyát, Máriát, aki nekünk adta őt” – kezdte beszédét a székesfehérvári egyházmegye főpásztora, majd útmutatóként Prohászka Ottokár püspök gondolatait ajánlotta az új esztendőre.: „Ó Krisztus-arc! Homályban állunk; a sötétség végtelen perspektívái nyílnak körülöttünk, mit nézzünk ki belőlük? (…) Ez éjben légy te a mi víziónk, dicsőséges és szép Krisztus! Halljuk a zűrzavarnak éjében a küzdő, törtető géniuszok harci kiáltását, mely azt üvölti: keressük a jobbat! De mi azt feleljük: éljen a legjobb, s leborulunk előtted s imádunk téged!”

Úgy képzeljük az idő folyásában, hogy mi a helyünkön vagyunk, és nem szeretünk arra gondolni, hogy az időnek egy kis töredéke a miénk, ajándékba kaptuk és számadással tartozunk róla. Elhomályosítanak bennünket a modern világ jelszavai, amelyeket Prohászka püspök már száz esztendővel ezelőtt leírt – mutatott rá Spányi Antal.

A főpásztor szólt a Szent Család rejtve maradt életéről is, amelyben igent mondtak Istennek a nekik adatott időre, küldetésre, majd felidézte Benedek pápa lelki végrendeletét, amelyben hálát adott Istennek, akit mint Teremtőt fedezett fel a világban, és akit csodált mint minden szépnek is jónak a forrását.

A székesfehérvári megyéspüspök végül azt hangsúlyozta, az ember bár törekszik a jóra, a szépre, amelyre Isten hív, és amelyen Krisztus jár előttünk, mégis gyengék vagyunk. Megszületik bennünk a bánat, majd az erős elhatározás, hogy idén másképpen lesz. Tartozunk Istennek a bűnbánat igaz érzésével, a bűnbocsánat kérésével, tartozunk Istennek a komolyan és hittel elvégzett szentgyónással.

Ajánljuk jelenünket Isten szeretetébe; ne csak úgy, hogy néha időnkből egy morzsányit neki adunk, hanem úgy, hogy benne akarjunk élni

– mondta Spányi Antal püspök, aki a szentmise végén azt kérte, segítsük Krisztussal a szívünkben a jó megvalósulását, a béke megszületését és engesztelődjünk ki mindannyian a körülöttünk élőkkel, hogy Isten áldása legyen családjainkon, Egyházunkon és minden emberen.

Az egyházmegye bővebb beszámolója ITT található.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Kovács Marcell

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria