Újraalapításának 25. évfordulóját ünnepelte az egri Érseki Szent József Kollégium

Hazai – 2018. március 22., csütörtök | 13:59

A rendszerváltás utáni újraalapításának huszonötödik évfordulóját ünnepli idén az egri Érseki Szent József Kollégium. Ebből az alkalomból hálaadó szentmisét mutatott be Ternyák Csaba érsek március 19-én, Szent József ünnepnapján az egri Szent Bernát ciszterci templomban.

A liturgián részt vettek a tanárok, a diákok, valamint helyi egyházi és világi vezetők. A főpásztor beszédében elsőként köszönetet mondott elődjének, Seregély István nyugalmazott egri érseknek azért, hogy annak idején a fiúk számára megalapította a Szent József-kollégiumot, a lányok számára pedig a Segítő Szűz Mária-kollégiumot. Amint fogalmazott, a két intézmény névválasztása is azt mutatja, hogy az egykori főpásztor a Szent Család oltalmába helyezte az ifjúságot.

Ternyák Csaba ezután a Szentírás azon részét idézte fel, amikor Jézus tizenkét évesen a jeruzsálemi templomban felismeri istenfiúságát. „Azt kívánom, hogy nőjetek fel ahhoz a feladathoz, amit az atyaság jelent, és legyetek olyan édesapák, akik a gyermekeiket el tudják majd vezetni Isten megismerésére és szeretetére” – mondta a fiataloknak az érsek.

A szentmise végén Homa János kollégiumigazgató szólt az ünneplő közösséghez, aki 2012 óta vezeti az intézményt. Beszédében köszönetet mondott a fenntartónak, minden korábbi és jelenlegi nevelőnek, munkatársnak és a partnereknek a kollégium eredményes működéséért, valamint összegzést is adott a kollégium működéséről. Kiemelte: nagyon büszkék arra, hogy az intézményből több papi hivatás is indult.

A szentmise után a diákok műsora zárta az ünnepet.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Fotó: Egri Főegyházmegye, Érseki Szent József Kollégium Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria