Útitársként a beteg mellett – A lelkigondozói szolgálatról tartottak előadást Nyíregyházán

Hazai – 2020. március 5., csütörtök | 9:00

A daganatos betegségek kialakulásának okairól és lelki megközelítésű kezelésük lehetőségeiről rendeztek konferenciát február 27-én Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórházban. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kórházlelkészi szolgálatának két munkatársa, Berényiné Felszeghy Márta kórházlelkészségi koordinátor és Molnár Tünde lelkigondozó, beteglátogató is előadást tartott az eseményen.

Közös előadásukban Isten vigaszt nyújtó üzenete közvetítésének fontosságára hívták fel a konferencián megjelent védőnők, háziorvosok és szociális munkások figyelmét.

A beteglátogatás – lelkigondozás – segítő szolgálat, amely egységben látja az ember pszichés, spirituális igényeit, és ezek harmóniáját szeretné elősegíteni a betegség, gyász okozta krízishelyzetben, és mindezt spirituális alapon. A szolgálat része a hozzátartozók és a gyógyító közösség tagjainak pszichés, spirituális támogatása is – hangzott el az előadáson. – Amit a beteglátogató adni tud: idő, meghallgatás, figyelem. A lelkigondozó és a beteg együtt járja végig a beteg számára fontos, szomorú vagy derűs állomásokat. Nagyon fontos ebben a szolgálatban az alázat. A másik ember megajándékozza a beteglátogatót a titkaival. Való igaz, hogy a beteg ember legjobb gyógyszere a másik ember.

A szenvedés érték-, hit- és kapcsolati válságot is eredményezhet az emberben. A beteglátogató (lelkigondozó) segít feldolgozni mindazt, amit a beteg válságként, traumaként él meg. Létrejöhet törés az Istennel és a hozzátartozókkal való kapcsolatában. A lelkigondozó nem tanácsot osztogat, hanem abban segít, hogy a beteg megtalálja saját erőforrásait.

Az előadáson szó esett a bizalom fontosságáról is, hiszen ahhoz, hogy egy gyógyító folyamat elinduljon, elengedhetetlen, hogy a bizalom légköre hassa át a beszélgetést. Az egyházmegyei kórházlelkészi szolgálat munkatársai beszéltek a hozzátartozókkal és az egészségügyi dolgozókkal való kapcsolatról is. Végül kiemelték: a szolgálat nemcsak emberközpontú, hanem istenközpontú is. A hit, az imádság erőforrás ebben a szolgálatban.

Az előadásról bővebben ITT olvashatnak.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Nyíregyháza.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria