Újraszentelték a 600 éves római katolikus templomot Máriapócson

Hazai – 2018. április 24., kedd | 19:58

Visszanyerte eredeti formáját Máriapócs 15. századi katolikus temploma, melynek újraszentelését Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök bérmálással egybekötött szentmise keretében végezte április 22-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szertartáson részt vett Szocska A. Ábel kinevezett nyíregyházi megyéspüspök; Szenes István, Pócspetri plébánosa; Pásztor Károly nyugalmazott plébános; Simon Miklós országgyűlési képviselő; Papp Bertalan, Máriapócs és Tamás György, Pócspetri polgármestere; jelen voltak más egyházi és világi méltóságok, illetve a helyi és környékbeli görög- és római katolikus hívek.

Wittinger Zoltán építész-tervező az ünnepségen elmondta, a templomot több fázisban sikerült felújítani. A pápai tizedjegyzék Máriapócson már 1332-ben említ egy András nevű papot, a most felújított templom pedig az 1430-as években épült. A település közel hatszáz éven keresztül megőrizte e szent helyet, amely a 19–20. században elvesztette eredeti gótikus formáját. Jelenlegi felújításakor Alberto Cabello régész feltárta azokat a részleteket, amelyek megmutatják a templom középkori eredetét. A tervek megvalósításában Zombor Szabolcs projektvezető, Mihálka György festőművész, Mészárosné Tar Erzsébet műemléki felügyelő, Pintér Attila festő-restaurátor és Németh Péter régész működött közre.

A bérmálással egybekötött templomszentelési szentmise homíliájában Palánki Ferenc megyéspüspök a szeretet hatalmáról beszélt. Kiemelte, Jézus odaadta értünk az életét azért, mert hatalma volt erre az áldozatra. Ő valóságos Isten és valóságos ember. Ezzel megmutatta, mennyire szeret bennünket, milyen fontos számára minden ember.

„Amikor a kőből épült templomot felújítjuk, a jövőre, Isten szeretetére és a lelkek templomára is gondolunk. A bűnbeesés előtt templom volt az egész világ, de a bűn ezt megszentségtelenítette, az emberek között megtört a harmónia, és elkezdték egymást gyűlölni” – emlékeztetett a főpásztor, majd hozzátette, Jézus Krisztus azért jött el, hogy az embereket megmentse, felszentelje a megszentségtelenített világot. Ezért meghívott minden embert, hogy válaszoljon erre a szeretetre, és adja oda az életét mások szolgálatára. A szeretet hatalmát nekünk is átadja, hatalmunk van arra, hogy ne önző módon magunkért, hanem másokért éljünk.

Palánki Ferenc a Jó Pásztor vasárnapja kapcsán hangsúlyozta, ezen a napon a hivatásokért is imádkozunk, azokért, akik már igent mondtak, és azokért is, akik még nem tették ezt meg.

Fontos, hogy az ember megtalálja azt a hivatását, amire meghívta Isten. Keresztségünk által a Szentlélek templomai vagyunk, vagyis mindannyian meg vagyunk szentelve, hogy szeretetben élhessünk, és életünk hivatás, küldetés legyen. Minden megkeresztelt ember, mint a Szentlélek temploma, meghívott – mutatott rá a megyéspüspök. – Ahogyan megéli ezt abban az életállapotban, amiben él, az általános papságot éli meg, ez pedig a világ számára meghívóvá válik.

Palánki Ferenc végül a bérmálkozókhoz fordult: „Isten azt akarja, hogy boldog emberek legyetek. Ha szeretetben megéljük hivatásunkat, boldogok leszünk. Járjatok a szeretet útján, jussatok el az igazi boldogságra, az élet teljességére. Kezetekben van a közösség jövője, és olyan lesz a világ, amilyenné formáljátok!”

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria